Az Eb-ig menekültek

Aki ott volt a mindent eldöntő eszéki magyar–hovát meccsen, ameddig él, hordozza magában azt a felemelő élményt, amelyet az utolsó csepp vérükig harcoló, és a továbbjutást a hosszabbítás legvégső pillanatában kiharcoló lányok nyújtottak, könnyekig meghatva a csarnokot megtöltő, jórészt értük rajongó szurkolótábort.

„Ez a csapat mindenkinek bebizonyította, hogy az alázat, a példaértékű hozzáállás, az akarat és a küzdeni tudás egyáltalán nem pénzkérdés, ezekkel a tulajdonságokkal felvértezve ki lehet jutni az Európa-bajnokságra. Ám hogy ott ne a legutolsó helyen végezzünk, az pénzkérdés! Menedzselni kell ezt a sokra hivatott csapatot. Ne az legyen az elsődleges szempont, hogy a lányok a legolcsóbb szállodába menjenek, hogy a legolcsóbban utazzanak. Igenis a legjobb szálloda, a legjobb autóbusz járjon nekik, legyen pénz repülőjegyre, legyen rendes felszerelésük, napidíjuk, és ne sajnálják tőlük a prémiumot” – mondta Rátégber László, aki öt év után, a tavasszal vette ismét a kezébe a marsallbotot.

A csapattól, amely tavaly a legjobb összeállításában is éppen csak bent maradt az Európa-bajnokság A-divíziójában, senki sem várta el, hogy kijusson a 2009 júniusában Lettországban esedékes kontinenstornára, pusztán a minimumprogram, az A-divíziós bentmaradás lebegett a szemek előtt, amit még tetézett, hogy a tavalyi rossz szereplés miatt a csoportbeosztásnál csak erős csapatokat kaphattunk vetélytársnak, mert az ötödik kalapból sorsolták a magyarokat.

„Már tavaly éreztem, hogy valami nincs rendben a válogatott körül, sok probléma adódott a pályán is. Ez kívülről is látható volt, nem véletlen, hogy a legjobbakkal is alig maradtunk bent. Amikor a tavasszal Berényi János elnök úr felkért a válogatott vezetésére, kutya kötelességem volt elvállalni, már csak azért is, hogy tudjuk, hol a helyünk az európai kosárlabdában. Köszönöm az elnök úrnak, hogy harcolt értem, és köszönöm az előző elnöknek, Barta Ferencnek, hogy tíz éven keresztül kitartott mellettem, hiszen nála lettem tapasztalt szövetségi kapitány. Tartoztam annyival a nemzetnek, hogy elvállaltam a feladatot” – folytatta Rátgéber László. A feladat azonban tovább nehezedett, amikor a felkészülés kezdete előtt meghatározó játékosok különböző okokból lemondták a válogatottságot. A frissen kinevezett szövetségi kapitány az elmúlt egy hónap alatt lezajlott selejtezősorozatban nem számíthatott Iványi Dalma, Fürész Emőke, Károlyi Andrea, Horváth Zsuzsanna, Cserny Réka, Béres Tímea és Császár Andrea játékára.

„Először derült égből villámcsapásként ért a sok lemondás, ám egy kivételével mindegyiket elfogadtam. Császár Andrea indokát nem értem, vele a szövetség főtitkára, Sterbenz Tamás beszélt, a többiekkel viszont személyesen én. Ezután rengeteg új energiát kaptam azoktól a játékosoktól, akik eljöttek a válogatottba. Nagyon sokat jelentett, hogy a lányok végig hittek bennem, senki sem okoskodott, mindent megcsináltak zokszó nélkül, amit kértem tőlük. Talán ha háromszor-négyszer kellett felemelnem a hangomat a felkészülés alatt. Az a boldogság, amit a lányok arcán láttam az utolsó mérkőzés lefújása után, mindenért kárpótol. Akkor sem sajnálnám a nyaramat, ha nem jutottunk volna ki az Európa-bajnokságra” – jellemezte csapatát a szakvezető.

Pedig nem úgy indult, hogy örömkönnyek hullanak a végén. Két vereséget hozott a rajt, közben kiesett gyakorlatilag a teljes „hátsó szekció”. Iványi és Fürész Emőke ugye eleve nem volt, aztán megsérült, vagy megbetegedett Németh Bernadett, Englert Orsolya, Semsei Barbara és Honti Katalin is.

„Már az első edzés kezdetén, de még a legutolsó, a horvátok elleni meccs közben is azt mondtam a lányoknak, minden kosárnak és minden győzelemnek örülni kell. Ne törődjenek azzal, mi lesz a vége, csak harcoljanak végkimerülésig. Gyakorlatilag végig előre menekültünk. Az első két meccs után csak egyszer kaptunk ki, hosszabbításbana külön klaszszist képviselő franciáktól.

Ám megnyertük a ráadást a szlovákokkal és a horvátokkal szemben is. Ez a siker edzői pályafutásom legnagyobb eredménye. Különös büszkeség tölt el amiatt, ahogyan a végig belgyógyászati problémákkal küzdő Fegyverneky Zsófi játszott a sorozatban, vagy ahogy a térdsérülésével bajlódó Vajda Nusi teljesített. Külön öröm Bujdosó Nóri játéka is, őt tavaly még a keretbe sem hívták be. Ráadásul ez a három kosárlabdázó az elmúlt években a kezeim között nőtte ki magát Európa-klaszszissá. Több mint figyelemre méltó, ahogy a visszatérő Englert Orsi kitette a szívét a pályára, öröm volt látni Fűrész Dia szárnyalását szinte a semmiből. Nélkülük nem jutottunk volna ki az Európabajnokságra. Lehet, hogy nem volt sok kiemelkedő játékosom, de volt csapatom! A kiegészítő emberek is egytől egyig megtették a magukét” – dicsérte övéit a tréner.

Nyilván sokakban felvetődik a kérdés, hogy a folytatásban lehet-e, illetve kell-e számolni azokkal a játékosokkal, akik ilyen-olyan oknál fogva a mostani selejtezősorozatot megelőzően lemondták a válogatottságot. Ér-e annyit meglévő nagyobb játéktudásuk, amennyit esetleg a visszatérésükkel megsínylene a kívülálló számára is szembetűnően kiváló csapatszellem?

„Akik most itt voltak a csapatban, és kulcsszereplővé váltak, azok előjogokat élveznek a folytatásban. Ám a sportnak az a lényege, hogy mindig mindenhol bizonyítani kell. Aki tud, és aki szeretne játszani a válogatottban, az jöhet, azt meg fogom hívni. Januárban minden világosabb lesz” – jelentette ki a következő szezonban a Szpartak Moszkvát is trenírozó szakember.

Az, hogy ez a válogatott 2003 után – akkor is Rátgéber volt a szövetségi kapitány – kijutott az Európa-bajnokságra, gyakorlatilag a csoda kategóriájába tartozik, ettől még a magyar kosárlabdázásban volna még mit a helyére tenni.

„Ez a siker nem takarhatja el a sportág meglévő problémáit. Nem takarhatja el, hogy menynyire kevés pénz áramlik a kosárlabdába, hogy sztrájkolnak a játékvezetők és hogy az egyesületek nem vállalják a szövetség által megszabott feltételeket. A kluboknak sokkal keményebben, határozottabban a válogatott mellé kellene állniuk, mondjuk azzal, hogy januárban közös felkészülésre elengedik a játékosaikat, és mondjuk azzal, hogy a bajnokságnak nem május huszadikán lesz vége, hanem egy hónappal előbb, ahogy Európában máshol mindenhol. Mert az Európa-bajnokságon június hetedikén feldobják a labdát!” – zárta rövidre véleményét Rátgéber László. Most is igaza van.