Köszönjük, Kis Ákos!

Biros Péter jelenleg játszhatna mondjuk a kézibajnokságban negyedik (EHF-kupa-szereplő) Debrecenben, esetleg még válogatott is lehetett volna, ám – hatalmas szerencsére – másképp döntött. Pedig kézilabdában sem volt tehetségtelen. Ifiként egy éven keresztül az akkori Fotexben bontogatta szárnyait, sőt még korosztályos bajnoki címet is nyert. Volt azonban egy Kis Ákos nevű fiatalember (aki később bajnok lett a Veszprémmel, s hetvenszer szerepelt a magyar válogatottban), aki mögött nem jutott állandó játéklehetőséghez, ezért, illetve mivel nem találta magát elég tehetségesnek, s nem akart középszintű csapatban játszani, úgy döntött, visszatér ahhoz a sportághoz, amelyet tizennégy éves korában kezdett el, és amelyet a középiskolában a kézilabdával párhuzamosan űzött.

Ezt a kitérőt nem számítva viszonylag tipikus pólópályafutás az övé: úszóként kezdte, a túlzott monotónia azonban a vízilabda felé irányította, ahol aztán megtalálta önmagát. Korábbi miskolci edzője, az akkor már – és azóta is – Egerben ténykedő Kelemen Attila (aki jelenleg a város női csapatát irányítja) hívására szerződött Veszprémből vissza Észak-Magyarországra az utánpótlásválogatottban korábban miskolci ob I B-s pólósként is szereplő Biros. „Tisztán emlékszem, a Szőnyi úton edzettünk, és a döbbenettől szólni sem tudtam, amikor megláttam, olyan fizikai adottságai voltak. Szinte az ellenkező irányba úszott, mint kellett. Mondtam neki: »Olyan helyre menj, ahol van vízilabdaélet«. Aztán Egerbe került, nálam már nem játszott, majd felkerült a felnőttkeretbe. Azt hiszem, hasznos volt a kézilabdás kitérője, ami főleg a lövőerejében kamatozik. Bárcsak lenne idő arra, hogy mindenki űzzön valami ilyen kiegészítő sportot!” – mondta róla Kemény Ferenc.

Miután Biros Egerbe igazolt, sokat nem is kellett várnia Kemény Dénes meghívójára, már 1997 telén bizalmat szavazott neki: a kapitány egy edzőmecscsen látta az akkor húszesztendős pólóst, s rögvest postázta neki a meghívót. A felfelé ívelő karrier aztán Újpesten folytatódott, ám miután Biros hullámzóan teljesített, megrekedni látszott a fejlődése, s Kemény mester is kihagyta a válogatottból.

„A mellőzést magamnak köszönhettem, ahogyan a meghívót is – tekintett vissza Biros egy évtizeddel korábbra. – Nem volt megfelelő a magatartásom, igaza volt Dénesnek. Jót tett velem, hogy kirakott, mivel én úgy éreztem, ott a helyem, s többre vagyok hivatva annál, mint hogy csak edzésre járjak. Attól féltem inkább, hogy nem leszek képes bizonyítani és kijutni egy világversenyre, hogy ott megmutassam, mit is tudok. A visszakerülésben sokat segített, hogy a Godova Gábor által jól összerakott Újpestben fontos szerep jutott nekem is.”

A pénztelenség dacára az 1999-ben LEN-kupát nyerő Újpestnek már kulcsembere volt, így érthetően a válogatottban is visszaszerezte a helyét, sőt a kritikusokat elhallgattatva a firenzei Európa-bajnokság fináléjában öt gólt vágott a horvátoknak – pedig a korábbi meccsek góltalanságát látva az egykori kiváló olasz pólós, Alessandro Campagna hangsúlyozta, hagyni kell lőni Birost, s akkor meglehet a meccs. Hagyták – tudjuk, mi lett a vége.

Innentől kezdve már nem volt kérdés, hogy helye van a válogatottban, Eb-arannyal a zsebében pedig belevágott a légióskodásba. Kétszer egy évet töltött külföldön, előbb a Rijekával lett horvát gólkirály, majd Molnár Tamással már olimpiai bajnokként igazolt Óbecsére. Onnan szintén egy év elteltével távozott, hazatért, és ezzel véget is ért a vándorélet. A Honvédnál hat esztendőt töltött el, az öt bajnoki címet egy Bajnokok Ligájagyőzelemmel tette teljessé, miközben a válogatottal 2003ban világ-, rá egy évre ismét ötkarikás bajnok lett. Ráadásul a dominós korszak alatt háromszor is őt választották az év vízilabdázójának, ami Kásás Tamás, Benedek Tibor, Szécsi Zoltán, Molnár Tamás, Kiss Gergely (hogy csak a további háromszoros olimpiai bajnokokat említsük) és a többi világklasszis mellett nem kis bravúr – nem mintha ő nem tartozna közéjük...

„Ha nem fogyott volna el a pénz, maradtam volna Óbecsén, és szerintem Papesz is így volt vele – érzékeltette Biros, hogy nem feltétlenül mindig önszántából váltott klubot. – Aztán a Honvéd hosszú távú szerződést ajánlott, majd még egyet, és mivel évről évre jobb lett a csapat, nem volt értelme eligazolni. Anyagi szempontból is megérte a Honvédnál, emellett pedig remek erőkből állt a társaság. Az, hogy mindenki győzelmet vár egy csapattól, mint az akkori Dominótól, mutatja, kiváló együttesben szerepel az ember, az érem másik oldala viszont az állandó nyomás amiatt, hogy egy bizonyos szint alatt nem szeretne játszani. Az esetleges kudarcokat mindenkinek saját magában kell feldolgoznia, engem ezek annyira nem viselnek meg. Természetesen foglalkoztatnak valamenynyire, de a kluboknál nincs idő sokat rágódni rajtuk, mivel szinte azonnal jön a következő meccs. A válogatottnál többet kell várni a javítási lehetőségre, ott az utóbbi két világbajnokság volt az igazán bosszantó, amelyeket mi vesztettünk el. Úgy érzem, ugyanannyi vébét nyerhettünk volna, mint olimpiát, bár az a lényeg, hogy a játékokon háromszor is mi győztünk. Ha a három olimpiai aranyat nézzük, annyiból hasonlítanak egymásra, hogy mindhárom éremnek aranyszíne van. Az első mindenkinek egy álom beteljesülése volt. A második egy kicsit a homályba vész, mi számítottunk a legesélyesebbnek, más eredmény nem is volt elfogadható csak teljesítettük, amit elvártak tőlünk és elvártunk magunktól. Pekingben is esélyesek voltunk, de nem egyértelműen, viszont bebizonyítottuk: az a válogatott győzött, amely igazán csapatként működött. Az első és a harmadik sikernél is egy fiatal és egy »öreg« generáció játéka hozta meg a sikert, Sydneyben még fiatal voltam,mostmár relatíve öreg.”

Birost a válogatott aranyérme mellett az idén sem kerülték el az egyéni sikerek, az Európa-bajnokságon a legértékesebb játékosnak választottak, az olimpián bekerült az All Star-csapatba, a héten pedig Európa legjobb pólósa lett, ami – ismerve a többi kontinens játékerejét – a világ legjobbja címmel ér fel. Ezen sikereket egyébként már egriként könyvelhette el, mivel 2007 nyarán úgy döntött, enged a hevesi klub csábításának.

„Szeretek itt pólózni, jól érzem magam, nemsokára pedig a házunk is elkészül. Nagy ajándék és pluszmotiváció, hogy itthon játszhatok – mondta az egri karrierről Biros. – A mostanin kívül még három év van hátra a szerződésemből, ezt szeretném kitölteni, és ha nyaranként tudok pihenni, akkor utána még két-három szezont vízilabdáznék. A válogatottsággal kapcsolatban meg kellene várni, ki lesz a kapitány, utána lehet majd beszélgetni vele a folytatásról.”