Kilpintől Kakáig – s azon túl

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.02.25. 00:33
Címkék
A vasárnapi Cagliari elleni győzelem az 1200. volt, amelyet a Milan az olasz bajnokságban – a profi liga 1929-es bevezetése óta – aratott. Ennél többet csupán a két ősi rivális, a Juventus és az Internazionale tudhat magáénak.

Clarence Seedorf gólja tehát nem csupán a rettenetesen halvány bajnoki remények esetleges életben tartását eredményezte, hanem figyelemre méltó mérföldkövet is jelentett a klub és az olasz labdarúgás történelmében. Az 1899. december 16-án angol emigránsok közreműködésével alapított Milan Cricket and Football Club – amelynek nevét 1938-ban kellett Assoziazione Calcio Milanra változatni (a ducénak és fasiszta híveinek nem tetszett az angol elnevezés) – első mérkőzését a Torinese ellen játszotta (0–3) még 1900-ban, s az első jelentős trófeáját – az I. Umberto király által felajánlottat – egy héttel később meg is nyerte az egyik örök rivális, a Juventus ellen. S talán abban is van valami szimbolikus, hogy a találkozó egyik gólját Herbert Kilpin rúgta, aki alapítója, edzője, ügyintézője és csapatkapitánya is volt az „ördögöknek” – a klub színeit is ő választotta: a vörös az ördög színe, a feketének pedig félelmet kell keltenie az ellenfelekben.

A milánói egyesület azóta a földkerekség egyik meghatározó klubjává nőtte ki magát, erre a 17 bajnoki cím, öt Olasz Kupa-, hét BEK-/BL-siker, két KEK-trófea, öt európai Szuperkupa-, három világkupa- és a klubvilágbajnoki siker mindennél fényesebb magyarázat. Pedig a Milan megjárta a poklot, hiszen 1907-ben az erősen jobbra tolódó szövetség nem engedélyezte külföldi játékosok igazolását, ezért 43 pártoló tag elhagyta a klubot, és megalapította a későbbi ádáz vetélytársat, az akkor még Ambrosiana Inter néven szereplő helyi klubot. Vagy elég csak az 1980-as eseményekre gondolni, amikor a szövetség a bundabotrányban való részvétele miatt a Lazióval együtt a B-osztályba sorolta. (A 2006-os csalássorozat és a pontlevonás is nehezen felejthető.)

A Milan azonban mindent túlélt – s a legújabb sikerek felé vezető utat bizonyos Silvio Berlusconi elnökké választása jelölte ki 1986. március 24-én. A klub világszerte óriási népszerűségnek örvend, főleg Európában és Dél-Amerikában. A szimpatizánsok a kizárásnál és a pontlevonásnál sokkal szívesebben emlékeznek a legendás edzőre, Nereo Roccóra, vagy a klub első igazi modernkori extravagáns hősére, Gianni Riverára, esetleg az ötvenes évek pazar Gre-No-Li hármasára (a svéd Gren, Nordahl, Liedholm belső támadótrióra), esetleg a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának holland „virágaira”: Marco van Bastenre, Ruud Gullitra és Frank Rijkaardra.

Van mire emlékezni a legendákon kívül is: a legkedvesebb ellenfélre (a Romát 69-szer sikerült legyőzni), a legnagyobb bajnoki győzelemre (Palermo 9–0, 1950–1951), a leghosszabb veretlenségi sorozatra (58 meccs), a veretlenül megvívott 1990–1991-es szezonra vagy a legutóbbi piros betűs évre, (2003, BL, Olasz Kupa- és európai Szuperkupa-győzelem), netán a közelmúlt legnagyobb diadalára, a 2007-es Bajnokok Ligája-sikerre Kakával és Pippo Inzaghival a főszerepben.

És amit az ilyen fejezetek végére írnak: folytatása következik!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik