Néha a misére is elmegy

Gondolom, boldog, hogy legalább egy meccs erejéig visszatérhet Ukrajnába…Gondolom, boldog, hogy legalább egy meccs erejéig visszatérhet Ukrajnába…

Mariupolban szoros meccsen nyertünk a Juzsnijjal, ráadásul nekem is jól ment a játék, úgyhogy emiatt nem vagyok boldogtalan. Bár maga az utazás nem lesz leányálom. Belgrád, busz, Bécs–Doneck repülő, aztán megint busz.

Viszont ha megint nyernek, száz százalék, hogy bejutnak az Európa-kupában a nyolcas döntőbe.

Sőt akkor is bejutunk, ha nem kapunk ki tíz pontnál többel Mariupolban. Vagy ha kikapunk többel, de a jövő héten megverjük a Valenciát, még ott is kikaphatunk, ha a Crvena zvezda legyőzi a Mariupolt.

A Crvena zvezda, amellyel négy nap alatt kétszer is megmérkőztek. Az Európa Kupában 91–65-re nyertek, az Adria Ligában 77–69-re kikaptak Belgrádban. Azért ez a két eredmény így egymás után kíván némi magyarázatot…

Az első meccsen szinte tökéletesen játszottunk, a Zvezda pedig rosszul. Ráadásul nem szerepelt kezdő irányítója, Marko Marinovics és amerikai légiósa, Lawrence Roberts. Ezzel együtt a vesztes meccsen is volt esélyünk, hiszen másfél perccel a vége előtt hárompontos hátrányban az egyenlítésért támadhattunk, de mellédobtuk a triplát. Akkor dőlt el. Azért kaptunk ki, mert a második félidőben hétből egyszer sem találtunk be a triplavonalon túlról, emellett sokszor eladtuk a labdát.

Az ön teljesítménye viszont javult négy nap alatt, hiszen amíg az első találkozón hat pontot dobott, a másodikon éppen a dupláját, s ezzel a csapat legeredményesebbje lett.

Így van, viszont a győzelemnek sokkal jobban örültem volna, mert azzal már az Adria Ligában is biztosan bejutottunk volna a legjobb négy közé.

A vereség ellenére is bejutnak, nem?

Be. Nem rossz a sorsolásunk, otthon játszunk a Splittel és a Ljubljanával, csak az utolsó Vojvodinához utazunk Újvidékre, és eggyel több győzelmet szereztünk, mint az utánunk következő, ötödik helyen lévő Zadar.

Újvidéken milyen jót játszhatnának Németh Istivel…

Az tényleg jó lenne, de Isti az ősszel Athénba igazolt.

Ön megszokta már Versecet?

A beilleszkedéssel nem voltak gondjaim, hiszen folyékonyan beszélek szerbül, és tisztában voltam vele, mit várnak tőlem a csapatban, mire számít tőlem az edző.

Mire számít?

Általában első csereként jutok szóhoz, tizenöt-húsz percet játszom, speciális védőfeladataim vannak. Az, hogy mennyit szerepelek egy meccsen, az ellenféltől és a taktikától függ. Sztevan Karadzsics, az edzőnk tizenegy játékost rotál rendszeresen a meccseken, ebből öt a magas. Van nagyon magas, van olyan, aki inkább a négyes poszton mozog otthonosan, én vagyok az átmenet. A rutinomnál fogva a hajrában több lehetőséget kapok. Így volt ez a Zvezda elleni Adria Liga-meccsen is, amikor az utolsó negyedben tíz pontot dobtam.

Arról a Karadzsicsról beszélünk, aki Sopronban játszott annak idején?

Róla. Már régebben át akart igazolni – épp a Zvezdához, amelynél tavaly edzősködött. Nagyon korrekt a viszonyunk.

Az állandó kávézója már megvan?

Meg. Versec kulturált kisváros, három-négy jó kávézóval. A Kwon a kedvencem. Egy tékvandósé.

Megismerik az utcán?

Itt minden kosarast megismernek. Ebben a városban mindenki szereti a kosárlabdát. Szuper körülmények közé kerültem. Tőkeerős, pontos a szponzor. Van egy kis magyar kolónia, amikor megtudták, hogy ide igazolok, többen is csak miattam jöttek ki az edzésre. Aztán amikor az utcán sétáltunk, bementünk egy katolikus templomba, a pap szerbül megkérdezte, honnan jöttünk. Mondtam, hogy magyar vagyok. Erre magyarul folytatta. Három nyelven – németül, az itteni svábokra tekintettel, horvátul és magyarul – misézik.

Most már misére is jár?

Azt nem mondtam, hogy rendszeresen.

Viszont több délszláv klubban is megfordult, van összehasonlítási alapja: mitől olyan erősek?

Attól, ahogy nevelik a játékosokat. Sok a jó példa a fiatalok előtt, aki kiemelkedik, az nyugatra szerződhet, a legjobbak meg az NBA-be. Nézze meg a mi csapatunkat: hárman vagyunk huszonnyolc évesek, a többiek húsz körüliek. Mind kész játékos. Hárman válogatottak. Nem ültetik őket a padon, mondván, hogy mennyire ügyes, mennyire tehetséges, a helyén meg játszik a légiós. Húszévesek, felnőttek és kész kosárlabdázók, ráadásul a szerbek a versenysportra termettek. Gondolom, nem én vagyok az első, aki ezt mondja.