Armin Veh a magyar nézőket dicsérte…

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.08.30. 09:04
Címkék

Míg a csalódott Egervári Sán dor olyan volt, mintha a legújabb divatmagazinból lépett volna elő, addig a stuttgartiak vezetőedzője, Armin Veh nem adott a külsőségekre. A német szakember a 4–1-es VfBgyőzelemmel végződő visszavágó után is melegítőben, borostás arccal válaszolgatott az újságírói kérdésekre – elegánsan…

„Az otthoni találkozón nem tudtunk akkora előnyt szerezni, hogy félvállról vehessük a visszavágót – mondta Armin Veh. – Ha egy röpke pillanatra kihagyunk hátul, s kapunk egy buta gólt, máris oda a továbbjutás. Ezt nem engedhettük meg magunknak! Minden elismerésem a győri drukkereké, akik még nulla négyes állásnál is buzdították a csapatukat. Nálunk ilyenkor már régen fütyültek volna…”

Kijárt a gratulációból a két gólt szerző Mario Gomeznek is, aki újból bizonyította: nem mindennapi figura. Míg társai szedelődzködtek, ő a csapat buszának lépcsőjén ülve nyomogatta mobiltelefonját. Miután néhány, ETO-mezbe öltözött ifjúval hagyta magát lefotózni, közönyösen válaszolt a kérdéseinkre.

„Elégedett lehetek, hiszen továbbjutottunk, nem? – kérdezett vissza a játékos. – Élvezetes meccset játszottunk egy szép stadionban, kiváló gyepen. Hirtelen nem is tudom eldönteni, ennél többet vagy kevesebbet vártam-e a győriektől. Odahaza nehéz dolgunk volt, mert a magyarok mindent a védekezésre tettek fel. Számítottunk rá, hogy most többet támadnak majd, így lesz elég területünk gyors ellenakciókat vezetni. Bár úgy kalkuláltunk, hogy az első meccsen eldöntjük a párharcot, nem bánjuk, hogy így alakult. Különösebben azért nem fáradtam el. A Hannover ellen is hasonló felfogással lép pályára a csapat, és noha a négy egyes idegenbeli győzelmünk jól mutat, nem mérvadó a vasárnapi bajnokink előtt…”

Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
1 órája

Wilsont máris utolérte a Crucible átka, a sznúker-vb első napján eldőlt, hogy nem lesz címvédés

Egyéb egyéni
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Fradi–Nyíregyháza, Leicester–Liverpool, Szaúdi Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Újabb két magyar érem a dohai tornavilágkupán

Torna
3 órája

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
3 órája

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
3 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
3 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik