Otthon kiváló a Dunaferr

SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYSIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2008.11.19. 01:15
Címkék
Dunaferr–Pick-Szeged: hiánygazdálkodás. Így összegezhető a szerdai rangadó két együttesének pillanatnyi helyzete, hiszen a háromesélyes derbin mindkét csapat kénytelen több klasszisát nélkülözni.

A Dunaferr és a Pick-Szeged új városi összecsapásain hosszú évek óta ádáz, fordulatos csatákat látunk, és a szegediek nem titkolják: mumusuk az Újváros. A hazaiak ezúttal is arra készülnek, hogy férfias erőpróbára késztetik az esélyesebb, BL-csatákban edződő Picket, amely szerintük sérülésektől tizedelve is rettentően erős (hiányzik Puljezevics, Laluska, Andjelkovics, Stamate, Nenadics, Zvizej). Persze Kolics János együttesében is akad hiányzó. Rosta Miklós gerincműtét után lábadozik, Bakos Dávid jobb vállát a debreceni mérkőzés után már meg is műtötték. Nagy Kornél térdsérülése után már visszatért, de erőnléte még nem tökéletes. Tetézi a gondokat, hogy a Veszprémből kölcsönkapott horvát Marko Bagaric sem szerepelhet, bár ereje teljében van. Ő ugyanis pályára lépett (három gólt dobott) a Veszprém–Mezőkövesd meccsen, amelyet éppen a mostani, 12. fordulóból előrehozva játszottak le. Márpedig a szabályok értelmében egy játékos egy fordulón belül nem szerepelhet két csapatban.

A bajnoki táblázaton a hazaiaknak „látótávolságban” van a Szeged, a vesztett pontok tekintetében csak négy pont van a két vetélytárs között.

„A PLER elleni vasárnapi KEKtalálkozónk második félidejében fantasztikusan teljesítettünk – mondta Kolics János. – Felszabadultan, kiváló szellemben játszottak a fiúk. Védekezésben hatékonyak, kemények voltak, jeleskedtek a labdaszerzésben, és ez remek kapusteljesítménnyel párosult. A nyitott védekezés ellenszerét is megtalálták. Ezzel a pozitív hozzáállással le tudjuk gyűrni a Szegedet.”

Az újvárosi védelem egyik oszlopa, Kemény József hozzáfűzte, hogy csapata vasárnap már régi, szebbik arcát mutatta. A vállát és a csípőjét fájlaló Zubai Szabolcs elmondta, nehéz feladat vár rá, csakúgy, mint öccsére, Gáborra, aki irányító, vagyis neki kell szerveznie a támadásokat a rendkívül erőszakos szegedi védőfal ellen.

Az örök optimista Vladan Matics, a Pick-Szeged edzője ezúttal kevés jó hírt tudott mondani.

„Több kulcsjátékosunk továbbra is sérült, és csatlakozott hozzájuk a hátát fájlaló Herbert Gábor és a kézsérüléssel bajlódó Gyuris Patrik. Mégsem lehet gond, ha olyan remek felfogásban, nagy szívvel játszunk, mint szombaton a BL-ben. A Tromos–Újváros KEK-meccset feldolgozva készültünk a rangadóra.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik