Tizenkilencre jött az ász

„Azt mondják, tizenkilencre kértünk lapot – élcelődött Kutasi Róbert klubigazgató a REAC öltözőfolyosójának melegében, amíg beljebb a játékosok új évi eligazítása tartott. – Nos, nekünk ász jutott, és aki kicsit is jártas a black jackben, tudja jól, hogy vagy besokallunk, vagy nyerünk a húszunkkal. Feltéve, hogy nincs másnál huszonegy…”

Az „ász”, vagyis a popzenészből rákospalotai vezetőedzővé előlépő Hevesi Tamás közben félórás monológot zúdított labdarúgóira.

„Megszállott – jött a velős jellemzés az egyik ajtóból. – Bízzunk benne, hogy eltökéltségét az öltözőben is át tudja adni.”

Miért ne tudná? – gondolkodtunk, hiszen láttuk már a színpadon: Hevesi Tamás bárkit képes tűzbe hozni.

„Sok mindent mondtam – engedett később bepillantást a „kulisszák” mögé. – De most elsősorban a ránk váró feladatokról beszéltem. Elmagyaráztam, hogy mit miért csinálunk, aztán mindenki személyre szabott, hasznos tanácsokat kapott, amit kitehet a hűtőjére. Nem csupán a játékosok étrendjét állítottam össze, de a folyadék-, illetve vitaminfogyasztásukat is kontrollálom.”

A téli felkészülés első napján azonban a karácsonyi menü ledolgozása volt az első napirendi pont.

Kezdéskor a futballisták a centerpálya szélén gyülekeztek, az önfeledt kacarászás akkor tört meg, amikor Hevesi Tamás is megjelent a játékoskijáró ajtajában. A szakember sárga-kék melegítőbe bújt (furcsa volt oly sok évi zöld-fehér viselet után…), fekete sapkáját pedig jól a fejébe húzta. Tudta, mi következik; a legfelső lépcsőfokon megállt, várta, hogy „belőjék” a didergő fotósok, majd lassan elindult lefelé. Rögzítettük is: ha nincs Hevesi Tamás, akkor kíváncsiskodó újságírók helyett ráérős nyugdíjasok fürkészték volna a Soproni Liga utolsó helyezettjének téli álomból való ébredezését.

A palotai „mocorgás” futással kezdődött; az oldalvonal mellett toporgó edző már az első percben bemutatta, hogy hangszálai épek és egészségesek.

„Sanyi… Sanyi! Óra?!” – kiáltott a segítővé „visszafokozott” Nagy Sándorra, hogy mérje az időt. A korábbi megbízott edzőnek azonban más „feladata” is volt: egy arra tévedő teniszlabdával passzolgatni kezdett fotós kollégánkkal – kapták is azonnal a humoros megállapítást: „Na tessék, Rákospalotán ezek az első labdaérintések az új évben.”

A „közjáték” ellenére becsülettel körözgető játékosok között ott volt Szalai Tamás a Ferencvárosból, Nagy Sándor Kecskemétről, valamint Makrai László Felcsútról. Kutasi Róbert az új fiúkkal kapcsolatban kijelentette: „Még csak ismerkedünk velük.”

Kedden csatlakozik a kerethez a Nyíregyházáról elküldött Bárányos Zsolt, aki klubigazgatói engedéllyel készülhet újból a sárga-kékekkel.

Ami az esetleges távozókat illeti: a válogatott Kapcsos Vince iránt állítólag a szomszédos Ausztriából érdeklődnek. Ha megy, hátvéd kell a helyére – és bár hihetetlennek tűnhet, máris sokan jelentkeztek…

Nem ússzuk meg közben, hogy ne kapjunk Hevesi Tamástól némi szakmai továbbképzést.

„Látják, rögtön tudom, ki az aluledzett” – mutatott a játékosok többségén lévő pulzusmérőre. A szakember előtt elhaladók bemondták a jelzett értéket, mire ő rögvest kiadta az ukázt: lassítson vagy gyorsítson a játékos (most inkább az előbbi fordult elő).

„Jaj, mindig fölmegy, de ott, a másik oldalon kevesebb ám!” – próbálta tréfával menteni a helyzetet Lisztes Krisztián.

A műfüves pályán előkerültek aztán a labdák is, de néhány játékos feladaton kívül más még nem volt. Hevesi Tamás végig középen állt, s hangos szóval irányította a három csoportra osztott társaságot. Ha kellett, félbeszakította a gyakorlatot, és úgy magyarázott.

„Fegyelmezettek a srácok” – nyugtázta örömmel a déli harangszóval végződő edzés után. Ennek ékes bizonyítéka lehet, hogy a labdás tréning előtt a pályaszéli kopottas vaslépcsőn egymás mellett sorakoztak a fényesre suvickolt focicsukák. Azok a csukák, amelyek korábban mindig szanaszét hevertek a földön.

„No, megyek is az optikushoz – jegyezte meg a klub egyik derűlátó munkatársa. – Veszek magamnak egy rózsaszín szemüveget…”

Viszont több lapot már nem lehet kérni.