A mi fiunk

Dagad a keblünk, amikor az összefoglalót nézzük. Véget értek a szerdai BL-meccsek, a tévé megmutatja a gólokat, és amikor éppen arról esik szó, hogy a ciprusi Anorthoszisz Famagusta döntetlent játszott a Werder Bremennel, ezzel még élnek a továbbjutással kapcsolatban dédelgetett reményei, elhangzik az is, hogy a kapuját egy bizonyos Nagy Zoltán védte.
A mi fiunk.

Naná, hiszen magyar gyerek ő, ezért is dagad a keblünk. Csak azt ne tegyük hozzá, hogy a mi futballunk hajtása. Itt volt, a szemünk előtt, de most ott van, és amíg mi álmodunk a Bajnokok Ligájáról, ő játszik, illetve kapus esetében véd abban a sorozatban, amelyet mi távolról figyelünk. Az élvonalban nálunk Diósgyőrben mutatkozott be, majd elment Izraelbe, mert a Duna TV közvetítését a Videoton–Diósgyőr meccsről véletlenül nézte egy menedzser Tel-Avivban, és úgy érezte, ebben a kapusban van üzlet. Nagy Zoltán aztán visszajött Miskolcra, védett is, de úgy, hogy lényegében nem tűnt fel senkinek. Illetve ez így igaz: itthon nem tűnt fel. Cipruson láttak benne fantáziát, és most ott van, a Famagustában, meg a Bajnokok Ligájában.

A futball tényleg a lehetőségek korlátlan birodalma. Nagy Zoltán egy berettyóújfalui vályogházból indult el, és most ünnepelt futballista – nem nálunk, Cipruson. Soha nem ivott, nem dohányzott, minden meccse előtt videón megnézi és elemzi az ellenfelet, úgy étkezik és alszik, ahogyan a futball megkívánja, és ezt tette itthon is. A Famagusta nyilván nem pusztán azért áll a BL-ben a nyolcaddöntő küszöbén, mert egy bizonyos Nagy Zoltán védi a kapuját, de nyilván aligha állhatna ott, ha az összeállítása egy nem odavaló, nem profi és nemzetközi szintű kapussal kezdődne.

Természetesen eszem ágában sincs felfedezni egy harmincnégy éves labdarúgót. Csupán kicsit érdemes elmélázni azon, hogy itthon tényleg jól sáfárkodunk-e a tehetségeinkkel, és ezek a tehetségek megkapják-e azt a kifutási lehetőséget, amit megérdemelnek. És ha nem, tényleg elég-e elmenni nem Angliába, nem Spanyolországba vagy Hollandiába, csupán Ciprusra. Nagy Zoltánt talán itthon is észrevehettük volna.
Akkor lenne igazán a mi fiunk.

PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ