Renitensből főhős

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.11.03. 01:32
Címkék

Győzelemmel hangolt a ked di, PSV elleni Bajnokok Ligájaütközetre a Marseille, amely a klub történetének egyik legkedvesebb ellenfelét, a Vélodrome-ba 1979 óta csak veszíteni járó Saint-Étienne-t zabolázta meg. A 3–1-es diadal kulcsfigurája Hatem Ben Arfa volt, ami azért érdekes, mert egy héttel ezelőtt vélhetően az egész vezérkart magára haragította, miután nem volt hajlandó csereként pályára lépni a Paris Saint-Germain vendégjátékakor (ki is kapott a Marseille).

A hét közben nyilvánosan bocsánatot kérő ifjonc mind a három gólban benne volt: a másodikat büntetőből ő lőtte, a másik kettő pedig az ő szögletét követően született meg. Eric Gerets, az OM vezetőedzője nem is fukarkodott a dicsérő szavakkal.

„Mindig is hatással volt csapatunk játékára, és ez a jövőben sem fog változni. Úgy tud varázsolni a pályán, ahogyan csak nagyon kevesen” – állapította meg a belga szakvezető. Nem árt megemlíteni, hogy a SaintÉtienne találatát Bafetimbi Gomis szerezte, újabb bizonyítékát adva annak, hogy a nyári Európa-bajnokság előtt jött hirtelen népszerűség nem szállt a fejébe; a 23 esztendős csatár csapata legutóbbi négy bajnoki góljából hármat vállalt magára, igaz, ettől még nem lettek jobbak a „zöldek”.

Sikerével legalább egy hétig kibérelte a tabella második helyét az OM, miután a Toulouse és a Bordeaux is kikapott a 12. fordulóban. Különösen utóbbi együttes (ne feledjük, BLrésztvevő) kudarca meglepő, hiszen a gyengécske, ezt megelőzően mindössze egy bajnokit megnyerő Nancy otthonában kapott ki Juszuf Hadzsi felső sarokba vágódó lövésével; a bordeaux-iak hétmeccses veretlenség végére értek a Ligue 1-ben.

Legfrissebb hírek

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
1 perce

Perl Zoltán az idény legjobbjai között a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
18 perce

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
35 perce

Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón

Kézilabda
39 perce

Szendrei Norbert végre legyőzné a ZTE-vel a DVSC-t

Labdarúgó NB I
55 perce

„Hatalmas fejlődés lesz a magyar hokinak és a Ferencvárosnak” – vélemények az FTC ICEHL-hez való csatlakozásáról

Jégkorong
1 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
1 órája

Böde Dániel 500. NB I-es mérkőzése következik

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik