Bajnokcsapatok kupája

„Bajnokcsapat, bajnokcsapat!”

Ezzel a rigmussal búcsúzott a meccset követően játékosaitól az újpesti közönség, jelezve elégedettségét. Illetve elégedetlenségét („Ocskay-liga!”) – de ez már egy másik, kevésbé szívderítő, igazi magyaros történet…

Az, hogy az Alba Volán nyerte meg a finálé második felvonását is, papírforma. Nem kérdés, voltaképpen a fővárosiak sem vitatják, melyik a jobb csapat. Éppen ezért az, hogy a 48. percben hazai előnyt mutatott a tábla, s hogy még az 53. percben is döntetlent regisztrálhattunk, nem kis meglepetésnek hatott. A hatalmas elánnal küzdő lila mezesek és drukkereik a harmadik harmadban őszintén kezdték azt hinni, hogy újpesti győzelemmel zárulhat a csata – éppen ezért érintette őket iszonyatosan rosszul, hogy végül nem így történt. A szlovák védő, Juraj Kadlubiak viselte a legrosszabbul a fejleményeket: Nick Martens éppen csak hárítani tudta a fejére mért, meglehetősen gonosz botütést…

Nehéz értékelni a találkozót, mert a fehérváriak az utolsó felvonásban hat percet jégkorongozva döntöttek el mindent. A kérdés aktuális: vajon miért csak ennyi ideig pörgött azon a fokozaton az együttes, amelyen az osztrák bajnokságban szokott? Rendben, elegendő volt neki (ezúttal is), mégis: azok a hokirajongók, akik a szezonban először láthatták a fővárosban, bizony csalódottan indulhattak haza. Többre számítottak, nem kérdés. Többet is érdemeltek volna!

Többre számított Fodor Szabolcs is. A Volán sok nagy csatát megélt csatára a második szünetben végtelen szomorúan támasztotta az öltözőfolyosó falát, 28 perc játék után ugyanis végleg leparancsolta őt a jégről a játékvezető. Az ok: mintegy hat másodperces dulakodós ütközetet vívott a 21 esztendős, szintén elmeszelt Harmati Dáviddal. Enyhén szólva túlzott volt a büntetés mértéke, még akkor is, ha a Foci becenévre hallgató játékostól nem állt távol más froclizása…

S ha már szóba került az öltözőfolyosó: az első szünetben Énekes Lajosnak csak segítséggel sikerült oda bejutnia. Történt, hogy a Megyeri úti labirintusban olyan helyre tévedt, ahonnan csak egy belülről nyitható ajtón sikerülhet a belépés. Minő pech, üres volt a folyosó. Az Alba Volán nem éppen nyugodt edzője jobb híján telefonon hívta az öltözőt, egy ideig reménytelenül. Már-már kezdett kínossá válni a szituáció, amikor is végre a csapat orvosát, dr. Sándor Csabát sikerült telefonvégre kapnia.

A derbi után a játékvezetés szolgáltatta a fő témát a csarnokban: senki sem volt elégedett vele. Eltekintve attól, hogy ez általában így szokott lenni, mindenkinek igaza volt. Annak is, aki a túlzott büntetéseket kérte számon a bíróktól, annak is, aki a szándékos kapuellökésért elfelejtett kiállítást hiányolta, annak is, aki a hazai kispadról, a segédedzőtől érkező trágár szidalmakért akart büntetést (tegyük hozzá: miért kell a vonalbíróknak magyarázkodniuk, egyáltalán szóba állniuk a kispaddal!?), annak is, aki szerint a Volánnak semmi szüksége a segítségre. Kincses Gergelyt tehetséges bírónak tartják (joggal), ez azonban nem az ő napja volt – van ilyen. Mindazonáltal siessünk leszögezni: nem ezen múlt! A „bajnokcsapatot” nem ezért győzte le a bajnokcsapat…