Kicsi, a halhatatlan

„...mert ha ötösöm lenne a lottón, és legalább három talicskányi pénzt nyernék, akkor sem hagynám abba a vízilabdát. Imádom, életem legfontosabb része, és nem bírnám ki edzések, meccsek nélkül. Különben nem is lottózom, így túl sok esély nincs rá, hogy egyszer majd az én számaimat húzzák ki. De nincs okom panaszra, amit eddig elterveztem, azt mind-mind valóra váltottam. Nyolcéves voltam, amikor anyu egyik barátnőjének a gyereke elkezdett vízilabdázni, s akkor jó ötletnek tűnt, hogy én is vele menjek az edzésekre. Persze ottragadtam, az első pillanatban megfogott, rabul ejtett az uszodák világa és persze a játék, amely igazi értelmet ad az életemnek...”

Kicsi egyébként szerény fiú. Még most sem tudja, vagy legalábbis nem dolgozta fel, hogy olimpiai aranyat nyert. Mondják neki, olykor hátba veregetik, máskor autogramot kérnek tőle, és ilyenkor szerényen mosolyog. Ha csinos hölgy áll vele szemben, talán még kacsint is, de aztán magában rendre rácsodálkozik a világra.

„Kicsi, te immár halhatatlan vagy...”

Ezt mondogatják neki, s ő ilyenkor bólogat, dünnyög magában, hogy persze, hiszen olimpiát nyerni egy sportoló számára a legnagyszerűbb érzés a világon. Talán túl gyorsan történt minden. Egerben már klasszisnak számított, sőt már hat évvel ezelőtt, 2002-ben az Unicumkupán, a nyitott Hajós Alfréd uszoda vízében bemutatkozhatott a magyar válogatottban, akkor éppen a németeket vertük meg 11–4-re. Rég volt, de ez a pillanat óriási lökést adott a pályafutásának.

S Gerendás György kihozta belőle a maximumot.

A remek tréner előbb a BVSC-ben, majd Egerben dolgoztatta napról napra, hétről hétre Kicsit, a 194 centiméter magas, 104 kilós „aprócska ”centert. És Kicsi dolgozott becsülettel, ha kellett, versenyt úszott az ellenfelekkel, s idővel, ha a szituáció úgy hozta, könyökkel fültövön vágta a bekkeket, hogy aztán úgy forduljon a kapu felé, mint egy kisebbfajta atom-tengeralattjáró, kegyelmet nem ismerve. Csoda-e, ha Kemény Dénes szövetségi kapitány a nyár közepén úgy döntött: Kis Gábor a pekingi utazó keret tagja.

„...mert gondoltam én rá, hogy majd tanulok, beiratkozom egy főiskolára vagy egyetemre, de még várok vele. Vízilabdázni akarok, minél jobban, minél eredményesebben. Elektroműszerészként érettségiztem, majd elvégeztem egy programozó tanfolyamot, de itt aztán meg is álltam. Majd. Majd túl a harmincon, s megannyi sikeren, újra tanulni fogok. Az is eszembe jut sokszor, hogy külföldön is kipróbálom magam, mondjuk Olaszországban, Horvátországban vagy Montenegróban, de nem vagyok az az ugrálós típus. Egerben is lenyomtam négy évet, most két évre írtam alá a Vasashoz, s ha itt megkapok mindent, akkor felőlem keresgélhetnek a menedzserek, csábíthatnak az olaszok, nem megyek sehová. Egerben egyébként remekül éreztem magam. Hangulatos kisváros, ahol imádják a sportolókat, csak hát az az igazság, hogy a végén már nagyon szűknek éreztem. Hiányzott a főváros nyüzsgése, sokszínűsége, kavalkádja és megannyi kihívása. Ha Egerben egy-egy lazább napon elmentem egy szórakozóhelyre, már név szerint ismertem mindenkit. Ezért is döntöttem úgy, hogy visszatérek Budapestre, és elfogadom a legjobb magyar csapat, a Vasas ajánlatát. Nem titok, élvezem az életet, ami azt jelenti, hogy olykor megmártózom az éjszakában, feltűnök néhány szimpatikus szórakozóhelyen, leginkább Hosnyánszky Norbi barátommal és csapattársammal, de ez persze nem megy a sport, az edzés rovására. Amúgy furcsa volt ellenfélként visszatérni Egerbe...”

Kicsi bevágta...

Nem sokat cicózott, a meccs első percében akkora gólt ragasztott Szécsi Zoltán hálójába, hogy még az addig őt pocskondiázó helyi szurkolótábor is elhallgatott. Ez volt az első meccs, amelyen Kicsi, ahogy mindenki becézi őt, ellenfélként a Vasas pólósaként tért vissza Egerbe. A két csapat Euroliga-csoportmeccsen találkozott, és Kis Gábor bombagóllal nyitott, a bajnokcsapat legyőzte az Egert, Kist pedig transzparensekkel (amelyeken például Júdásnak titulálták...) és gyalázkodó rigmusokkal fogadták. Érthető. Az egyik legnagyobb kedvenc igazolt át a rivális csapathoz. De ő mosolygott rajta. Azt mondta, ez a hangos ellenszenv csak doppingolta őt. Különben csendes gyerek, aki szeret elvonulni a világtól, kezében egy pöpec pecabottal.

„... mert volt már néhány barátnőm, s akadt közöttük olyan is, aki képes volt velem négy-öt napot eltölteni egy tó partján, csendes visszavonultságban, miközben én pontyokra vadásztam. Meghitt pillanatok ezek az életemben, távol a város zajától. Az eddigi legnagyobb zsákmány egy hétkilós ponty volt, s bizony nagyon büszke voltam rá, meg is pucoltam, de halászlét, amit nagyon szeretek, nem tudtam főzni belőle. Amúgy szoktam tüsténkedni a konyhában Egerben, s most Óbudán is egyedül élek. Van ugyan egy idősebb hölgy, nevezzük bejárónőnek, aki néha-néha segít nekem, de mosok, főzök, takarítok. A másik szenvedélyem a peca mellett a motorozás. Nemrég adtam el az ezer köbcentis óriási járgányomat, amellyel keresztül-kasul beutaztam az Eger környéki erdőket, völgyeket. Hú, de élveztem a száguldást, a szabadság mámorát. De úgy voltam vele, nem kockáztatok, még csak az kéne, hogy elessek, és ne tudjak játszani, amikor fontos meccsek várnak rám a Vasasban. Bevallom, életem legjobb döntése volt, hogy elfogadtam a bajnokcsapat hívását. Sok barátom van Egerben, de a jelenlegi klubomnál is fantasztikus közösségbe kerültem, élmény edzésre járni és ilyen remek pólósok között szerepelni. Egyértelmű a célunk: megvédeni a bajnoki címet és bejutni a final fourba az Euroligában. Képesek vagyunk rá!”

Kicsi mindig magával hordja Márai Sándor Füveskönyvét.

Azt mondja, erőt merít belőle.

S bizony kell az erő, mert a bekkek vadásznak rá, őt akarják kifogni a vízből, akár egy megvadult cápát. S ahogy Márai írta: „...csak a hős tudja

világgá hallgatni azt, ami benne tiltakozás és igazság.”

S Kicsi 2008-ban nem csak hős lett.

Halhatatlan.

Jövő vasárnap következik: 12-es sapkában a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás!