A titok: szabad hibázni

Ismeri Bodnár Bélát? Ismeri Bodnár Bélát?

Hogy kit? – hökkent meg Dzsudzsák Balázs. – Nem tudom, ő ismer engem?

És Nagy Antalt?

Bocsánat, azt hittem, a Den Haag-meccs lesz a téma…

Bodnár Béla a Sparta játékosaként 1962-ben, Nagy Antal a Twente színeiben 1970-ben szerzett három gólt. A Feyenoord csatára, Kiprich József pedig 1992-ben rúgott hármat a Vitesse-nek, és ön a negyedik magyar játékos, aki triplázott ebben a bajnokságban.

Bevallom, az első két játékosról nem hallottam, de ha Kiprich Józseffel kezdi… Róla máig tisztelettel beszélnek még Eindhovenben is, pedig azt nem kell mondanom, Feye-noord-játékosokért ritkán lelkesednek errefelé… Örülök, hogy nekem is sikerült ez a bravúr, ha úgy vesszük, ebben az évezredben mégiscsak én vagyok az első magyar, aki három gólt szerzett egy holland bajnokin, nem igaz?

Nem mintha meglepne, de rendkívül jókedvűnek tűnik.

Minden okom megvan rá. Utólag bármit mondhat az ember, de már napközben is éreztem, ez jó meccsem lehet. Két nagyon kedves debreceni barátom vendégeskedik nálam, már ők is zrikáltak, hogy ha már ennyit utaztak, legyek kedves gólt rúgni. Integettem is feléjük a lövéseim után: rendben vagyunk? Örültem nekik, mert társaságban azért kimozdul az ember, elmegyünk egy jót reggelizni, valami könnyebb ebédet elfogyasztani, vagy egy jó kapucsínót meginni, mire eljön a délután. Csütörtökön is háromnegyed ötre mentünk az edzőközpontba, ott némi uzsonna és taktikai megbeszélés után legkésőbb háromnegyed hétre kellett a saját autóinkkal a stadionba érni, és tudja, ha egyedül vagyok, néha nagyon lassan telik-múlik az idő, mire el kell indulni. Szóval lelkileg feldobott, hogy itt voltak a barátaim.

Sokan nem a cimborákban, hanem az edzőváltásban látják a hirtelen feltámadás okát: Huub Stevens elköszönt, a kevéssé ismert Dwight Lodeweges irányítja a PSV-t.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs benne igazság. De itt nem rólam, a csapatról van szó: túlszabályozott, túlságosan fegyelmezett együttes lettünk, a rizikóvállalásért büntetés járt, így aztán frissesség helyett tompaság, ötlettelenség jellemzett bennünket. Az új edző és segítője, Philip Cocu pedig azt mondta, élvezzük a játékot, vállalkozzunk, mert görcsösen nem kerülünk ki a gödörből. Azt mondták, a bajnokság alighanem elúszott, tizenöt pont a hátrányunk az AZ mögött, de a második hely is még Bajnokok Ligáját ér – ezt még elérhetjük, ettől a pozíciótól csak hat ponttal vagyunk lemaradva.

Tekintettel arra, hogy Philip Cocu csaknem kétszáz bajnokin a PSV, kétszázöt meccsen a spanyol Barcelona és százegy alkalommal a holland válogatott mezét viselte, alighanem érdemes odafigyelni arra, amit mond…

Erről beszélek. Huub Stevensnél már zenét sem lehetett hallgatni a meccs előtt. Nem mintha a muzsika annyit számítana, de talán jelzi, milyen katonás légkörben éltünk, és mivel ez sokakat zavart, nem jöttek az eredmények. Ehhez képest az új edző azt mondta nekem: a tavalyi Balázst akarja látni, aki minden labdát rávisz a védőre, cselezni próbál, gólpasszt ad, gólt lő az Ajaxnak. Dwight Lodeweges azt mondta: figyelj, hibázz sokat! Ez nem baj, tette hozzá, mert ha elrontasz húsz cselt, és csak tíz jön be, ne aggódj, megdicsérlek a harminc kísérletért – és legközelebb már a sikeres trükkökből lesz több. Persze hogy felszabadított ez az edzői iránymutatás! Tudtam, hogy nem kapok a fejemre, ha rossz helyre passzolok. Ráadásul éreztem, hogy az a védő, aki csütörtökön az én oldalamon játszott, nem tud őrizni, el tudtam menni mellette újra és újra. A második gólom előtt két lövőcselt csináltam, mert már tele voltam önbizalommal, és éreztem, képes vagyok rá, meg tudom oldani! A közönség kórusban énekelte a nevem, hátborzongató volt!

És mi történt az öltözőben?

Philip Cocu volt az első, aki megölelt, és azt mondta, fantasztikus voltam! Jöttek a többiek, mindenki veregette a vállam, a játékosok is úgy énekelték a nevem, ahogy a szurkolók, de ők persze zrikából…

Akkor most nem lökdösődött?

Dehogynem, mindenkit eltaszítottam magamtól… Ugye most csak hülyéskedik velem?

Tudja, miért kérdezem?

Hogyne. Hallottam, otthon is megjelent, amit egy holland lap írt, hogy konfliktusom volt, beszóltam Andreas Isaksson kapusnak. Nem vagyok ijedős alak, de nem venném a bátorságot, hogy kérdőre vonjam a svéd válogatott játékosát! Tény, még Huub Stevens erősen kritizálta a csapatot, és nagy volt a feszültség az öltözőben, de semmi olyan nem történt, amiről írtak. Rég volt, ha lett volna bármi ilyen, beszélnék róla, de a történet vége az, hogy a sztorit tálaló holland lap már elnézést kért tőlem és a csapattól.

Most mit írnak önről?

Nem edzettem, mert egy ütközés miatt vérömleny keletkezett a combomban, két védő közrefogott, és ahogy fennakadtam köztük, belém térdelt az egyikük. Így volt időm a tréning idején átlapozni az újságokat, és amit nem értettem, azt lefordíttattam a délelőtti edzés során a klub médiaosztályán. Remekeltem, kiléptem Ibrahim Afellay árnyékából, a hátamon vittem a PSV-t – ilyeneket írtak, az itteni lapok címoldalán láttam magam viszont. Nem rossz érzés, el is tettem belőlük egy-egy példányt édesanyámnak, akivel alig tudtam beszélni a meccs után. Csak sírdogált nekem, mondtam neki, adja inkább aput, hátha ő mond is valamit… Miattuk tesz boldoggá, hogy otthon is közvetítik a PSV mérkőzéseit, ők is láthatják, hogy így megy a játék.

Nomeg Erwin Koeman is láthatja.

Úgy tudom, itt volt ő is a PSV-stadionban, azt hallottam, mosolyogva távozott. Lehet, egy jó viccet hallott, de… Őszintén remélem, az én teljesítmény derítette jókedvre!