Ez sem szanatórium

Mit csinál egy hokis hétfőn, miután öt pontot szerez szombaton?

Két nagy kutyánk van, velük bármit. Az egyikkel még labdázni is lehet, és mivel erdő mellett lakunk Briancon szélén, rengeteget sétálunk. Ráadásul itt már megmaradt a hó, gyönyörű a környék. A szezon elején megsérült lábam is rendben van, nagyon jól érzem magam.

Nem előzmény nélküli az elégedettsége, két góllal és három assziszttal járult hozzá a Briancon győzelméhez a Strasbourg ellen.

Nem ment rosszul. A bajnokság első öt-hat csapata mind veszélyes, minket is megverhetnek. A hetedik-nyolcadik helytől lefelé viszont sok butaságot kell csinálnunk ahhoz, hogy kikapjunk – a Strasbourg a kilencedik. A fele keretünk légiós, a másik fele francia. Van itt amerikai, kanadai, szlovén srác, a kapusunk meg egy nagyon jó finn. A hazaiak inkább a második vonalból valók, harmadik, negyedik soros emberek, de jól kiegészítenek minket, külföldieket. Az edzőnk meg olyan típusú fickó, mint Pat Cortina, azaz jó.

Megy is a szekér: csak a Rouentól kaptak ki eddig a nyitó napon, azóta győzelmek vég nélkül…

Igaz, de épp kedden játszunk velük megint, most éppen Ligakupa-elődöntőt. És azért kemény diónak számítanak, bár meg tudjuk őket verni, ha mondjuk Ladányi „Godó” könyöke nem fáj, én meg jobb lábbal kelek fel.

Ahogy hallgatom, általában ez lehet a helyzet.

Napi egy edzésünk van, mindig délelőtt, így a délután és az este szabad. Heti egy, de inkább két meccsünk van, hála Istennek nem sűrűsödik a versenynaptár. Múltkor volt egy hat-hét napos szakaszunk is, amikor nem volt mérkőzés, csak edzés, azt nagyon untuk, mégiscsak jobb játszani.

Erre mondják néhányan, az EBEL-hez képest a Ligue Magnus szanatórium.

Ezt nem mondanám. Nekünk nem ér véget a szezon február közepén, mint a Volánnak…

Feltéve, hogy a Volán nem jut messzire a rájátszásban. Feltéve.

Az viszont hasonlóság, hogy az ünnepekkor is sorra jönnek a meccsek. Nem utál ilyenkor is hajtani? Nyilván karácsonykor a hokisok is inkább otthon lennének.

Már megszoktuk. Volt egy kis cserebere a naptárban, december 26-án nem játszunk, csak 28án. A család jön hozzánk, tavaly az egyik fele volt itt, most a másik. Hiába lesz megint alig egy hetünk játék nélkül, abból maximum három napot kapnánk meg, amelyből kettő utazással telne, ennek pedig nincs értelme.

Onnan a távolból menynyire követte az itthoni parlamenti szavazósdit?

Hogy a százmilliót nem szavazták meg? Várható volt. Hiába jutottunk fel, arra nem számíthattunk, hogy mögénk áll az egész ország. Illetve nem is az ország… Áprilisban arra gondoltunk, ha valamikor, most jönnek majd a szponzorok, erre nem történt semmi. Az sem számít, hogy benn maradunk-e az A-csoportban jövőre, vagy kiesünk. Az viszont jó, hogy az olimpiai előselejtezőn a BS-ben három nap alatt több mint húszezer ember előtt játszottunk. Ilyen eseményeket szeretnénk még, hogy továbbra is örömet szerezhessünk az embereknek, mert ők tényleg mellénk álltak.

Olyannyira, hogy már a vízilabda-válogatott mellett emlegetik önöket mint az év csapatát. Studniczky Ferenc szövetségi elnök még kampányol is.

Nagy dolog, hogy a vízilabdázók olimpiai bajnokok lettek megint, de ők egy ideje már ott vannak a csúcson, lassan elvárható tőlük az ilyen eredmény. Amit mi elértünk, az össze sem hasonlítható a pólósok teljesítményével. Tőlünk nem várhatta el senki, hogy feljussunk.

Szóval a pólósok nyernek majd, pedig a hokisoknak kellene?

Én azt mondom, ők megérdemelnék, de mi kicsit jobban.