A félreállított tízes

Amikor a nyáron az osztrák Wacker Innsbruck házi gólkirályaként a görög OFI-hoz szerződött, alighanem több játéklehetőségre számított az egyetlen kupameccsen kapott hatvanöt percnél…Amikor a nyáron az osztrák Wacker Innsbruck házi gólkirályaként a görög OFI-hoz szerződött, alighanem több játéklehetőségre számított az egyetlen kupameccsen kapott hatvanöt percnél…

Ne is mondja! Úgy érzem, pályafutásom során – idézőjelbe téve – még sohasem történt velem annyi jó, mint az elmúlt félév során. Eleinte végigmelegítettem a mérkőzések második félidejét, később már a keretből is kiszorultam, s most, december elején úgy állok itt, hogy egyetlen percet sem játszottam bajnokin. Nemrég az önök internetes portálján olvastam a rólam szóló cikket, amelyhez többen hozzászóltak, sérelmezve, miért nem magamban keresem a hibát. Megpróbáltam, higgye el, de arra jutottam, hogy a kialakult helyzet nem az én bűnöm.

Hanem kié?

Nem akarok ezzel foglalkozni, már csak azért sem, hogy a magam dolgát ne nehezítsem meg még jobban. Az viszont tény, hogy a nyáron a korábban engem Ausztriából ismerő Frantisek Straka vezetőedző első számú csatárnak hozott a csapathoz, az utolsó pillanatban azonban a klub a Panathinaikosz elnökével fennálló jó kapcsolata révén szerződtette a szenegáli Dame N’Doyét, aki majdhogynem feltétlen bizalmat élvez. Azóta már tizenhat éves játékos is szerepet kapott a csapatban, edzőváltás is történt, én azonban hiába dolgozom százhúsz százalékos erőbedobással az edzéseken, még mindig várok a lehetőségre. Legutóbb néztem a lelátóról, milyen gyatrán játszunk – vagy inkább már azt mondom: játszanak –, és egyszerűen nem értettem, miért nem kapok egyetlen esélyt sem. Biztos vagyok benne, ha ön felállna az íróasztalától, és jelentkezne bármelyik csapatnál, háromnégy mérkőzés múlva már csak kíváncsiságból is kipróbálnák, mit tud. Ez fokozottan igaz egy válogatott játékos esetében.

Rendkívül zaklatottnak tűnik.

Nem ön az első, aki mostanában megemlíti, pedig fél éve kevés nálam kiegyensúlyozottabb futballistát lehetett találni. Ausztriában mindig vidáman, mosolyogva mentem az edzésekre, nagyszerű társaság volt a csapatnál, és ami a legfontosabb, éreztem a folyamatos bizalmat. Előfordult, hogy két-három egymást követő mérkőzésen nem lőttem gólt, a következő találkozón mégis ott voltam a kezdők között, és azt hiszem, ez jelentette a kulcsot jó teljesítményemhez.

Közeledik a téli átigazolási időszak – nagyon várja már?

Bár kétezer-tízig él a szerződésem, kilencvenszázalékos biztonsággal kijelenthetem, a télen elhagyom a csapatot. A legfontosabb, hogy újra szerepelhessek a válogatottban, ehhez pedig állandó játéklehetőségre van szükségem. Hogy hol, azt még nem tudom, de ha nem sikerül nagycsapathoz igazolnom esetleg Németországba vagy Hollandiába, könnyen lehet, hogy átmenetileg ismét az osztrák élvonalban futballozom majd.

Elengedi az OFI?

Az a sejtésem, hogy nem gördít akadályt a távozásom elé. Egy apróság mindenesetre sokat elárul az együttes terveiről: három napja egyik csapattársam cikket mutatott valamelyik helyi újságból, amelyben azt írták, januárban biztosan távozom. Hogy honnan szedték az információt, fogalmam sincs…

Ha egy másik görög csapat érdeklődne, szívesen maradna az országban?

Semmi szín alatt. Már elhatároztam, ha egyszer sikerül továbbállnom innen, még nyaralni sem jövök vissza az országba. Nem tudom, más kluboknál mi a helyzet, nálunk mindenesetre a fizetések körül is teljes a káosz: jelenleg arra várok, hogy az augusztusi bérem tizede után újra lássak valami pénzt. Ha pedig nem megy szép szóval a fizetés, a helyiek tapasztalata alapján nincs más hátra: ügyvédet kell fogadni, és a FIFA-hoz fordulni a panasszal.

Magyarország szóba sem kerül mint lehetséges célállomás?

Klubszinten egyelőre nem. A válogatott viszont annál fontosabb, a döntéseimnél ez a legmeghatározóbb szempont. Figyeltem a csapat őszi mérkőzéseit, láttam, hogy Torghelle Sándor rugdossa a gólokat, és tisztában vagyok vele, hogy nem lesz könnyű beverekednem magam az együttesbe.

De tudja, amikor az edzéseken nap mint nap kihajtom magam, kicsit a remény is ösztönöz, hogy ha a tavasszal hívnak a válogatottba, ugrásra kész állapotban legyek.