Rekordon innen, de a csúcson már túl

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2008.12.31. 15:20
Címkék
Ha a statisztikára pillantunk, kétségünk sincs afelől, hogy utóbbi évekre vonatkoztatva ez volt az MTK legzaklatottabb ősze. A kívülálló a fülét vakarja: a bajnok csak a tizedik...

Aki ellenben ismeri az MTK sport- és játékospolitikáját, már kevésbé csodálkozik – mondja kikezdhetetlen nyugalommal a Hungária körútiak csapatkapitánya, kapusa, Végh Zoltán. – Emellett is bőven van ok, amire hivatkozhatunk – nem magyarázkodásként, csak hogy mindenki tisztán lásson.

Ráérünk...

Az MTK alapkoncepciója a játékosnevelés és -eladás. Ennek fényében azzal a tudattal futottunk neki a szezonnak, hogy a nyáron játsszunk minimum két nemzetközi kupamérkőzést – sajnos nem lett több belőle... –, de aztán abból a társaságból szeptemberben néhányan távoznak, új csapatot kell építeni. Az ausztriai felkészülés sok jót ígért, nyertük a meccseket, mégis fenekestül felfordult a világ. A legjelentősebb veszteséget Kanta József kiesése jelentette: a csapat elveszítette a legjobb játékosát, a szellemi vezért. Az edzőnek, Garami Józsefnek először azt kellett volna kisakkoznia, hogyan pótolható az irányító, aztán idővel már azon tanakodott, kikből rakhatja össze a hét végén pályára lépő tizenegyet, ki gyógyul meg, ki vállalja a fellépést. A sérülések egyszerűen ledózerolták a terveket, az elképzeléseket: nyolc-kilenc, operációt igénylő sérülést, illetve ennyi kieső futballistát egyetlen csapat sem vészel át visszaesés nélkül.

Az egy évvel ezelőtti adathoz képest a húsz szerzett gól kétségtelenül kevés, habár kontraszttal éppen a Soproni Liga is szolgál: a Nyíregyháza ugyanennyivel az ötödik. Igaz, a Spartacus nem menet közben, hanem az idény végén vált meg néhány alkalmazottjától.

Az őszi szakasz végén, konkrétan az utolsó öt fordulóban két gólt szereztünk, végérvényesen elfogytunk. A sérültek és a távozók zöme a gólszerzésért volt felelős, de a védelem sem állhatott fel kétszer ugyanabban az összeállításban. Érdemes előkeresni az utóbbi évek statisztikáit: mérkőzéseink hetvenöt százalékát ugyanaz a tizenkét-tizenhárom ember játszotta végig. Rend volt, szisztéma, amibe nem kellett belenyúlni. Most az sem volt ritka, hogy egy futballistának ugyanazon az összecsapáson három különböző poszton kellett szerepelnie úgy, hogy teszem azt, a kezdőpozíció sem volt igazán az övé, már ott is helyettesített valakit. Így pedig borzalmasan nehéz stabilnak maradni. Majdhogynem lehetetlen. Tizenévesektől, ha mégoly tehetségesek is, nem lehet elvárni, hogy zökkenőmentesen, egyenletesen teljesítsenek, hogy futószalagon termeljék a gólokat. Ennek ellenére azért találtam pozitívumot is: talpon maradtunk a Magyar Kupában, ott még van keresnivalónk – akkor is, ha az Újpest a következő ellenfelünk a sorozatban. Tavasszal jobbak leszünk. Erre mérget lehet venni.

Mi bizonyult nagyobb hendikepnek: a Garami József által is említett létszám- vagy a tapasztalathiány? Az MTK generációs mércével véglegesen kettészakadt: Bori Gábor, Pollák Zoltán, Kulcsár Tamás távozása, Kanta József kiválása és Horváth Levente – aki nem írta alá a szerződéshosszabbítást

– körön kívül helyezéseután kvázi két veterán, ön és Mladen Lambulics maradt a fedélzeten és jó néhány tinédzser.

A nyolcvannégyes, átmeneti korosztályból Rodenbücher István maradt... Kicserélődött az öltöző közönsége. Nincs ezzel baj, az MTK így működik, ezt tudomásul kell venni.

Ön viszont a jelek szerint elkophatatlan – ráadásul szerencsés alkat. Az utóbbi három és fél szezonban az MTK 105 bajnokijából 104-szer ön állt a gólvonalra.

Valami nem stimmel – 105ször. Számon tartom a meccseimet, 2003 ősze, pontosabban a harmadik forduló óta egyetlen bajnokit sem hagytam ki. Minden apróságot feljegyzek, szóval aligha tévedek.

Mindenben ilyen akkurátus?

Szeretném objektíven értékelni magam, mert az ember becsaphatja ugyan magát, de annak mi értelme? Az első felnőtt élvonalbeli bajnoki mérkőzésemmel, egyfajta hobbiként kezdődött az adatgyűjtés, aztán idővel a munkám részének tekintettem. Rájöttem, hogy milyen fontos ez a fajta visszaigazolás, képben kell lennem magamat illetően.

Harminchét esztendősen, májusban lett először felnőtt magyar bajnok: akkor ez volt a legjobb éve?

A csapateredmény szempontjából feltétlenül, erre emlékszem majd vissza a legszívesebben. Sajátos poszt a kapusé, ezért mondom azt, hogy Végh Zoltánnak ellenben nem 2008 jelenti a csúcsot. Többször választottak az év kapusának, a Nemzeti Sport osztályzatai alapján sem egyszer végeztem az első helyen a kapusok külön versenyében, de a tavasszal talán fel sem fértem a listára, alig kaptam osztályzatot. Ez öszszecseng azzal a véleménnyel, hogy a védelem a tavasszal jól dolgozott előttem, alig akadt munkám.

Ez kinek a véleménye?

Az enyém.

Izgatják a rekordok?

Nem nagyon.

Pedig az 509 élvonalbeli fellépés figyelemre méltó, jelenleg a negyedik az örökranglistán Illés Béla, Kuttor Attila és Szabó György mögött. Csúcsra tör?

Nem ez az elsődleges célom.

Hanem?

Addig védeni az MTK-ban, amíg ténylegesen a csapat hasznára vagyok. Nem lebeg a szemem előtt, hogy Béla 540 meccses csúcsát átírjam. Ő példakép lehet a gyerekek előtt, egy ideálhoz pedig szinte kötelező valamilyen rekordnak társulnia.

Mi történik, ha egy nap mégis öné lesz a rekord – amit nem mellékesenKuttor Attila a tavasszal megjavíthat?

Talán a nevezettekkel közösen koccintunk rá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik