Őrzi veretlenségét a harcos Dombóvár

Körmenden felvirradt a nagy nap. A vasi kosárvárosban erre vágynak minden évben a legjobban a helyiek. Nem is annyira a Körmend–Dombóvár meccs hozza lázba a fanatikusokat (bár amint a telt ház mutatja, ez a rangadó sem „smafu”), hanem az, hogy elkezdődött a városi kosárlabda-bajnokság. Mégpedig vaskos meglepetéssel: a címvédő Tatu kikapott a Winchester Söröző legénységétől. Senki sem veszi ezt tréfára errefelé – nincs még egy hely az országban, ahol ennyire népszerű lenne a világ egyik legnagyszerűbb sportága, mint a nyugati határszél e kisvárosában. Senki sem marad érintetlen: vagy űzi ezt a játékot, vagy szurkol. A városi bajnokságban is.

Aztán Kónyánál, a Spártában vagy a többi szórakozóhelyen megy a zrika szépen. Hogy minél jobban felvezethessék, már hangulatában is, az élvonalbeli összecsapást, amely a legutóbbi rájátszás negyeddöntőjének párosítását idézte, s amelyre veretlenül érkezett a Tolna megyei vendégcsapat. A hazaiaknak is egyetlen vereségük volt csupán – a sérült Fodor testvérpár nélkül azért ki lehet kapni a még szintén százszázalékos másik tolnai alakulat, a Paks otthonában.

Fodorék ezúttal bemelegítettek, ám nem léptek pályára az első félidőben. Mártonnak a combja érzékeny, Gergelynek a csípője rakoncátlankodik.

Pedig elkélt volna segítségük a pályán, mert a klubvezetők egyáltalán nincsenek megelégedve az amerikai Bryan McCullough teljesítményével, akinek – a hírek szerint – a mostani mérkőzés már a búcsút is jelenti Körmendtől. Az elején nem érezték a legények a termet és a tempót, csaknem két perc telt el, amikor Zbigniew Bialek hatalmas zsákolással nekilátott a pontgyártásnak. Bár a pontok nem záporoztak százszámra, később csak megtalálták a fiúk a ritmust. Elébb a dombóváriak vezettek, s a hazaiak egyenlítettek, aztán eljátszották ugyanezt a csapatok fordított szereposztásban is: így senkit sem lepett meg, hogy a nagyszünetben egyenlő állásnál tértek pihenőre a küzdő felek. S a küzdelem tovább fokozódott a második húsz percben. Roppant feszült, ideges légkörben, zaklatott hangulatban folyt a találkozó. Fáradtak a játékosok, fáradtak a bírók. Nem csoda, hiszen ugyanez a három játékvezető fújt ebédidőben Székesfehérváron az Albacomp–Szolnok rangadón, s ebben a bírósztrájkkal terhes időszakban az ifjú Szabó Gergő alighanem világcsúcsot ért el a maga nemében – mert arra még nem volt példa, hogy egy szürkeruhás 24 óra leforgása alatt három élvonalbeli meccset is vezessen (ő bíráskodott szombat este a ZTE– Sopron találkozón is). A publikum igazából akkor csapott egyik tenyerével a másikba, amikor Fodor Gergely pályára lépett. Vele sokkal olajozottabbnak tűnt a körmendi csapat játéka.

A vasi légiósok közül egyedül Bialek játszott jól, a többiek finoman fogalmazva is feledhetőt nyújtottak. Az ellenoldalon viszont mindenki megtette a magáét. A külföldiek is és a magyarok is. Szőke Balázs és Bódi Ferenc sorsdöntő lepattanókat és kosarakat szerzett, a dombóvári csapat tartását bizonyítja, hogy öt perccel a vége előtt hétpontos hátrányból megfordította a mérkőzést, s így veretlen maradt.