Van egy kakukktojás

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.10.30. 23:23
Címkék

Egyetlen szapporói hős maradt ki.

Tíz névvel kurtították meg a jövő hét végén a Papp László Budapest Sportarénában esedékes olimpiai előselejtezőre készülő hokiválogatott eredetileg 38 tagú névsorát. A szövetség ezt előrebocsátotta, és az sem okozott különösebb meglepetést – csak itt-ott csalódottságot –, hogy jobbára olyanok hullottak ki, akik a Mol Liga ponttábláján állnak jól, és nem mondjuk az EBEL-én. Első ránézésre azonban csodálkozásra ad okot, hogy az A-csoportba feljutó huszonkét jégkorongozó közül Gröschl Tamás neve lekerült a listáról.

„Egy hete játszom újra, csak két hete vagyok edzésben, előtte öt hétig a botot sem tudtam megfogni – kezdte megvilágítani a döntés hátterét az NZStars centere. – Kézközépcsonttörésem volt, ennek is jókora szerepe lehetett abban, hogy most kimaradtam a csapatból. Éppen ezért a szlovák bajnokságban sem tudtam játszani az Érsekújvárral, mint a többiek. Persze kicsit elkeseredik az ember, de a sérülés és az ilyen döntések is benne vannak a sportban.”

Gröschl három plusz három ponttal áll a Mol Liga kanadai táblázatán, de ezt hét mérkőzés alatt hozta össze, ami már nem olyan rossz, ráadásul legutóbb az éllovas HC Csíkszereda ellen is gólszerző volt.

„Ha minden igaz, negyedikén, amikor a válogatott találkozik, mehetek Szlovákiába játszani, szükségem is van minél több meccsre. Aztán persze kinn leszek a selejtező minden napján, és szeretnék beszélni Pat Cortinával is. Ismerjük egymást egy ideje, szeretném tudni, hogy merre áll a zászló. Természetesen küzdök tovább, és nagyon remélem, hogy számít rám, és a tél végén vagy a tavasszal a világbajnokság előtt megadja a lehetőséget a bizonyításra” – így Gröschl.

Az előselejtezőre 22 játékost lehet nevezni, az utolsó keretszűkítésre feltehetőleg szerdán kerül sor.

Legfrissebb hírek

NB I: Debrecen–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
7 perce

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
20 perce

„Sok hátránya van Verstappennek" – az Aston Martinnál és a Mercedesnél sincs hely a holland számára?

F1
36 perce

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB II
49 perce

Női kézilabda BL: megkezdődik a harc a budapesti négyes döntőért – minden párharcban magyar érdekeltséggel!

Kézilabda
1 órája

Videó: az olimpiai bajnok sprinter nagyon elverte a mezőnyt egy szülőknek rendezett futóversenyen

Atlétika
1 órája

Elszámolt jubileum és vereségek: nem mindenkinek volt ünnepi az 500. NB I-es meccs

Labdarúgó NB I
2 órája

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik