Ligakupa? Igakupa?

„Egy-egy sportközvetítés értékének meghatározása bonyolult, mert a haszon sok áttételen keresztül realizálódik, annyit azonban megállapíthatunk, hogy a Ligakupa-közvetítések inkább erősítik, mintsem gyöngítik a piaci pozíciónkat” – mondta Misur Tamás, a Sport Tv szerkesztője, eloszlatván az üres lelátók keltette tévhitet, amely szerint a magyarországi Ligakupa eleve kudarcra van ítélve. Egyértelmű ugyanakkor – ezt bizonyítják a nemzetközi példák is –, hogy a közvetítési jogokért három évre 150 millió forintot fizető, kiírásonként húsznál több mérkőzést közvetítő Sport Tv nélkül nem lett volna érdemes belevágni a vállalkozásba.

A televízió Európa-szerte tapasztalt hathatós segítségének magyarázata kézenfekvő: a ligakupának mint a futballcirkusz legkésőbb kitalált versenyformájának minden országban „felparcellázott” területen kellett megvetnie a lábát. Megjelenésével rögtön megfogalmazódott a kérdés: vajon meddig telíthető a futballnaptár úgy, hogy minden érdekelt számára optimális legyen szakmai, anyagi és élvezeti szempontból egyaránt? Nem éppen a ligakupával csordul-e túl a pohár? Nem oktalanul hajtják-e újabb „igába” a fejüket a futballisták?

A futballpiaci kereslet és kínálat egymásra találásában érdekelt televízió „felügyeletével” zajló kísérletezés bonyolult folyamat. Még az egyes klubokon belüli egységes álláspont kialakítása sem egyszerű, hiszen amíg a szakmai vezetőknek a rendelkezésre álló játékerő optimális, jó eredményt ígérő felhasználása az érdekük, addig a tulajdonost és az adminisztrációt a kassza érdekli elsősorban.

Noha a ligakupa 1960-as elindításakor Angliában is megfogalmazódtak kételyek, az érdekeket gyorsan sikerült harmonizálni, aminek következtében a Carling Ligakupa ma már irigyelt világmárka. A hazai kupasorozat megduplázásának ötlete nem volt eredeti – Skóciában már 1946-tól alkalmazták –, ettől még roppant gyümölcsözőnek bizonyult. Az angliai Futball-liga titkári posztját 1957 és 1979 között betöltő Alan Hardaker fő törekvése az volt, hogy szélesítse a sportágból biztos haszonra számítható profi klubok körét, ezáltal felpörgesse a futballbizniszt. Amíg ugyanis a patinás FA-kupában egy kiscsapat hosszú évekig várhatott arra, hogy valamelyik elitklub vendégül látásával „bankot robbantson”, az oda-visszavágós rendszerűnek megálmodott Ligakupa kalkulálható bevételi forrásnak ígérkezett.

A vállalkozás sikere természetesen sok tényezőtől függött, amelyek közül csak egy volt a fizetőképes keresletként megnyilvánuló, részben a lokálpatriotizmusból táplálkozó angliai futballéhség. A kedvező éghajlati viszonyok miatt a szigetországban hagyományosan végigfutballozzák a telet, csakhogy a hétvégék már így is foglaltak voltak; a versenynaptárat tovább nyújtani nem lehetett, legfeljebb „mélyíteni”. A stadionok világítással felszerelése révén megoldódott a probléma, a klubok immár a hétköznapok munkaidő utáni óráira is programot kínálhattak a drukkereknek. Eközben a televíziózás rohamléptekkel fejlődött, és az egyre szaporodó csatornák az esti műsorsáv kitöltésekor kapva kaptak az olyan népszerű terméken, mint a labdarúgás.

S lám, az 1960-as kezdéstől mindössze hét évnek kellett eltelnie, hogy a „hétköznapi sorozattól” kezdetben ódzkodó, alkalmanként távol maradó nagy klubok mind benevezzenek, és a döntőt a Wembley szentélyében rendezzék meg 100 ezer néző előtt! Segített a sorozat vonzóvá tételében, hogy már az 1961–62-es kiírásra sikerült busás hasznot hozó televíziós szerződést kötni; hogy ezáltal nőttek a pénzdíjak; hogy a győztest európai kupaszerepléssel is jutalmazták. Az FA-kupa presztízsétől elmaradó, ám kellő szakmai megbecsültségnek örvendő Ligakupa úttörőnek bizonyult a szponzorok becserkészésében is; 1982 óta mindig van névadó támogatója a sorozatnak, a 2004 óta fizető Carling sörmárka már a hatodik a sorban.

Csoda-e, hogy a kontinentális Európa sok országában megpróbálták lemásolni az angliai modellt? A jelentős kupahagyományokkal büszkélkedő Franciaországban – a korábbi kísérletek felújítva – 1994-től írják ki úgy a Ligakupát, hogy a győztes az UEFA-kupában is elindulhat. A liga azóta mindent meg is tesz a sorozat népszerűsítésére: vonzóbbak a pénzdíjak, mint a nagy presztízsű Francia Kupában; kiemeléssel igyekeznek ösztönözni a nagycsapatokat, hogy vegyék komolyan a sorozatot; látványos show-műsorokkal csalogatják a közönséget.

A döntőt rendre csaknem 80 ezer néző előtt rendezik meg a Stade de France-ban, a meccseken magasabb a gólátlag, mint a bajnokságban, és mégis: sokan a futball elüzletiesedése szimbólumának tekintik – és nem szeretik a sorozatot. A liga akarata egyelőre erős, a jövő évi versenynaptárból nem került ki a Ligakupa, ugyanakkor tagadhatatlan: a közvélemény a tartalékos csapatok kevéssé nézőbarát időpontban zajló, a versenynaptárat feleslegesen zsúfolttá tevő, gyenge nézettségű vetélkedését látja benne. Nem véletlen, hogy ilyen környezetben csak egy jelentkező akadt az idén lejáró közvetítési jogokra – a jelenlegi szerződésben foglaltnál 13-15 százalékkal alacsonyabb ajánlattal.

S végül említsük meg Németországot, ahol – akárcsak tavaly – az idén is elmarad a sajátos versenykiírású, rövidke Ligakupa, noha a 2006-os világbajnokság óta futball-láz tombol az országban. Az idény előtti ráhangolódás jegyé-ben megrendezett tornáért mégsem lelkesedett sem szponzor, sem televízió, ami nem meglepő, hiszen a nyár uborkaszezon a televíziózásban. Vannak elképzelések az idény téli megnyújtásáról, ám ennek az angliaihoz képest mostoha időjárás gátat szab. Megoldást kínálna, ha minden stadion fedett lenne, illetve ha a legmerészebb terveknek megfelelően Ázsiában játszanák le a meccseket – de ehhez az efféle gyarmatosítást nem szerető nemzetközi szövetséggel is meg kellene küzdeni.

Ligakupa vagy igakupa? Mellékelt táblázatunk is mutatja, nem Magyarország az egyetlen hely, ahol szeretnék bebizonyítani: nem a hét-, hanem a nyolcbetűs elnevezés az igazi.