Az amerikai nyílt tenisz bajnokság női egyesének mezőnyéről előzetesen is tudni lehetett, hogy tejbegrízszerűen sűrű és képlékeny, és mostanra a kakaót is sikerült alaposan összekavarni benne. A torna előtt öten voltak, akik akár a világelsőséget is kiharcolhatják az US Openen, ám mire vége lett a második fordulónak, közülük a legmagasabban rangsorolt játékos, a szerb Ana Ivanovics már ki is iratkozott a küzdelemből.
Méghozzá egy olyan játékos ellen, aki épp azon gondolkozott, hogy ideje felhagynia a tenisszel, mert nem tud megélni belőle, és úgy látja, 25 éves fejjel ez valószínűleg már nem is fog változni… Julie Coin jelenleg a 188. helyen áll a világranglistán, de két hete egy challengertornán is a selejtezőben búcsúzott. Ahelyett azonban, hogy edzősködni kezdett volna, vagy a matematikusi diplomájával helyezkedik el, a francia lány inkább legyőzte a világelsőt – élete első Grand Slam-főtáblásszereplése alkalmával, a centerpálya majd’ 24 ezer nézője előtt.
A három perc híján kétórás, 6:3, 4:6, 6:3-mal záruló találkozón Coin kevesebbet hibázott, mint magasabban jegyzett riválisa, ráadásul kilenc bréklehetőségéből hármat kihasznált, míg Ivanovics hiába kísérletezett nyolcszor is, csak egyszer tudta elvenni a francia lány adogatását. Így aztán abban a kétes dicsőségben lehetett része, hogy 1966 óta ő az első a ranglistavezetők közül, aki már a második körben kiesik New Yorkban.
„Ez volt az első meccsem ilyen nagy pályán – remélem lesz még. Ütöttem pár ászt, ellenfelem pedig sokat hibázott”
– magyarázta Coin,miközben le sem lehetett törölni a mosolyt az arcáról. A harmadik fordulóban honfitársával, a korábbi világelső Amélie Mauresmóval találkozik majd.
A fejleményeknek valószínűleg a Williams nővérek is örültek, Ivanovics személyében ugyanis talán a legveszélyesebb riválisuk búcsúzott a mezőnytől. Venus még csütörtök este, Serena pedig magyar idő szerint éjjel jutott a legjobb 32 közé: utóbbi az orosz Jelena Vesznyinát söpörte el, és továbbra is bizonyítja, óriási formában van.
Pénteken már a harmadik fordulós mérkőzésekre került sor, indulásként a szerb Jelena Jankovics 7:5, 7:5-re verte meg a kínai Cseng Csiét, aki kétszer is legyőzte Szávay Ágnest az elmúlt két hónapban. (Ha már a frappáns átkötés: a magyar teniszező szombaton reggel érkezik haza New Yorkból, és tíz napig itthon, Magyarországon készül majd.) Az olimpiai bajnok orosz Jelena Gyementyjeva is a tizenhat között jár már.
A férfiaknál nincsenek ekkora izgalmak, Rafael Nadal és Roger Federer is sima győzelemmel jutott tovább, igazán csak a német Tommy Haas két nyert szettről elvesztett meccse borzolta a kedélyeket.
Eredmények a 16. oldalon