Néhány napja még arról nyilat kozott lapunknak Kovács Zoltán, hogy 35 évesen is jó erőben van, motiváltnak érzi magát, s bár Győrben felbontották a szerződését, azért még folytatni akarja pályafutását. A hússzoros válogatott karácsony előtt aztán mégis úgy döntött, inkább viszszamondja az NB II-es Pápa, valamint a Felcsút ajánlatát, s befejezi profi pályafutását. Kovács Zoltán itthon az Újpest mellett szerepelt az MTK-ban, a BVSC-ben, a Pécsi MFC-ben, külföldön pedig a francia Chateaurouxban, a görög P A O K Szalonikiben és
a kínai Sencsenben. Tizenhat évvel ezelőtt kezdődött a karrierje és összesen – a légióskodással együtt – 428 bajnokin lépett pályára, s 145 gólt szerzett. A válogatottban húsz találkozón kétszer volt eredményes.
Egy hete még azt mondta, hogy erős és motivált, most mégis arról beszélgetünk, hogy visszavonul. Mi történt?
Semmi, ugyanolyan jó állapotban érzem magam, mint egyhete, de nem akarok senkit sem becsapni – kezdte Kovács Zoltán. – Az volt a tervem, hogy Újpest-játékosként fejezem be, de sajnos erre nincs lehetőségem, így tehát mindegy, hogy hol és mikor hagyom abba. Tudtam volna segíteni a Megyeri úton még két-három évig, de ezt csak én gondoltam így.
Nem lett volna szerencsésebb a nyáron befejezni, akkor, amikor elküldték a lilafehérektől?
Eszembe jutott, de bizonyítani akartam – és azt hiszem, sikerült is. Egervári Sándor miatt elfogadtam a Győr hívását, s ott is szívből játszottam. Most azonban végig kellett gondolnom, hogy tudok-e úgy futballozni valahol, olyan lelkesedéssel és akarással, mint eddig, ahogyan tőlem megszokták. Aztán arra jutottam, hogy nem csaphatom be magam, és azt sem, aki szerződést ajánl nekem. Nekem sosem a pénz volt az első, nem harmincöt évesen kezdek el az anyagiakért focizni, a játék nekem sokkal több.
Mégis, mi?
Újpesten éreztem, hogy milyen futballistának lenni. Ott mindent megkaptam, amire egy játékos vágyhat. Szerettek és támogattak a szurkolók. Ezért érdemes labdarúgónak lenni. A helyzet az, hogy amikor külföldön futballoztam, akkor a hazám mellett ez a hangulat hiányzott nagyon, mindig emiatt tértem viszsza.
Mit szólt a családja és a barátai, amikor a visszavonulásáról beszélt?
A feleségem egyelőre nem hiszi el, hogy vége a pályafutásomnak. Amióta ismer, azóta mindig futballoztam. A barátaim azt hitték, viccelek, de ez komoly. Befejeztem.
Háromszor volt légiós, nyert magyar bajnokságot, szerepelt a válogatottban is: van valami miatt hiányérzete?
Két újpesti gól még jól jött volna. Ha összesen százkétszer lettem volna eredményes lila-fehérben, akkor bekerültem volna a tíz legjobb Megyeri úti góllövő közé. Panaszra persze nincs okom, mert így is én vagyok az utóbbi három évtized legeredményesebb újpesti játékosa, és óriási egyéniségeket előztem meg: még korábbi edzőm, Nagy László, valamint a fantasztikus Törőcsik András is mögöttem van. Csodás éveket töltöttem Újpesten, a szurkolók még dalt is írtak rólam, nekem. Kínában bajnok lettem a Sencsennel, Görögország egyik legnépszerűbb csapatában, a PAOK-ban játszottam. S ha már a hiányérzet: az mondjuk kicsit bánt, hogy a francia Chateauroux-val nem jutottunk fel. Húsz meccsen szerepeltem a válogatottban is, szóval lényegében minden megadatott, amire egy magyar futballista vágyhat.
Január elején valamenynyi klub elkezdi a tavaszi felkészülést. Ön mihez kezd majd?
Megyek, és futok egy jót a Margitszigeten. Mozogni kell.
Ebből mondjuk nehéz megélni.
Persze keresem majd a lehetőségeket. Beszélek angolul és franciául, diplomám is van. Nem tettem le arról, hogy sportvezető legyek valahol. És biztosan futballozom is majd egy amatőrcsapatban. Teljesen nem akarok leállni, mert imádom ezt a játékot. A minap megtudtam, hogy a korom alapján, harmincöt esztendősen már az öregfiúkbajnokságban is pályára léphetek.
Ha ezt elolvassa Ambrus Imre, az újpesti öregfiúk csapatának vezetője, akkor azonnal tárcsázza majd a számát.
ban.