„Valaki rúgjon mellbe!”

Mekkora tételben fogadna most a REAC bentmaradására? Mondjuk feltenné a házát és az autóját?Mekkora tételben fogadna most a REAC bentmaradására? Mondjuk feltenné a házát és az autóját?

Nehezet kérdez... – mondta Erős Károly. – Az biztos, hogy messze még a vége, és mi mindent megteszünk, hogy bent maradjunk. Nagyjából hat-hét együtessel harcolunk, és egyiküknél sem vagyunk rosszabbak. De én még életemben nem szenvedtem ennyi vereséget egyik csapatommal sem, mint ezen az őszön a REAC-cal. Nehéz ezt megszokni. És még nehezebb talpra állni. Már szerencsénk sincs és hétről hétre egyre kevesebb az önbizalmunk. Úgyhogy hosszan kellene gondolkodnom azon, hogy a házamat vagy az autómat feltegyem a bentmaradásunkra.

Nem az a típus, aki ilyen könnyen feladja.

Eszemben sincs feladni! Úgy látja, nem hajtok és nem küzdök eléggé?! Csak hát a mi csapatunk hiába alkot remek közösséget… Többen a bajnoki rajt előtt estek be hozzánk, és gondjuk van az erőnlétükkel. Ott van például Lisztes Krisztián és Balaskó Iván. Előbbi három, utóbbi két évig nem játszott. A nyári felkészülést kihagyták, és ez érződik a játékukon. Ki kell mondani: eddig egyikük sem tudott kellően segíteni a csapatnak. Alig várom a téli felkészülést, amelyet végiggürcölve ők is a csapat erősségei lehetnek. Ha azután sem megy nekik, hagyják abba.

Harminchat éves, és mindig is hajtós, csupa szív futballistának tartották. Mondja, mi a véleménye az ön mellett felnőtt generációkról? Lát a fiatalokban valamiféle alázatot?

Hallom ám, miket mondanak rólam a hátam mögött, hogy én alattomos, bunkó, durva futballt játszom, pedig sohasem okoztam súlyosabb sérülést senkinek, és senkit sem rúgtam meg hátulról. Egyszerűen csak vállalom a test test elleni küzdelmet. És azt várom, hogy végre valaki rúgjon mellbe, és ordítsa bele a pofámba egy húszéves gyerek, hogy mi van, öreg, miért nem hagyod már abba!… De nincs ilyen szituáció. A mi ifjú tehetségeink elkényeztetettek, hiányzik belőlük a tűz, a lendület, az alázat. Pedig biz’ isten mondom, ennyi ügyes gyerek a földön nincs, mint Magyarországon. Csak nem nevelik beléjük a mindenáron való győzni akarást és a zsiványságot.

Lehet, hogy ez hiányzik a REAC futballistáiból is…

Nálunk nincs gond az akarással. Nem mondom, olykor szinte leordítom néhány fiatal csapattársam fejét, üvöltök velük, de nincs belőle harag, ők is tudják, hogy csak hajtom őket, mert győzni szeretnék.

Aczél Zoltán ugyanakkor nem az a kiabálós fajta.

Én még ilyen rendes edzővel és emberrel nem dolgoztam együtt. Tisztelem, szeretem őt, és így van ezzel az egész csapat. Ő valóban nem kiabál, sohasem emlegeti a rokonainkat, és nem fröcsögi bele öt centiről a képembe: „Na, Erős, akkor most húszezer forintra megvágom!”

Nem lehet, hogy éppen ez hiányzik?

Gondolja, hogy akkor Balaskó Iván lövésénél nem a Vasas kapusának mellén landol a labda, hanem a hálóban, mint szombaton? Lehet, furcsa lesz, amit mondok, de minket most a legutóbbi fordulóban futballoztak le először a bajnokságban. Nehogy azt gondolja, hogy megbolondultam. Emlékszem jól, hogy Debrecenben hatost kaptunk, de ott egy egyig partiban voltunk a Lokival, már fütyült a közönség, és három perc alatt szereztek újabb két gólt. A Vasas ellen éreztem először, hogy az ellenfél sokkal jobb csapat a mienknél. És éreztem még valamit. Hogy az angyalföldiek szerb futballistái egészen más közegből jöttek és más szellemben küzdenek, mint a mi gyerekeink. Ne féljen, ők odavágtak nekem, ők nem tiszteltek, nem ijedtek meg tőlem. Ez a különbség.

Anyagi gondok nem nehezítik a csapat szereplését?

Ugyan már! A REAC-nál nincs sok pénz, de nekünk a mai világban ezt a keveset is meg kell becsülnünk.

Mit gondol, kit tudnak megelőzni a bajnokságban ahhoz, hogy bent maradjanak?

A Siófokot mindenképpen és szerintem a Diósgyőrt, valamint a Paksot is. Ehhez persze kell némi vérfrissítés és rendkívül kemény téli felkészülés. Ha mégsem sikerülne, akkor legalább szépen haljunk meg. És azt is írja csak le nyugodtan, ha mégis búcsúzik a REAC, igenis visszajut, mégpedig velem a csapatban.