Haladás: sztárparádé

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2009.03.06. 23:27
Címkék

Igazi futballfellegvár Szombathely, és nemcsak most, amikor valósággal szárnyal a Hali, hanem tíz, sőt harminc esztendeje is így volt ez. Volt mit ünnepelni, volt mire emlékezni.

Szepesi György volt az ötletgazda.

Az egykori legendás rádióriporter harminc esztendővel ezelőtt egy baráti beszélgetés során vetette fel a Haladás, majd a Kispest-Honvéd vezetőedzőjének, Török Péternek, miért nem alakítják meg Szombathelyen az öregfiúkcsapatot. A korábbi tréner annyira jó ötletnek tartotta, hogy nem sokkal később a helyi Vadász étteremben már „alakuló ülést” szervezett a város korábbi kedvenceinek. Azóta számtalan külföldi túra és hazai fellépés színesítette a programot, és a Hali öregfiúkcsapata egyre összetartóbb és egyre sikeresebb alakulattá vált. Nem játszik bajnokságban, de van elég mérkőzése így is, nem győz válogatni a meghívások közül. S hogy kik tartoznak a gárdához?

Ezen a pénteken valóságos sztárparádét láthatott a helyi tanárképző főiskola, ugyanis tiszteletét tette Novák Dezső, Komora Imre, Halmosi Zoltán, Kereki Zoltán, Kulcsár Ferenc, Horváth Árpád, Molnár Dezső (aki 1955-ben és 1966-ban a Vasassal nyert bajnoki címet) vagy Szabó Ferenc (akit a ferencvárosi közönség is kedvencévé választott) – persze még sorolhatnánk a neveket, és meg sem állhatnánk, mondjuk, százötvenig. Tudniillik ennyi vendéget vártak ezen a péntek estén a harmincéves jubileum tiszteletére. Az esemény főszervezője, Török Péter, aki ma is szívén viseli a csapat sorsát, elégedetten nézett körbe, és csak ennyit mondott: „Fantasztikus érzés ennyi jó futballistát együtt látni, s külön öröm számunkra, hogy valamennyien kötődnek a Halihoz. Sajnos jó néhányan eltávoztak közülünk, helyettük az özvegyeiket hívtuk meg. Remélem, hogy mindenki számára sikerült emlékezetessé tenni a jubileumot…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik