Brémában mindenért meg kell harcolni

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.12.11. 01:48
Címkék
Az újpesti Takács Marcell próbajátékon vesz részt a német Werder Bremen második csapatánál. Az ősszel Siófokon kölcsönben pallérozódó 19 esztendős támadó elismeri: a szokásosnál többet kell magából kiadnia, hogy megfeleljen. A fiatal játékos abban reménykedik, hogy a brémaiak marasztalják – így nem lesz gondja a hétvégi repülőútra.

A német Werder Bremen hiva talos oldalán hiába pötyögtük be a keresőbe, hogy „Takacs” (érdemesebb ékezet nélkül próbálkozni…) – nem volt találat. Beírtuk hát, hogy „Marcell”, de a három oldalon megjelenített 23 találat mindegyike a hamburgi Marcell Jansen nevét emelte ki. A sikertelen keresés azonban cseppet sem szegte a kedvünket, hiszen tény: az újpesti – ám az őszi évadban Siófokon szereplő – Takács Marcell a Bundesliga 10. helyezettjénél szerepel próbajátékon. A kedd este óta UEFA-kuparésztvevő brémaiak hivatalos kikérőt postáztak a 19 esztendős támadóért, aki alig hat nap alatt bizonyíthatja rátermettségét a nagyokat irányító Thomas Schaaf druszájának, Thomas Wolternek – a második csapat edzésein.

„Hétfőn tréningeztem először, úgy fogadtak a többiek mint egy újoncot – kezdte beszámolóját Takács Marcell. – Rögtön feltűnt, hogy itt más, pörgősebb tempóban edzenek, az egymás elleni játék közben pedig jól odapakolnak egymásnak a játékosok.”

Kedden jutott idő a regenerálódásra, hiszen az egyetlen hivatalos program este volt – s akkor is mások izzadtak a pályán.

„Szuper volt!” – áradozott a fiatal játékos arról, mekkora élményt jelentett neki a Werder–Internazionale (2–1) BLmeccsen a helyszínen szurkolni. Noha Takács Marcell álma természetesen a „nagyok” közé jutás, a második csapatba kerülés is hatalmas (előre)lépést jelentene.

„Úgy is állok hozzá!” – ismerte el a próbajáték fontosságát, majd a megfelelés nehézségeire figyelmeztetett, amikor őszintén megjegyezte: „A szokásosnál persze sokkal többet kell Brémában magamból kiadnom.”

Takács Marcell az utánpótlás-nevelés hangzatos jelszavát zászlajára tűző MTK oltalmában – a Németh Krisztián nevével fémjelzett korosztály tehetséges tagjaival – bontogatta szárnyait, majd gyors élvonabeli karrier reményében Tatabányára szerződött („Voltak,

akik el akartak menni, és voltak, akiket eladtak; én szerencsére az előbbiek közé tartoztam…”). Nem került rossz kezekbe, hiszen Sisa Tibor egyengette az útját; Újpestre csábították aztán, hogy később kikölcsönözzék Siófokra, ahol 35re növelte NB I-es meccsei számát.

A német lehetőségtől reméli a nagy kiugrást; a Ferihegyi repülőtéri sztrájk kellős közepén máris úgy tervezi, hogy nem repül haza.

Abban b.ízik, a brémaiak marasztalják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik