Serena újra a régi

Serena Williams vagy tíz méter magasba röpítette az ütőjét, és mire az leért, már úgy ugrált, mint a kisgyerek, aki éppen megtalálta a biciklit a karácsonyfa alatt. Az amerikai megölelte a hálónál szegény Jelena Jankovicsot, majd hitetlenkedve fogta a fejét, körbejárkált, integetett, megölelte a pálya szélére odakeveredő édesapját, majd elszaladt a családi páholyig, és ott is lepacsizott a rokonsággal. És ragyogott, ragyogott a boldogságtól, mintha pályafutása során először élte volna át ezt az érzést.

Pedig már kilencedik egyéni Grand Slam-győzelmét aratta, bár meg kell vallani, elég fordulatos találkozón.

Az idei US Open női egyesének döntőjét úgy kezdte, mintha most játszana először ekkora tétre menő összecsapást, holott ellenfele, Jelena Jankovics volt az, aki első GrandSlam-fináléját vívta. A szerbnek az elején nem volt nehéz dolga – legalábbis ha nem számítjuk, hogy őrült tempóban kellett ide-oda száguldania az alapvonalon, hogy visszaküldhesse ellenfele gyilkos ütéseit. Serena idegesen kezdett, és előbb vagy utóbb el is szúrta a labdameneteket (Jankovicsnak a meccs elején szerzett kilenc pontjából héthez nem sok köze volt). Ellenben mosolyogva rohangált jobbrabalra, láth a tóan élvezte a helyzetet – még akkor is csak nevetett, amikor ellenfele majdnem átlyukasztotta egy lecsapással, amelyet ütővel védett ki, ráadásul a reflexmozdulat után még jó helyre is pattant a labda.

Az azonban ekkor is látszott, hogy hiába került brékhátrányba az amerikai, sokkal keményebben adogatott, sokkal erősebben ütött, és irányította a labdamenetek legtöbbjét, azaz csak idő kérdése volt, mikor talál magára. Nos, az 1:1 után elveszített szervagém vészcsengőként szolgált: Jankovics kissé elbizonytalanodott (persze könnyű elbizonytalanodni, ha a túlsó térfélről veszettül ágyúzzák az embert), és a következő négy játék Serenáé lett. Lezárni azonban egy darabig nem tudta a játszmát: Jankovics 5:4-re még visszakapaszkodott, de aztán az alapvonalon túlra ütött egy fonákot, amivel harmadszorra is elveszítette az adogatójátékát és ezzel a szettet is. A szerb azonban nem tört meg. Hat küzdelmes, szenvedős, maratoni hoszszúságú játékkal indult a második felvonás, miközben Jankovics szatyornyi bréklabdát is hárított. Sőt: a világranglista második helyezettje olyannyira visszanyerte az önbizalmát, hogy néhány látványos elütéssel (de főként hősies védekezéssel) meg is szerezte a fogadóelőnyt. Mi több, hozta a maga szerváját, majd 5:3 és 0–40-nél három játszmalabdához is jutott. 1995 óta először jöhetett volna döntő szett a női egyes fináléjában!

Nem jött: Jankovics elszúrta mind a három sanszot.

A következő játékban ugyan hárított négy bréklabdát, de mikor ismét lehetősége volt behúzni a második felvonást, kettős hibát ütött – ennyi rontás Serena Williams ellen nem fér bele. Az amerikai egyenlített, elment 6:5-re, majd Jankovics szervájából is két mérkőzéslabdához jutott. Az elsőt a szerb még megúszta (remek nyerő tenyerest ütött), de a másodikat az amerikai már kihasználta egy szép fonákkal – repülhetett az ütő, kezdődhetett az ugrálás.

Serena Williams tehát megnyerte kilencedik Grand Slamtornáját (legutóbb a 2007-es Australian Openen diadalmaskodott), és 2002 után lépett ismét az US Open trónjára. Jó két hete ezeken a hasábokon megjósoltuk, hogy így lesz – más kérdés, hogy nem volt nehéz dolgunk. A 26 éves amerikairól ugyanis tudni lehetett, hogy ha jó formában van, a jelenlegi, több sebből vérző női mezőnyben nincs, aki megállítsa. És ez most már a világranglistán is meglátszik: 2003 augusztusában vezette legutóbb a nemzetközi rangsort, és öt év elteltével újra az élre ugrott. Korábban senki sem tudott ilyen hosszú szünet után visszakapaszkodni a hölgyeknél – de hát Serena valóban különleges tehetség. Januárban pedig következik az Australian Open, amelyen hagyományosan jól szerepel...