Mint macska az egérrel

SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYSIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2008.09.25. 23:48
Címkék
A BL-küzdelmekre készülő Dunaferr és a Győri Audi rangadóján nem kellett sokat izgulnia a közönségnek, mert a bajnokcsapat úgy játszott a nyáron meggyengülő házigazdákkal, mint macska az egérrel.

A bajnok Győr és az ezüstérmes Dunaújváros rangadója előtt Imre Vilmos, a hazaiak edzője, egyben a női válogatott szövetségi kapitánya bejelentette, hogy a találkozó után kihirdeti az októberi, dániai Világkupára összehívandó keretet.

„Remélem, a meccsen semmilyen olyan esemény nem történik, amely befolyásolná elképzeléseimet, de inkább megvárom ezt a hatvan percet” – mondta a mester, aki Konkoly Csabát, az ETO trénerét választotta a válogatott másodedzőjének.

Hozzá hasonlóan csak nézőként figyelte a rangadót Gabriela Rotis-Nagy, a Győr legújabb szerzeménye is.

„Tavalyi vállműtétemből már felépültem, az erőnlétem a régi, de a meccsformám visszanyeréséhez még kell egy-két hét” – mondta az osztrák válogatott román származású balátlövője, aki a Hypo és a Slagelse kulcsjátékosa volt, és a győriek azt várják tőle, hogy náluk is vezéregyéniség legyen.

A nyáron meggyengült a Dunaferr pénzügyi nehézségei miatt nem tudta megtartani több válogatott klasszisát. Hogy mekkora érvágást jelentett távozásuk, jól tükrözte a Fehérép ellen Újvárosban elszenvedett vereség és a szerdai rangadó is. Az ETO már a csata elején lefutotta ellenfelét (5–11), és Görbicz Anitáék szinte tetszés szerint lőtték góljaikat, pedig nem is diktáltak észvesztően nagy iramot. A Győr fegyelmezett, zárt védekezésével szemben nehezen talált hatékony taktikát a Dunaferr, amelynek átlövői keservesen kerültek helyzetbe, a beállós Balogh Barbarához alig jutott el a labda, a szélsők pedig mintha a pályán sem lettek volna (8–18). Ferling Bernadett egymagában nem tudott csodát tenni, miközben a győrieknél remekeltek a román, szlovák és magyar válogatott klasszisok.

A találkozó egyes szakaszaiban a vendégek trénere már pihentette Hornyák Ágnest, Aurelia Bradeanut, Simona Spiridont és Tomori Zsuzsát, valamint Görbicznek is csak támadásban kellett pályán maradnia. Ennek ellenére sem csökkent jelentősen a különbség, mert a Dunaferr egy-egy felvillanása fikarcnyit sem veszélyeztette az Audi ETO győzelmét. Igaz, a második félidőbe olykor belealudt a Győr, Sanela Knezovic is feljavult (24–28), ám a Dunaferr védekezési hibái kisegítették a gond nélkül diadalmaskodó vendégcsapatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik