A szinten tartáshoz még több munka kell

Az Innsbruck környéki sípályák hovatovább a fejében vannak, meg is kockáztatjuk, talán becsukott szemmel is lesiklana némelyiken, csakhogy a Soproni Liga megmondóembere, a KTE-Ereco szerb mestere kivételesen visszavonulót fúj, sőt megjegyzi: velünk ellentétben ő nem tudja elképzelni magáról, hogy minimális előképzettség híján megpróbálkozzon egy szerényebb kinézetű sípályával...

„A családi síelés bőven elegendő, pihentet, nekem is szükségem van néha csöppnyi kikapcsolódásra – foszlatja szét a szusszanásnyi pihenő nélkül élő emberről szőtt illúziónkat Tomiszlav Szivics. – A decembert ledaráltam: tanulmányúton jártam Hollandiában, megterveztem a csapat felkészülési programját, szervezkedtem, nem volt megállás. Harmadikáig Ausztriában maradunk, lazítunk.”

Aztán viszont célirányos túra következik: irány Kecskemét – önként, dalolva. A KTE decemberben karcsúsította keretét, ennek folyományaként a szerb tréner 22 játékosnak lesz január 5-től angyali mosolyú kiképzőtisztje.

„Tapasztalatból tudják, mire számíthatnak az alapozás alatt. Azt is felmérhették, hogy fél szívvel semmit sem érdemes csinálni, a becsületes munkának viszont mindig megvan a jutalma. A létszámcsökkentés a menedzsmenttel közös döntés eredménye, mennyiség helyett minőség – ennyi a lényege. Szó sincs róla, hogy kihúznák a csapatot a kezeim közül, muszáj így gondolkodnunk, a körülmények erre kényszerítik a futballcégeket. Nem leszünk kevesen, az ősszel is kibírtuk, hogy az első keretből heten-nyolcan rendszeresen csak az NB III-as csapatban jutottak szóhoz. Az átalakítást mellesleg ez is indokolttá tette: luxus, hogy az első csapat jobban fizetett futballistái, akik nem tudták beverekedni magukat a kezdőbe, a második garnitúrában lépnek pályára. Ennek nincs sok értelme, nincs jövője.”

Annak már inkább, hogy a Széktói Stadiont a következő fél évben a „kísérleti bázis” kitétellel emlegessék. A KTE szakvezetőjének fejében a holland tanulmányút, pontosabban a Feyenoordnál töltött napok során szökkent szárba az ötlet: a Rotterdamban látott modell alföldi kiadásban ugyan, de átültethető.

„Egy-egy kölyökcsapat edzésén öt-hat edző foglalkozott egy időben a gyerekekkel. Lehet szájat tátani, de alighanem érdemesebb a hollandok után csinálni a mutatványt. Kecskeméten futballpiramist építünk, átalakítjuk a struktúrát. Első lépésként Magyarországra hívtam Djoko Kokovicsot, utánpótlásvonalon övé a marsallbot. Korábbi jugoszláv korosztályos szövetségi edzőről van szó, Kínában akadémiákat irányított – érti a dolgát. Mentoromnak tekintem, rengeteget tanultam tőle. Ami a holland struktúrát illeti: ez alapvetően nem pénzkérdés. Szeretni, imádni kell a focit. Miért ne tarthatna egy tréner ugyanazon a napon három-négy edzést is? Fél éven keresztül kísérleti jelleggel Kecskeméten a felnőtt-, az U19-es, az U17-es és az U15-ös csapat mellett minden gyakorláson öt edző dolgozik majd – köztük én is. Az alapozás során korosztályonként és posztokra lebontva foglalkozunk a játékosokkal. Hat hónap múlva összeülünk, összevetjük a tapasztalatainkat. Addigra fehéren-feketén kirajzolódik, van-e eredménye a munkánknak, vagy más utat kell találnunk.”

Ahogy annak idején Danko Lazovicsnak, egy korábbi Szivics-tanítványnak. A PSV szerb válogatott támadója – a twentés Szlobodan Rajkovicshoz, valamint az ajaxos Miralem Szulejmanihoz hasonlóan – egyfajta pótapaként tekint a KTE edzőjére.

„Három évig dolgoztam velük gyerekként, Rajkovics és Szulejmani is hihetetlenül fogékonynak bizonyult, nagyon gyorsan megértették, hogy a tehetségüknek megfelelő pálya befutása tengernyi lemondással jár, átérezték, mi a futball filozófiája, és ehhez milyen életfilozófiát kell a magukévá tenniük. Nem kellett hosszasan szónokolni nekik, a szórakozás helyett a labdarúgás töltötte ki minden gondolatukat. Lazovics csibész volt, vagány, eleven srác, de idővel ő is megtalálta a helyét. Szerencsés típus: egyszer haza kellett térnie Hollandiából, aztán összeszedte magát, visszament, és bizonyította, hogy helyén a szíve és az esze. Hogy mi ebben a mázli? Az, hogy az élettől kapott még egy lehetőséget, és abban az országban igazolta tehetségét, ahol egyszer már leírták.”

A lazovicsi (avagy a rajkovicsi ellen-) példa mindamellett Kecskeméten – némileg szelídebb formában – visszaköszön. Tomiszlav Szivics december elején a rá jellemző őszinteséggel nyílt ultimátumot adott Hegedűs Ádámnak, a KTE süvölvényének: a fiatal futballistának egy hónapja van eldönteni, melyik utat választja – válogatott labdarúgó akar lenni, vagy focista (valahol másutt persze...)

„Ádámnak nem volt megállás, külön edző dolgozott vele egész decemberben – naponta háromszor. Azt akartam, hogy kimondja: nem bírom tovább. Nem mondta. Karácsonyra szabadnapot adtam neki, de jelezte, nem kér belőle, edzeni akar. Ez azért már jelent valamit. Tartásról árulkodik. Büszke vagyok rá, hogy eddig eljutott, de neki és a csapatnak is most jön a neheze. 2008 aranyéve volt a kecskeméti labdarúgásnak, ahhoz viszont, hogy a szintet tartani tudjuk, még többet kell dolgoznunk. Lelkesek voltunk, sok minden sikerült. Erre viszont nem építhetünk – futballpiramist végképp nem.”