Porondon az isteni zöldek

Az igazság az, hogy a „zöldek” nem egészen ilyennek álmodták meg a visszatérést, amikor tavasszal hosszú idő után újra európai kupás helyen végeztek a francia bajnokságban. Most ugyanis – öt forduló elteltével – csupán a 18. helyen szerénykednek, egy győzelmük mellett négy vereség éktelenkedik, azaz formájuk inkább a zaklatott közelmúltat, mintsem a fénykort idézi.

Az utóbbi évtizedben a Lyon igazán derék módon képviseli a francia klubokat az európai elitben, ám szemtanúk szerint a szomszédvár, a Saint-Étienne hatvanas-hetvenes évekbeli szereplése jobban megérintette a franciákat. A „zöldek” sorsa nemzeti ügy volt, Franciaország addig példátlan módon szinte együtt lélegzett egy futballcsapat játékosaival. Ez részben magyarázható a kor jellemzőivel, a szórakoztatóipar maihoz képest szűkös kínálatával, de a népszerűség záloga mégiscsak a csapat volt.

A korszak olyan kiváló francia (és nem külföldi) válogatottai futballoztak zöld-fehérben, mint Gérard Janvion, Hervé Revelli, Dominique Bathenay, Christian Lopez, Dominique Rocheteau – vagy éppen Jacques Santini, aki ugyan játékosként nem, szövetségi kapitányként szintén odakerült a nemzeti csapathoz. Mindanynyian szerepeltek Robert Herbin együttesében, amely 1976-ban a KB Köbenhavn, a Rangers, a Dinamo Kijev és a PSV legyőzése árán döntőt vívott a Bajnokcsapatok Európakupájában. A „zöldek” kénytelen voltak fejet hajtani a korszak európai uralkodója, a Bayern München előtt (0–1), játékosait mégis mérhetetlen tisztelet övezte.

A fináléval a klub túljutott a zeniten, ám a következő években is zengett-zúgott a Geoffroy Guichard Stadion, hiszen újabb kiválóságok öltöztek zöldbe – például a későbbi aranylabdás Michel Platini és a holland gólgyáros, Johnny Rep. Aztán az 1981-ben megszerzett tizedik bajnoki cím után (ez ma is francia rekord) megkezdődött a romlás; a klubvezetők egyre felelőtlenebbül gazdálkodtak, a feketekassza felfedezéséből rendőrségi ügy lett, a szakmai munka elsikkadt, a csapat kiesett – és a lelkes szurkolóseregnek maradt a nosztalgiázás. Ennek fényében remélik egész Franciaországban korszakhatárnak a csütörtöki mérkőzést (és persze a visszavágót), amelyen az izraeli Hapoel Tel-Aviv lesz az ellenfél.

„Ha sikerül továbbjutni, a csoportkör négy meccsével végre meghálálhatjuk közönségünknek, hogy a hosszú nélkülözés közepette is kitartott mellettünk” – mondta Laurent Roussey edző, aki maga is pályára lépett a „zöldek” eleddig utolsó, gyászos emlékű európai kupameccsén (Bohemians Praha, 0–4, 1982).

A mostani ünnepi alkalomra elkészítették a hasonmását annak a zöld-fehér csíkos meznek, amelyben a csapat az első európai kupatalálkozóját játszotta 1957-ben (Latin-kupa). Hogy lesz-e keresett kegytárgy a szemrevaló dresszből, az már csak Bafétimbi Gomis, a francia futball üdvöskéje és társai produkcióján múlik.