„Nagyon boldog vagyok, örülök, jó döntés született” – mondta az MTI-nek Pars Krisztián, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának csütörtöki döntése nyomán olimpiai ezüstérmessé előlépő magyar kalapácsvető.
A szombathelyi atlétát több mint három hónapja tartotta bizonytalanságban a NOB kissé hosszúra nyúlt ügykezelése, hiszen az augusztus 17-i versenyen második és harmadik fehérorosz dobók, Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon mintái elemzésének eredménye már szeptember 3-án a közvélemény számára is ismertté vált. Ennek ellenére előbb október, majd november közepére ígért a NOB döntést, hogy aztán a végső szót csütörtökön mondja ki. „Hosszúra nyúlt az eljárás, de természetesen örülök a végeredménynek. Egyetlen dolgot sajnálok csak, hogy ilyen körülmények között lettem ezüstérmes. A legszebb az lett volna, ha ott állhatok a pekingi dobogón” – nyilatkozott a 26 éves atléta, aki a számára pozitív döntés csütörtök reggeli megszellőztetése óta elmondása szerint nem tudja úgy lerakni a telefonját, hogy szinte egy fél percen belül ne csörögjön újra. Pars Krisztián élete legjobb eredményét érte el ezzel a második hellyel. Athénban már az ötödiken végzett ugyan, ám azóta nem sikerült dobogós helyen végeznie világversenyen, a 2005-ös világbajnokságon hetedik, a 2006-os Európa-bajnokságon hatodik, a tavalyi vb-n pedig ötödik lett.