Meghiúsult csábítás

Mértékadó angol források már Kaká elutasító szavai előtt figyelmeztettek, hogy 2007 aranylabdásának eredményes megkörnyékezéséhez nem elég minden idők legtöbb nullával ellátott, játékosvásárlásra szánt csekkje. „Kaká a pénznél többet vár a Citytől” – volt olvasható a The Times kommentárjában, és ugyancsak a konzervatív napilap honlapján jutott arra a következtetésre Oliver Kay futballszakíró, hogy „pillanatnyilag a pénz az egyetlen, ami a játékost a Cityhez vonzhatná”. Vagyis a kör már azelőtt bezárult, hogy a 26 esztendős középpályás – hol máshol, mint a Milan-tulajdonos Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök médiabirodalmához tartozó mediaset.it weboldalon – szerda délután sokadszor is hűségesküt tett a Milannak.

A mindig jól értesült La Gazzetta dello Sport szerdai számában adott hírt a Garry Cook klubelnök vezette City-delegáció milánói látogatásáról, valamint a százmilliós vételi ajánlatról (a Tuttosport 110 millióról írt), a 15 milliós évi fizetésről, továbbá a Dida és Gennaro Gattuso megszerzésére irányuló mellékszálról. Az olasz média egyöntetűen őrült nagy összegről cikkezett, és azt érzékeltette, mintha Berlusconi, a Milan ura is ingadozna, noha korábban többször a világ értésére adta: Kaká a legféltettebb kincse. Most viszont csak annyit idéztek tőle, hogy „remélem, nem eladó, és nálunk marad”. Eközben a Milan közleményben megerősítette: a két klub vezetői valóban találkoztak kedd este – továbbá napvilágra került Kaká ügynökének, a megbeszélésre nem hivatalos Diogo Kotschónak a véleménye is: kliensével várnak, mire jut egymással a két klub.

„Nem a pénzről van szó. Jó szakmai terveket akarunk látni. Ha a Manchester City valóban a világ egyik legjobb futballcsapatává válhat, akkor érdemes tárgyalni a csatlakozásról” – mondta Kotscho, nem túl elegánsan odaszúrva a Citynek nyáron aláíró Robinhónak, aki „a több kereset reményében hajlandó volt lemondani a győzelem lehetőségéről”. Mint fentebb jeleztük, az angol lapok egyelőre nem látják a Kotscho által igényelt terveket; a The Guardian és a The Times megpróbált Kaká szemével szakmailag vonzót találni a jelenlegi Cityben – nem sikerült nekik…

A Times adott is néhány félig komoly, félig vicces tippet a manchesterieknek, e szimbolikus értékű vásárlás helyett hogyan költhetnék el ésszerűbben a százmilliót; az egyik javaslat szerint a csődben lévő West Ham United felvásárlása lenne a legjobb beruházás, egy másik viszont arra buzdít, hogy nyújtsanak segítő kezet a súlyos adóssággal küzdő városi riválisnak, a Unitednek, amely ennyi pénzért csomagban odaadná nekik Ryan Giggst, Carlos Tévezt, Paul Scholest, Nanit, Andersont és bónuszként John O’Shea-t… A gondolatkísérleteknek Kaká délutáni, az angol és az olasz sajtó által egyaránt a józan ész, a sportemberi értékek győzelmeként értékelt nyilatkozata vetett véget.

„Ameddig a klub nagy célokat tűz maga elé, egyáltalán nem kívánkozom el Milánóból. Ebben a csapatban szeretnék megöregedni, és minden vágyam, hogy egyszer én legyek a csapatkapitány. Tudom, hogy Maldini és Ambrosini jelenleg előttem van a sorban, de egyszer talán… Nem ez az első fontos ajánlat, amelyet visszautasítok.”

Itt tartunk most. A múlt századot (és annak sem az utolsó évtizedeit) megidéző szavaival a brazil játékos sportemberi nagysága nem csorbult, sőt. Az Abu Dhabi United Group rá szánt több mint 100 milliójával és a vélhetően rendelkezésre álló további százmilliókkal azonban így is lesz valami. Az angol sajtó nem kételkedik Manszur sejk világverő csapatának felépültében; a kérdés már csak az, hogy a folyamat átformálja-e az elit labdarúgás már ma sem minden vonatkozásában szimpatikus arculatát.