Bohém rapszódia

Saját lakosztályt kapott.

Persze ezen senki sem csodálkozott. Gyöngyös hangulatos kisváros, amelyet nem győzött le a plázaláz, a lakók nem vágynak valóságshow-ba vagy Hollywoodba, az élet viszonylag egyszerűnek tűnik. S ha ide csöppen egy világsztár, akkor bizony úgy is fogadják. Éles József korábbi világválogatott kézilabdázó nagyjából két héttel ezelőtt költözött Gyöngyösre. Nem a helyi borkombinát csábította, hanem a városka középszerű, ám nagyon is népszerű férfi kézilabdacsapata. Amikor az egykori veszprémi kedvenc megérkezett, a helyiek úgy voltak vele, költözzön csak be abba az elegáns lakosztályba. Az egykori Mátra Szállóban alakítottak ki lakásokat, amelyekből az egyik jutott a frissen kinevezett edzőnek. Így történt, hogy Éles József beköltözött, és új életet kezdett. Amikor munkához látott, többször is mondta magában: hivatalosan a nyolc között kellene végeznie a csapatnak, de ő ennél többet akar. Sokkal többet.

Mindennap beül olvasni a kedvenc kávézójába

„Éltem már korábban is a családom nélkül. Amikor 2003ban, tizenhárom év után elköszöntem, s elköltöztem Veszprémből, az asszony, no meg a két fiam, Zsombor és Benedek jöttek velem Görögországba. A Filipposz Veriasz még játékosként szerződtetett, de ott, Hellászban már belekóstoltam az edzősködésbe is. Azok voltak az első lépések. Onnan Svájcba szerződtem, és előbb Zürichben, majd az Endingennél dolgoztam, itt már egyértelműen szakmai irányítóként. Élveztem az első pillanattól ezt a munkát. Annyi, de annyi edzővel dolgoztam életemben, hogy rengeteget tanulhattam tőlük. Úgy voltam vele, megpróbálok játékospárti tréner lenni, aki barátként kezeli a sportolókat, de ugyanakkor megkapja a tiszteletet is tőlük. Azt hiszem, ezzel sem külföldön, sem itthon nem volt és nem is lesz gondom. Egyébként Gyöngyösre kerülésem előtt egy évet Temesváron is dolgoztam, de ott kiszállt a főszponzor, így elengedtek a klubtól, és végre hazatérhettem. Bevallom, nagyon vágytam az itthoni megméretésre. Tavaly már kerestek az egyik magyar klubtól, de akkor nem jött össze. Most viszont itt vagyok Gyöngyösön, s mondhatom, tökéletes körülmények közé kerültem. S hogy milyen edző lesz belőlem? Azt hiszem, a játékosmúlt, az egykori sikerek nem befolyásolják, hogy valakiből milyen szakember válik. Én is az alapokról kezdtem, de ha azt mondaná most valaki, Józsikám, vedd át kétezer-kilenctől a férfiválogatott irányítását, biz' isten, belevágnék...”

S ott van a Paparazzi kávézó is.

Gyöngyös belvárosában található, Éles József nap mint nap beül oda újságot olvasni, vagy egyszerűen csak beszélgetni a világ dolgairól. Lassan saját széke lesz ott, s miatta is megtelik majd a hangulatos vendéglátóhely. Az emberek kezdik megszokni, hogy a kilencvenes évek egyik legnagyobb magyar sportolóegyénisége köztük él. S bizony Gyöngyösön hihetetlenül népszerű a kézilabda. A Károly Róbert Főiskola által támogatott csapat meccsein rendszerint ezernél is többen drukkolnak, és nem ám visszafogott tapssal, hanem mindent elsöprő hangorkánnal. A városka lakói nagyon szeretnék, ha ez a sportág, no meg az Éles József által irányított csapat minél több sikerélménnyel ajándékozná meg őket. Erre még várni kell. Az új szakember vezetésével két vereséggel kezdett a Gyöngyös, három góllal kapott ki Dunaújvárosban igen szoros, izgalmas meccsen, majd jött a hazai bemutatkozás, percekig zúgó vastapssal – majd hatgólos kudarccal a Balatonfüreddel szemben. De lesz ez még jobb is. Ebben biztos mindenki. Nagy kérdés, hogy Éles József hosszú távra tervez-e a városban. A szerződése egyelőre 2010 nyaráig szól.

Megdöbben azon, milyen jeles sikereket ért el

„A családom Balatonalmádiban maradt, kilencéves Benedek fiam Veszprémben kézilabdázik, s azt mondják, ügyes gyerek. Persze hogy rossz nélkülük, de hétvégenként, ha csak tehetem, rohanok haza hozzájuk. Sokan mondják, attól lesz majd hosszú, sikeres, harmonikus a házasság, ha a férj és a feleség bizonyos időt külön tölt egymástól. Lehet, hogy ebben sok igazság van, de nekem hiányzik az asszony. Megpróbálom elfoglalni magam, sokat ülök a kávézóban, rendszeresen kártyázom a fiúkkal vagy elmegyünk közösen bowlingozni. És imádom a mozit. Már nagyon várom az új James Bond-filmet. Ez az egyik kedvenc sorozatom. Jól érzem itt magam, nemcsak a város, hanem a sportcsarnok is nagyon hangulatos, igazi alkotói légkörbe csöppentem. Tulajdonképpen boldog embernek vallhatom magam. Néha visszapörgetem az elmúlt éveket, és megdöbbenek azon, mennyi mindent elértem a kézilabdában. Az én alkatommal nem gondoltam volna, hogy ennyire sikeres leszek. Talán csak azért van bennem hiányérzet, mert a válogatottal 1997-ben nem sikerült érmet szereznünk a világbajnokságon. Nem aranyat, mondjuk bronzot. De ezen sem kesergek. Megpróbálok úgy élni, hogy minden pillanatát kihasználjam a hétköznapoknak. A feleségem szokta mondani, hogy nem két, hanem három gyereket nevel – a harmadik persze én vagyok. És tényleg, örök gyerek maradtam, telis-tele játékossággal, szenvedéllyel, lelkesedéssel. Képes vagyok beállni az edzésen, leállok pingpongozni, sakkozni, focizni bárkivel. Ez éltet. A játék. És a szenvedély...”

Nem sajnálja, hogy a régi csarnokban játszottak

Azt írta egyszer Charles Bukowski, az egykori öntörvényű, alkoholista amerikai író: „Minél több folyón kel át az ember, annál többet tud a folyókról – feltéve, ha túléli az örvényeket és az úszó farönköket. Mert néha durva tud lenni az áramlás...”

Éles József megannyi kalandot élt meg, s három hónappal negyvenedik születésnapja előtt valóban úgy gondolhat vissza az életére, hogy többször is átkelt azon a bizonyos folyón. S voltak ezen az úton örvények is (az a súlyos autóbaleset például...), de végül mindig átért a túlsó partra. Olykor diadalmenetben. Amikor például a Veszprémmel 1992-ben KEK-et nyert, vagy amikor 2002-ben a Bajnokok Ligájában – keserédes élményként – második lett. S persze a világ- és Európa-válogatottságok.

Azt mondja, nem fél az idő múlásától.

Nem cserélne a mostani veszprémi játékosokkal, még az új, hatezres aréna miatt sem.

„Gyönyörű az a sportcsarnok Veszprémben, de nekünk annak idején olyan hangulatban volt részünk a tőlünk karnyújtásnyira szurkoló nézők jóvoltából, amit a maiak aligha érezhetnek. De nem nézek vissza, és nem félek sem a negyvenedik, sem az ötvenedik születésnapomtól. Most az foglalkoztat, hogy minél jobb edző legyek. S mondjuk majd szövetségi kapitány...”

A bohém rapszódia előbbutóbb valóban így folytatódhat: Éles Józseffel a kapitányi hídon.