A raktár és a kirakat

Hajnali hat volt, ültünk a belfasti repülőtér tranzitjában, s Erwin Koeman a tőlünk néhány lépésnyire társaival beszélgető Juhász Rolandra nézve megjegyezte: „Már kinőtte az Anderlechtet, ideje jobb csapatba szerződnie.”

Holland kapitányunk meglehetősen határozott ember, hisz a saját meggyőződésében, így alighanem legfeljebb egy nyugtázó biccentést szentelne a hírnek, hogy a Nemzeti Sport olvasói Juhász Rolandot látták a válogatott legjobbjának ebben az évben, többet nemigen törődne vele, és az egész voksolással.

Pedig a végeredmény nem nélkülöz jelentős tanulságokat. Az, hogy Juhász Roland végzett az élen ebben a kategóriában, tényleg elintézhető egyetlen vállrándítással, hiszen a védő valóban kimagasló teljesítményt nyújtott a válogatottban, legfeljebb annyit tehetünk hozzá, hogy viselkedése, kommunikációja is azt bizonyítja, igazi profivá érett Belgiumban.

Érdemes viszont arra a kérdésre ugrani, amely azt firtatja, hogy a szurkolók kit hiányolnak Erwin Koeman keretéből. A labda feltalálása óta ugyanis mindig az a legjobb játékos, aki éppen nincs a pályán, tízmillió futballszakértő hazájában – ez lenne Magyarország – magától értetődő, hogy mindenki előrukkol egy-egy titkos favorittal, akit, ha az éppen aktuális kapitány nem szenvedne vakságban, biztosan játszana, s meg is váltaná a csapatot.

Nos, a szavazók felének a válasz tömören annyi: senkit. Márpedig ez elkeserítő. Ha az örökké elégedetlen, mindenkinél okosabb – ezt kéretik kellő, de nem bántó iróniával érteni – szurkoló nem tud honnan, illetve kikből meríteni, mekkora mozgástere lehet a kapitánynak?

Nem véletlen, hogy a következő selejtezőn biztosan hiányzó Juhász Roland és Bodnár László pótlására ma még nincs megnyugtató megoldás, a legjobbak mögött a jelek szerint óriási űr tátong.

Egy kereskedő barátom mondta egyszer, hogy kell a szép kirakat, mert az csalogatja be a vevőt, de a hosszú távú siker mindig a raktáron múlik. Gondolom, érthető, miért kívánkozott ez most ide.