Futball női harisnyákkal

Alig jött le a pályáról, a korlát mellett didergő barátnője máris sietett elé: egy cuppanós puszi jobbról, egy balról, és kézen fogva mentek is az öltöző felé.

Diego magánélete rendben van. Az aranyszínű csizmát és táskát viselő barátnője a napokban érkezett Magyarországra, és habár a brazil lány mindössze tizenhat éves, nagy tervei vannak a Honvéd balszélsőjével: ha a kispesti klub vezetőinek sikerül elintézniük a papírokat, a szőke tini hamarosan Európába költözik, és összebútoroznak párjával.

„Imádom őt!” – nyomott egy csókot Diego a lány arcára, ám a turbékolás nem tarthatott sokáig, egy Honvéd-sálas kisgyerek a baseballsapkáját tolta a lecserélt játékos keze ügyébe.

„Aláírná, Diego bácsi?” – kérdezte a kisfiú. A brazil játékos filctollat ragadott, és odakanyarította nevét a sapka simlijére.

Hiába, a szurkolók úgy érzik, Diego aláírása egyszer még sokat érhet...

Pedig a brazil fiú európai pályafutása nem indult valami fényesen: nehezen szokta meg a budapesti életet, eleinte csupán csere volt a csapatban, ráadásul egyedül is érezte magát, ám az elmúlt egy évben olyan sokat fejlődött, hogy a kispesti klubnál állítják: most már ő a csapat legértékesebb labdarúgója.

„Tizennyolc évesen kerültem Magyarországra, és nem tagadom, eleinte minden nagyon furcsa volt – mondta Diego. – Nem tudtam kommunikálni, hideg volt, hiányzott a családom, fura volt az ételek íze, az edzéseken nem tudtam kellően koncentrálni. Nehezen indult európai karrierem, a menedzserem először egy olasz harmadik ligás együtteshez vitt próbajátékra, ám mivel a csapatnál már így is sok volt a légiós, nem szerződtettek. A Honvédnál viszont, miután látták a rólam készült DVD-t, jelezték, szívesen megnéznének. Meggyőződtek róla, hogy nem bánok ügyetlenül a labdával, és átigazoltak. Örömmel mondhatom, mostanra mindent megszoktam, otthon érzem magam Budapesten.”

Arról, hogy Diego valóban ügyesen bánik a labdával, a Szpartak Zlatibor Voda védői is hosszasan tudnának mesélni: a brazil fiú szombaton is remekül játszott, a szurkolók szinte minden megmozdulását tapssal jutalmazták. A húszéves fiú ezúttal is trükközött, cselezett, a labdát úgy húzta át a lábai között, hogy a villámgyors mozdulatot még a korlát mellől is nehéz volt követni, és ha lendületbe jött, szinte mindig megpezsdült a lelátó.

„Az edzéseken sohasem gyakorolom külön ezeket a cseleket – vallotta be a brazil játékos. – A mozdulatok maguktól jönnek, ösztönösen csinálom őket. Persze gyerekkoromban én is rengeteget kísérleteztem, reggel hatkor már az utcán voltam, és este hétkor úgy kellett utánam jönniük a szüleimnek, hogy hazatereljenek. Mindegy volt, milyen labdával játszottunk, ha nem volt más, összegyúrtunk egy női harisnyát, és azt rugdostuk.”

A tehetség családi vonás: Diego bátyja és édesapja is profi labdarúgó volt. Igaz, ők nem jutottak el Európáig, így az igazi kitörés most a legfiatalabb fiúra vár. Diegót 1996-ban, nyolcesztendős korában szerződtette a Rio Branco FC, aztán játszott az Uniao Barbarense és a világhírű Sao Paulo FC együttesében is. Akkoriban olyan labdarúgók játszottak ott, mint Kaká vagy éppen Denílson, csoda-e, hogy Diego nem tudta beverekedni magát a felnőttcsapatba?

„Csak az edzéseken láttam őket – áradozott a brazil játékos. – Sokszor ott maradtunk a többiekkel, hogy megnézzük őket, zseniális labdarúgók voltak. Kakán már akkor látszott, hogy világhírű lesz, de bevallom, nálam Ronaldinho a király. Igazából nem is értem Carlo Ancelottit, miként lehet, hogy egy ilyen játékos a kispadon ül a Milanban?”

Apró közös vonás: Diego is sokáig csak a kispadot koptatta a Honvédban. A mostani szezonban azonban már szinte kihagyhatatlan a bal szélről, Pölöskei Gábor számít rá, tudja, hogy a brazil sok borsot törhet még az ellenfelek orra alá. A játékos mégsem szállt el magától.

„Érzem, hogy sokat várnak tőlem – dörzsölte meg a homlokát Diego. – Az utóbbi hónapokban voltak nehéz időszakaim, átestem egy mandulaműtéten, kiestem a játékból, de mostanra tökéletes állapotba kerültem. Mindig megpróbálom kiadni magamból a maximumot, és habár most kicsit fáradt vagyok a kemény edzésektől, a tavasszal életem legjobb formájában akarok futballozni. A csapat az ősszel nem szerepelt túl jól, de szerintem csupán nagyobb hullámvölgyről van szó. Bízom benne, hogy a nehéz időszakon már túl vagyunk, és a tavasszal nemcsak én, hanem az egész csapat formába lendül. Remélem, a brazilos cselek bejönnek…”