Egyszerű példakép

Engedjék meg, hogy a cikket egy személyes élménnyel kezdjem: az eset egy 2003-as olaszországi nyaralás során történt, forró júliusi napon, Róma valamelyik belvárosi utcájában. Társaságunk egyik női tagja ismerős arcot vélt felfedezni a turisták hömpölygő forgatagában, és tétován a jelen lévő fiúkhoz fordult: „Srácok, az ott nem valami focista?”

Mondani sem kell, a könnyű fehér ingben és hatalmas napszemüvegben korzózó fiatalember „valami focista” volt, nevezetesen Pavel Nedved. A találkozás a játékossal nemcsak izgalmas, de kifejezetten tanulságos élmény volt: elvégre különösen hatott, hogy az akkoriban a világ legjobb labdarúgójának számító (Aranylabda, 2003) cseh középpályás kimegy az utcára, elvegyül a nép között, és – az útközben fél kézzel kiosztott néhány autogramot leszámítva – úgy járkel Rómában, mint bárki a dolgukra siető szürke hivatalnokok, hazafelé botorkáló idős asszonyok vagy bámészkodó magyar turisták közül.

Ha pedig valaki azt állítja, az egyszerűség nem erény, nincs abban semmi, ha egy híres játékos tesz egy sétát a városban, képzelje el ugyanezt a helyzetet a földkerekség jelenlegi legjobb futballistájával, a „nedvedi” természetesség ellenpéldájának tekinthető Cristiano Ronaldóval! Ugye, milyen abszurd lenne a népszerűségét minden eszközzel meglovagoló, fellegekben élő portugál szélsőt a manchesteri járókelők között megpillantani?

Nedved sohasem kereste a rivaldafényt, sőt amikor rávetült, igyekezett elhúzódni előle. „A Juventus igazi vezéralakja nem én vagyok, hanem az olyan játékosok, mint Alessandro Del Piero vagy Gianluigi Buffon, akiktől magam is rengeteget tanultam” – hárította el a dicséretet néhány hónappal ezelőtt. Már a kilencvenes években, a Sparta Prahánál töltött évei alatt kinézte egy-két csapattársa, amiért nem járt el a többiekkel kocsmázni vagy diszkóba, viszont az edzések után rendre kint maradt a pályán pluszfeladatokat végezni. Hogy a „tücskökkel” később mi történt, ma már szinte senki sem tudja, a „hangya” azonban később, többek között, három (a Juventus aranyainak visszavonása miatt bruttó öt) olasz bajnoki címet, továbbá KEK-et és Aranylabdát nyert…

Mondják, a magánéletben sem keresi a kalandokat. Feleségével, Ivanával és két gyermekével, Pavellel és Ivanával kerülik a nagyvilági eseményeket, visszavonultan, csendesen élnek Torinóhoz közeli házukban. Az édesapa romantikus érvelése, hogy miért kapta a fiú és a lány a szülők keresztnevét, már-már Jirí Menzelfilmbe kívánkozik: „Mert így, ha mi már nem élünk, akkor is marad a világon egy Pavel és egy Ivana, aki egymást szereti.”

Akad persze, aki élcelődik a Nedved család hétköznapjain és a családfő egyszerű gondolkodásán – például Armando Ceroni televíziós sportriporter: „Egy alkalommal Nedvedet megkérte a felesége, hogy cserélje ki a villanykörtét, mire ő így válaszolt: focista vagyok, nem villanyszerelő!”

De térjünk vissza a 2003-as eseményekhez! Na, nem a júliusi római sétához, hanem a játékos két hónappal korábbi kalandjához, amely alighanem „maradandó károsodást” okozott a lelkében. Nedved pályafutása legcsodálatosabb idénye végén, élete legjobb formájában egy góllal és egy gól előkészítésével segítette a Juventust a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjében, a 3–1-es torinói győzelemmel záruló találkozó 82. percében azonban kegyetlen csapás érte: egy taktikai szabálytalanságáért Urs Meier bíró felmutatta neki a sárga lapot. A játékos térdre rogyott, kezébe temette arcát – tudta, korábbi sárgája miatt ki kell hagynia a döntőt.

„Hülye voltam – ismerte be a meccs után, még mindig könnyeivel küszködve az újságíróknak. – Gyerekkorom óta erről álmodtam, ezért szerződtem a Juventushoz, és most tessék, minden egy szempillantás alatt elúszott. Teszek az Aranylabdára, nekem a nagy fülű trófea kell! Remélem, a társak kiharcolják, hogy a kezembe vehessem!”

Végül a cseh középpályás utóbbi kívánsága sem teljesült (a Milan tizenegyesekkel legyőzte a Juventust), a 2004es Eb-n pedig az is kiderült, tartós átok ül Nedveden: hiába szerepelt nagyszerűen a cseh válogatottal, az elődöntőben megsérült, kiválása pedig megroppantotta a csapatot, amely a hosszabbításban 1–0-ra kikapott a későbbi győztes görögöktől.

A szőke középpályás azonban nem az a típus, aki könynyen feladja, a Marcello Lippi által megfogalmazott vélemény („Nedved szerintem álmában is fut”) átvitt értelemben is igaz rá. Nem volt megállás: bár 2006 óta folyamatosan a visszavonulással fenyegetőzik, végül követte a Juventust a másodosztályba is, tavaly nyáron egy évvel meghosszabbította a szerződését, s most éppen korábbi együttese, a Lazio elleni rangadóra készül. A legújabb hírek szerint pedig az is elképzelhető, hogy júniusban újabb egyéves ráadás következik.

A kitartást magyarázza Nedved többször hangoztatott kitűzése, hogy BLgyőzelemmel akarja befejezni pályafutását. Csak ne felejtsenek el szólni neki az elődöntő előtt: „A küszöbre vigyázz!”