A beugró kiugró játéka

Az a fránya tizenkettedik…Az a fránya tizenkettedik…

Sajnos az… – sóhajtott Torghelle Sándor.

Csapatával, az Augsburggal tizenegy bajnoki óta voltak veretlenek, de vasárnap kettő egyes vereséget szenvedtek az Ahlen otthonában. Jól érzem a hangjából, hogy nemcsak csalódott, hanem kissé bosszús is?

Csodálkozik? A félidőben még vezettünk. Azonban elismerem, hogy rosszul játszottunk. Buta gólokat kaptunk, megint sokszor nem figyeltünk eléggé. Ezek után győzelmet semmiképp, és döntetlent is csak jóindulattal érdemeltünk volna. Azt hiszem, ilyenkor szokás előhozakodni azzal, hogy egyszer minden sorozat megszakad…

Vigasztalja a tudat, hogy Erwin Koeman éppen egy vesztes, a Duisburg elleni mérkőzésen figyelt fel önre. A szövetségi kapitány úgy fogalmazott: imponált neki, hogy Torghelle Sándor egy gyengén játszó csapatból emelkedett ki.

Most nem mondhatná el ugyanezt… Mindannyian gyengék voltunk. De egy csatár egyébként is kiszolgáltatott helyzetbe kerül, ha nem kap támogatást a középpályásoktól. Szívesebben emlékszem az előző fordulóbeli, Nürnberg elleni nulla nullás döntetlenünkre. Bár nem szereztem gólt, úgy éreztem, jól ment a játék. Ne higgye viszont, hogy annak idején azért reaktiváltak, mert éppen kikaptunk. Az ősszel ugyanis, még a duisburgi meccs előtt, két bajnokin három gólt szereztem – kettőt éppen az Ahlen ellen. Aztán telefonon szóltak, hogy számítanak rám a válogatottban, én pedig örömmel jöttem s jövök most is.

Ennyire lelkesen csatlakozott volna a kerethez akkor is, ha netán Izraelben elhúzódik a háborús helyzet?

Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy kifogásokat keressek, és lemondjam a válogatottságot. Ugyanis nem feltételezem egyik ország labdarúgó-szövetségéről sem, hogy felelőtlenül a háborús övezetbe küldené, illetve engedné a csapatokat. Megnyugtat, hogy azt mondják: csend van és nyugalom, sőt a Nemzeti Sport kiküldött tudósítója is békés légkörről számolt be. Egyébként meg… Nem szükséges feltétlenül Izraelbe menni ahhoz, hogy az emberrel valami baj történjen. Amikor négy évvel ezelőtt a Crystal Palaceban játszottam, Londonban éppen bombamerényletet követtek el. Szóval, bármi bármikor megtörténhet. Mondom, bármi.

Visszatérése előtt még a támadósor összeállítása okozott fejtörést, most viszont fordult a kocka, valahogy a védelemben kellene rendet tenni. Az izraeli felkészülési találkozón kellene megtalálni az Albánia elleni vébéselejtezőn hiányzó Juhász Roland helyettesét. Van ötlete?

Neveket ne várjon, de anyámasszony katonája biztosan nem kell! Az albán támadók gyorsak, agresszívek. Csakis kemény, határozott védő állhatja útjukat, aki nemcsak a földön, de a levegőben is verhetetlen. Biztos vagyok benne, hogy a szövetségi kapitány már alaposan feltérképezte a jelölteket, és lehet, azt is tudja, ki lesz a beugró. Történjék bármi, elégedett leszek, ha olyan hátvédet sikerül találni, mint Juhász Roland. Nincs esetleg egy ikertestvére?

Nem tudunk róla. No, de mi a helyzet elöl Torghelle Sándorral? Kirobbanthatatlan, sőt továbbmegyek, pótolhatatlan lett?

Bízom benne, hogy sikerült bizonyítanom. Az újabb meghívó ezt látszik alátámasztani. Bérelt helyem azonban nekem sincs a csapatban. Viszont nem különösebben foglalkozom a riválisokkal, aki jobb, játsszon!

A keret egyik magyar élvonalbeli mezőnyjátékosa, Rudolf Gergely kíváncsi, hátrányban van-e, amiért a légiósokkal ellentétben az idén még nem játszott éles meccsen. Hogy érzi, ön előnyben van a csatártársával szemben?

Abban feltétlenül, hogy a tétmérkőzésnél még nem találtak ki jobb edzést. A saját példámból tudom, hogy hiába feszülök meg a gyakorlásokon, mégsem az igazi, ha hiányoznak az éles helyzetek. Ennél azonban most fontosabbnak tartom, hogy az Izrael elleni mérkőzésre ne csak testben, hanem fejben is felkészüljünk. De nem lesz gond, látja, én sem bosszankodom már. Bár kikaptunk, ettől még nem dől össze a világ.