Jó barátok tanítója

Jó erőben van még.Jó erőben van még.

Azért ezt nem mondanám – válaszol Sike András. – Néhány éve még birkóztam is, most viszont már csak héba-hóba emelgetem a súlyokat a konditeremben. Ha beszállok, valamim biztosan meghúzódik, teljesen elszokott az ilyesmitől a szervezetem. Ez nem olyan, mint a biciklizés, itt mindennap komoly edzésekre lenne szükség.

A versenyzői nem is kapacitálják, hogy szálljon be hozzájuk?

Nem, egyébként is csak addig birkóztam velük, amíg megvertem őket. Most már képtelenség lenne ellenük küzdeni, súlyban és tudásban is elhagytak. Négy-öt évvel ezelőtt, juniorkoruk vége felé fordult a kocka, aztán egy-két évig nagyon megválogatottam, kivel szemben lépek szőnyegre: akivel szemben esélytelen lettem volna, azzal nem birkóztam, aztán meg szépen le is maradtam tőlük. Most már csak kívülről nézem őket, olimpiai bajnokként azért mégse égesse magát az ember. Inkább a fogások bemutatása a probléma, néha érzem, nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, ezért inkább az mutatja be, akiről tudom, hogy jól csinálja. A rossz fogás nekem is ciki, ráadásul rosszul tanulnák meg a srácok.

Kitalál új fogást, vagy külföldiektől lesi el?

Mindkettőre van példa. Már versenyzőként is nyitott szemmel jártam, figyeltem az új dolgokat, s próbáltam eltanulni őket. Emellett volt egy-két fogás, amely az én specialitásom. A védjegyem az úgynevezett felrúgós emelés volt, azzal nyertem meg olimpiát, azt akkor senki sem csinálta a világon. Versenyzőimnek is sokat tanítom az emeléseket, közülük talán Bácsi Peti csinálja ezeket a legjobban. De az új szabályok is mindig hoznak egy-egy új elemet, mint a mostaniak a fordított emelést.

Amikor nézi a versenyeket, nem fáj, hogy csak a ruhapróbáig jutott, nem lehetett ott Pekingben?

Nem is igazán a ruhapróbás eset zavar, versenyzőként sem szerettem a tömeget, akkor sem vettem részt a nyitó- és záróünnepségen. Más a gond… Tudja, nem véletlen, hogy az oroszokkal és még néhány másik nemzettel szinte annyi edző utazik, mint amennyi versenyző. Így minden birkózót végig tud kísérni egy tréner, ami azért is hasznos, mert a mai, felgyorsult programban gyakran több versenyző van fent egyszerre a szőnyegen, és az edzőnek nincs ideje az adott súlycsoport meccseit végignézni. A Fodor Zolit legyőző olasz Andrea Minguzzi például minden meccsén megpróbálta ezt a melléugrós emelést, amellyel végül nyert a döntőben. Ha valaki higgadtan végig tudta volna követni a kategória meccseit, felhívhatta volna Zoli figyelmét erre. Nem biztos, hogy olimpiai bajnok lett volna ezzel, de lehetséges.

Másik versenyzője, Bácsi Péter sokáig remekül menetelt, végül ötödik lett. Melyikük vereségét tudta hamarabb megemészteni?

Fodor Zoli teljesítményét még aznap el tudtam fogadni, Petiét nem, hiszen elődöntőbeli ellenfelét már verte meg, neki állt a zászló – aztán a bronzmeccsen is nagyot hibázott.

Ezzel együtt csak az ön birkózói szereztek pontot Pekingben.

Örülök, hogy le tudtam tenni valamit a magyar sport asztalára. Ezért kezdtem edzősködni: itt is a legnagyobb sikerek elérése motivált.

Tudatosan készült az edzőségre?

Dehogyis, nem akartam én edző lenni. Miután abbahagytam a birkózást, volt egy kétéves időszak, amikor mindenféle mással próbálkoztam, de nem jöttek be a számításaim. Hiányzott is a birkózás, ezért próbálkoztam meg az edzősködéssel. Amikor elkezdtem, nagyon jó csoportot kaptam: Petiék akkor voltak tizennégytizenöt évesek, fel voltak vértezve a szükséges alapokkal.

Mi volt az oka, hogy viszonylag hamar hagyta abba a birkózást?

Harmincévesen vonultam vissza, nem volt az annyira korai. Azért fejeztem be, mert nagyon sokat kellett fogyasztanom, ráadásul nem tudtam olyan eredményt elérni, amilyet szerettem volna. Elég fiatalon lettem olimpiai bajnok, és hiába voltam utána Eb-ezüstérmes vagy vb-bronzérmes, nem tudtam igazán örülni: mindenki azt várta, hogy nyerjek. Emellett Barcelona után változtak a szabályok, kivették a térdeléses parterhelyzeteket – talán ha maradnak a szöuli feltételek, megpróbálkozom az atlantai kvótaszerzéssel. Azóta is foglalkoztat, jó döntés volt-e, hogy úgymond feladtam.

Visszatérve az edzősködésre: törvényszerű, hogy olimpiai bajnok sportolóból jó edző lesz?

Egyáltalán nem. Annyiból könnyebb a helyzetem, hogy nem könyvekből tanultam a szakmát, hanem előtte tizenöt éven keresztül nap mint nap a birkózással foglalkoztam. Az volt a nehezebb, hogy elhitessem a gyerekekkel, maguk miatt dolgoznak, van értelme a munkának. Sokan azért hagyják abba, mert nincs pénz...

A versenyzőkkel könynyen megtalálta a közös hangot?

Hamar ment, köszönhetően fiatalos életvitelemnek. Majdhogynem baráti a viszonyunk, de minden közvetlenség ellenére edzésen nincs lazítás, ott a maximumot követelem.

Önnek is ilyen közvetlen mestere volt?

Igen, annak idején Szőnyi János hasonlóképpen bánt velem. Ő a mai napig a barátom, de sohasem éltem vissza ezzel. A mai világban már nem járható út a versenyzők terrorizálása. Sokan hobbiból, nulla forintért birkóznak, velük nem lehet úgy bánni, mint annak idején azzal, aki ebből teremtette meg az egzisztenciáját, és csak az volt a feladata, hogy birkózzon. A tanítványaimmal annyira jó a viszonyom, hogy együtt is szoktunk szilveszterezni.

A közös horgászásokban is részt vesz?

Az kevésbé köt le. Nemrégiben Repka Attila szervezett összejövetelt, néhány percre én is bedobtam a csalit, fogtam egy ötdekás halat. De ez nem az én világom, inkább bementem a vízbe kajakozni.

És a könyvelés mennyire az ön világa?

Tessék?

A könyvelés.

Ja, a leendő kft.-re gondol, amelyet a szakosztály alakít… A könyvelést a klub fogja intézni, de még nem tudom, hogyan. A kft. alakításához ugyanis elnökségi határozat kell, és nem is biztos, hogy jobb lesz nekünk úgy, de akárhogyan is alakul a sorsunk, mindig a klubnak kell lennie a fő támogatónknak.

A pekingi szereplés nem hozta meg a szponzorok adakozási kedvét?

Várjuk őket. Egyébként én nem is szponzoroknak nevezném a támogatókat, inkább mecénásoknak, mivel általában baráti kapcsolatoknak köszönhetően adnak pénzt, vagy mert korábban birkóztak, illetve a gyerekük birkózik.

Az érthetőbb szabályok növelnék a hajlandóságot a támogatásra?

Amióta a birkózásban élek, rengeteg szabály volt már érvényben, de egyiknek köszönhetően sem kaptunk pénzt. Sokat gondolkoztunk a szabályokon, januártól például egyes hazai versenyeken az első menetben az egyik, a másodikban a másik birkózó lesz a kedvezményezett, az esetleges harmadikban pedig az, aki az első két menetben több pontot szerzett. De a folyamatos ötletelések közepette már az is felvetődött, hogy mérjük meg a versenyzőket, kinek kisebb a testsúlya… Talán a nagyobb médiamegjelenés is segítene, hasznos lenne összefoglalót készíteni a legszebb jelenetekből, mert reggeltől estig még én sem néznék végig egy versenyt, a laikusokat pedig mégúgy sem érdekli.