Nagy, közös, vidám születésnapnak adott otthont az Arthur Ashe Stadion a pénteki esti programban: a lett Ernests Gulbis és a hazai kedvenc, Andy Roddick játszotta a férfi egyes utolsó második fordulós meccsét, amely bőven belenyúlt a szombatba is: abba a napba, amelyen előbbi huszadik, utóbbi huszonhatodik születésnapját ünnepelte – egészen jó kis mérkőzésen.
A találkozó első fele a lettnek köszönhetően volt jó: bátran érte el a nyerő ütéseket (18–5re nyerte meg a kategóriát az első szettben, és összességében is ő volt a jobb e téren), ráadásul ekkor még egészen jó százalékkal. A kissé passzív Roddick így csak nézte, ahogy félóra leforgása alatt elúszik a nyitó felvonás, s a másodikat is kis híján elbukta. Akkor talált magára, amikor Gulbis 5:4-nél már a játszmáért szervált. Ekkor azonban az amerikai átvette a kezdeményezést, a lett is elkezdett egyre többet rontani, így a következő két szett kimenetele nem volt kérdéses. A negyediké viszont igen, de csak 6:5-ig: Roddick minden rutinját bevetve az utolsó gémben vette el a lett szerváját, s nyerte meg 3:6, 7:5, 6:2, 7:5-re a meccset.
Novak Djokovicsnak is kellett harcolnia egy kicsit, de az amerikai Robert Kendrick (aki arról nevezetes, hogy 2006-ban Wimbledonban csak a döntő szettben kapott ki Rafael Nadaltól) játszmát már nem tudott nyerni ellene: 7:6, 7:6, 6:4 lett a vége.
Szombaton aztán a harmadik fordulóban is megkezdődtek a küzdelmek, kezdésképp a világelső, Rafael Nadal indult harcba a nyolcaddöntőért a 22 éves Viktor Troicki ellen. A szerb új hullám egyik kevésbé jeles képviselője igen bátran kezdett, remekül adogatott, s lelkesen szaladgált a spanyol ide-oda küldött labdái után, amihez még jó néhány nyerő ütést is társított. Arra ugyan nem volt esélye, hogy elvegye Nadal szerváját, de a magáét jól őrizte – egy alkalmat leszámítva. Ez épp elég volt ahhoz, hogy 6:4-re elveszítse az első szettet.
A másodikban aztán a szerb olyannyira vérszemet kapott, hogy brékelőnybe is került, és ellépett 3:1-re – nagy hiba volt… Nadal a megrángatott bajuszú oroszlánhoz hasonlóan gurult dühbe, s besöpörte a következő 11 játékot, vele pedig a meccset is. A világelső ellenfele a legjobb 16 között az amerikai Sam Querrey lesz, aki három szettben búcsúztatta a horvát ászkirályt, Ivo Karlovicot.
Említést érdemel még Stanislas Wawrinka produkciója: a tizedik kiemelt svájci több mint két óra elteltével még kétszettes hátrányban volt a papíron nem valami veszedelmes olasz Flavio Cipolla ellen, de újabb két óra elteltével ő ünnepelhetett.