Veszélyben a játék

Kicsit úgy érzem magam, mint a durcás kisgyerek, kinek elvették a játékát – szól a jól ismert régi sláger, és valami ilyesmit mondhatnának a szombati két, bírósztrájk miatt elhalasztott női kosármeccsre kilátogatni készülő szurkolók. Nincsenek túl sokan, hiába van élvonalbeli mérkőzésekről szó, százas a nagyságrend, mert sem a Vasas–Zala Volán, sem pedig a BSE–Sopron női bajnoki nem vonz tömegeket. Igaz, nem is férne be egyik fővárosi csarnokba (terembe...) sem ezer nézőnél több. Volt is már ebből korábban gond, amikor a nagymúltú városmajoriak a Pécs elleni bajnokijukat nemrégiben csak hosszas könyörgés árán rendezhették meg saját ódon csarnokukban, de hagyjuk most a sportág létesítményhelyzetét, pedig az is megérne néhány misét.

Most ugyanis a lét a tét.

Az ország egészére amúgy is jellemző kompromisszum-képtelenség olyannyira begyűrűzött a saját játékukat itthon a labdarúgás utáni második legnépszerűbbnek tartó (mit szólnak ehhez vajon a kézilabdázók...?) kosarasok köreibe, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége már minden, csak nem szövetség.

Széthúzás minden fronton – ez az, ami jelenleg történik, jogi úton támadják az elnököt és az elnökséget, sztrájkolnak a játékvezetők, ráadásul egyik jelenség sem új keletű, most pedig kiásta a csatabárdot a női liga is. Ám eddig legalább egyvalami szent volt: a bajnokság, amely a sportág végső mentsvárának tekinthető. Arra legalább úgy-ahogy vevő volt a nép, függetlenül attól, hogy a nemzetközi porondon néhány kósza női részsikert leszámítva az utóbbi években szinte semmit sem értünk el. A hazai belterjes kis küzdelemsorozat legalább izgalmas volt, ha már színvonalas nem, legalábbis a férfiaknál, és bizony, ha nem egyeznek meg sürgősen a felek, immár az erősebbik nem bajnoksága is veszélybe kerül.

Az utolsó védőbástya.

Mert miközben tart az egymásra mutogatás, hogy ki kezdte, hogy ki a hibás, a női élvonalat a hétvégén minden eddiginél jobban megérintik a válság jelei: meccsek maradnak el. Ilyen még nem volt, úgy is fogalmazhatnánk, ilyen mélyre még nem süllyedt a sportág. Úgyhogy jó lenne ezen a ponton befejezni a negatív rekordok döntögetését, mert hiába a hangzatos szólamok, maradéktalanul már senkinek sincs igaza. Ha pedig maradnak a merev álláspontok, nemcsak százak, hanem ezrek játékát veszik el – a sportág elöljárói, akiknek éppen érte kellene tenniük, nem ellene. De figyelem: elöljáróknak tekintjük a játékvezetőket is.