Őrületes mérkőzés volt

Egy kis, egy közepes és egy hatalmas meglepetés érte az Internazionale és a Roma híveit, amikor a két együttes vasárnapi összecsapása előtt az edzők kihirdették a kezdőcsapatokat. A sérülése miatt az utolsó pillanatig orvosi megfigyelés alatt álló Francesco Totti az előzetes aggodalmakat igazolva végül nem vállalta a játékot, kezdett viszont a rómaiaknál a hét során Luciano Spalletti vezetőedzőtől korábbi engedetlenségéért bocsánatot kérő Christian Panucci. És hogy a közvéleményt meghökkentő húzást se felejtsük el: José Mourinho, az Inter vezetőedzője váratlanul (és talán fél szemmel már a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-visszavágóra figyelve) a kispadra ültette csapata legnagyobb csillagát, Zlatan Ibrahimovicot.

S bár a hivatalos magyarázatot hamar kiderítették az olasz sajtósok – a svéd csatár kisebb izomsérülésre panaszkodott –, a döntés mindennél egyértelműbben jelezte a párharc leértékelődését. Hol vannak már azok az idők, amikor az olasz sportsajtó izgatottan számolta vissza a napokat az év csúcsmeccsének számító ütközetig, a nagy napon pedig az újságok a napi terjedelmük majdnem felét az eseménynek szentelték? A La Gazzetta dello Sport vasárnapi számában kétoldalas, egyszerű beharangozó cikket szentelt a találkozónak…

Persze miért is kerítettek volna az alkalomnak nagyobb feneket, ha a mérkőzés jócskán veszített korábbi fényéből: a bajnokság az idén nem az Inter és a Roma között dől el. Sőt sokak szerint már el is dőlt, hiszen a milánói fekete-kékek többmeccsnyi pontelőnye elegendőnek tűnik a vezető pozíció megőrzéséhez.

Különös módon az Inter számára éppen ez jelentheti a legnagyobb veszélyt, az arany csillogása könnyen elvakíthatja a csapatot. Talán már Ibrahimovic nagyvonalú pihentetését is a túlzott magabiztosság jelének vehetjük, Daniele De Rossi ragyogó fejes gólja azonban végképp arra figyelmeztette a milánóiakat, korai még kiengedniük. A középpályás Marco Motta jobbról érkező beadása nyomán emelkedett igen magasra, és fejelte a labdát az Inter kapujának jobb oldalába.

Ám elhamarkodottan cselekedett, aki a megmozdulás láttán súlyos bírálattal illette a milánóiak védelmét, a vonal igazi csődje ugyanis csak hét perccel később következett: egy ártalmatlannak tetsző előreívelés nyomán (a technikai tudásáról eddig kevéssé ismert) John Arne Riise lefutotta (az utóbbi időben gyakran a „tökéletes védő” jelzővel illetett) Maicont, majd a földön fekvő hátvéd és a (Manchester United ellen mutatott világklasszis formáját most katasztrofális kifutással beárnyékoló) Júlio César között, szinte az alapvonalról az Inter kapujába lőtt.

A gólok száma a szünetig pontosan tükrözte a pályán látottakat, hiszen amilyen bátran és hatékonyan futballozott a Roma, olyan szürkén és veszélytelenül játszott – már amikor játszott… – az Inter. Takarózhattak ugyan a fekete-kékek azzal, hogy Ibrahimovic hiánya megviselte őket, a tapasztalat azonban inkább elkeserítő volt számukra – nem egészséges helyzet, ha a siker ennyire egy emberen múlik.

Aztán az 50. percben felcsillant a remény, talán mégsem csak Ibrahimoviccsal lehet eredményt elérni: az Inter-szurkolók által addig végig szidott-fütyült Mario Balotelli a tizenhatosról kilőtte a Roma-kapu jobb alsó sarkát. Később a kissé megkavart milánói védelem tagjai közül kibújó Matteo Brighi góllal tett arról, hogy az Ibra-függőség elmélete bebizonyosodjon. A végjátékban azonban – részben legalábbis – megbukott a teória, hiszen Balotelli tizenegyesből, Hernán Crespo pedig akcióból, fejjel vette be a római kaput, így a milánóiak 3–3-ra mentették a mérkőzést.