Újra Nigel Stepney

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.10.26. 00:46
Címkék

Mintha nem telt volna el egy teljes év az előző idény vége óta, amikor Nigel Stepney mindennapos szereplője volt az F1-es tudósításoknak... A Ferrari egykori mérnöke révén került a McLaren birtokába vaskos Ferrari-dokumentáció, ami miatt őt elbocsátotta a Scuderia, az angol csapatot pedig kizárták a 2007es konstruktőri világbajnokságból. Az adatlopási ügy mellett egy másik is kerekedett azonban, mivel kiderült, hogy tavaly a Monacói GP-n megrongálták a Ferrari-autókat, ismeretlen fehér por nyomára bukkantak ugyanis Kimi Räikkönen üzemanyagtankjában.

A Ferrari székhelye miatt illetékes, és feltehetőleg perre készülő modenai bíróság vizsgálata alapján valóban szabotázs történt, és a legvalószínűbb személy, aki ezt végrehajthatta, éppen Stepney. Az említett fehér porból a brit szakember munkanadrágján és lakásában is találtak. Csakhogy az anyag a részletes elemzések alapján ételösszetevők és vitaminok keveréke. Erre alapozott Stepney ügyvédje is, amikor közölte, a vádak túlzók és pontatlanok.

„A szakértők végkövetkeztetései Nigelnek kedveznek, mert nem oszlatják el a kételyeket. Sőt az sincs bizonyítva, hogy a tankba tett fehér por előidézhetett-e motorproblémát, és még kevésbé, hogy okozhatta volna-e az autó leállását, közvetve emberéletek veszélyeztetését, ahogy a bíró feltételezte. Nem kételkedünk benne, hogy a por, amelyet Stepney nadrágján találtak, azonos a tankban találttal, de ez nem igazolja egyértelműen védencem részvételét az esetben” – így Sonia Bartolini.

Monte-Carlóban 2007-ben Räikkönen nyolcadik lett, míg az első két helyen a két McLaren, Fernando Alonso és Lewis Hamilton végzett Felipe Massa előtt, ám végül így is a finn nyerte meg a világbajnokságot.

Legfrissebb hírek

NB I: Debrecen–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
7 perce

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
20 perce

„Sok hátránya van Verstappennek" – az Aston Martinnál és a Mercedesnél sincs hely a holland számára?

F1
36 perce

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB II
49 perce

Női kézilabda BL: megkezdődik a harc a budapesti négyes döntőért – minden párharcban magyar érdekeltséggel!

Kézilabda
1 órája

Videó: az olimpiai bajnok sprinter nagyon elverte a mezőnyt egy szülőknek rendezett futóversenyen

Atlétika
1 órája

Elszámolt jubileum és vereségek: nem mindenkinek volt ünnepi az 500. NB I-es meccs

Labdarúgó NB I
2 órája

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik