Jókor és jó helyen

Stoplis cipők koppanása visszhangzik a hosszú, keskeny, sötét alagútban, amely az Udinese stadionjától az edzőpályákhoz vezet. Az autóút alatt futó gyalogfolyosón a friuli együttes Primavera-csapatának játékosai kocognak ki a délelőtti edzésre: élen egy fekete bőrű légiós, mögötte két, olaszul viháncoló ifjonc, aztán egy dél-amerikai beütésű futballista, majd sorban a többiek. A globalizáció itt is érezteti hatását, az Udinese honlapja szerint az utánpótlás-együttest számos olasz mellett német, román, argentin, ghánai, norvég, francia és szenegáli labdarúgó is erősíti.

No meg egy magyar.

Az Udinese három módon is jól járhat a modellel

Tamási Zsolt, az Udinese 1990. június 25-én született középpályása szintén a Primavera-gárdához tartozik, és ez reménykeltő a jövőjére nézve. Félreértés ne essék, nem gondoljuk, hogy egy Serie A-s együttes utánpótláscsapatából egyenes út vezet a világválogatottba, az Inter felnőttkeretéből a másodosztályú Sassuolo cserepadjáig repülő Filkor Attila példája óta tudjuk, csodák ezen a szinten nincsenek. Egy fiatal számára aligha lehet jobb helyet találni Udinénél: a fehér-feketék filozófiája garantálja, hogy itt érték nem vész el.

„A klub titka az összehangoltság és a következetesség. Itt belátták, hogy a legfeljebb megyei szinten kiemelkedő csapat nem vásárolhat nagy játékosokat, viszont képes lehet arra, hogy saját, ifjú tehetségeiből nagy futballistákat neveljen” – fogalmazta meg a lényeget Serse Cosmi, a fehér-feketék korábbi vezetőedzője.

Az Udinese-modell elve egyszerű: a csapat 15 és 20 év közötti tehetséges, nem drága futballistákat szerződtet, akik vagy beépülnek a felnőttek közé, vagy némi felárral továbbállnak egy alacsonyabb osztályú klubhoz, vagy nagy haszonnal értékesítik őket valamelyik sztárcsapatnak. Az Udinese mindhárom eshetőséggel jól jár, az első esetben bevethető játékossal, a másodikban és a harmadikban néhány százezer, netán néhány millió euróval gazdagodik.

Kérdés, Tamási Zsolt kapcsán melyikre van kilátás.

„Nagyon ritka, hogy valaki egyből felkerül az első csapathoz – vázolja perspektíváit a legújabb olasz divat szerint öltözködő, mégis szerénységet sugárzó középső középpályás, miközben hellyel kínál a klub minden igényt kielégítő sajtóközpontjának egyik, interjúzásra kialakított szegle-tében. – A Primavera-játékost a legtöbb esetben egy vagy két évre kölcsönadják egy második vagy harmadik ligás együtteshez, és ha szerencséje van, visszaverekszi magát a legjobbak közé. Irántam érdeklődött már Serie B-s csapat, de kérték, hogy ne mondjam el a nevét, és ezt szeretném tiszteletben tartani.”

Az ifikkel Marino helyett a segédek foglalkoznak

Azt azonban senki sem tiltotta meg Tamásinak, hogy jelenlegi együtteséről beszéljen, és büszkén újságolja is: hivatalosan ő is tagja az első csapat 35 tagú keretének, többször edzett már Antonio Di Nataléékkal, sőt edzőmeccsen már pályára is lépett közöttük. Ám ahogy a fenti, másodosztályú jövőt sejtető nyilatkozat is jelezte, az apró lehetőségek nem vakították el, pontosan tudja, hol a helye.

És tudnia is kell, mert fiatalközpontúság ide, fiatalközpontúság oda, a felnőttek vezetőedzője bizony csak a fejét vakargatta, amikor a magyar légiósról kérdeztük. Pasquale Marino őszinte ember, és Tamási ügyében sem próbált mellébeszélni: „Nem ismerek ilyen játékost, fogalmam sincs, kiről van szó. Hogy a Primavera-csapat tagja? Akkor kérdezzék a Primavera-együttes edzőjét, én csak az első csapatért felelek.”

Nehéz eldönteni, a meglepő válasz melyik félre nézve kellemetlenebb. Értékelhetjük úgy is, hogy kibújt a szög a zsákból, ami a Serie A legfiatalabb keretével (az átlagéletkor 25.7 év) dolgozó klub messze földön híres tehetségkezelését illeti, másrészt vehetjük úgy, hogy újabb bizonyítékot kaptunk arra nézvést, Tamási a közeljövőben aligha lesz alapember a jelenlegi vezetőedzőnél.

„Marino furcsa, magának való, visszahúzódó ember – találgatja Tamási mosolyogva a szakember szokatlan tudatlanságának okát. – Szerintem jó, ha négy-öt játékost ismer a saját csapatából, nála Di Natale, Qua-gliarella vagy Pepe számít igazán, a többiek nem is nagyon érdeklik. A fiatalok figyelését meghagyja a segítőjének vagy a Primavera-edzőnek, a mi meccseinkre például nemigen látogat ki.”

Carnevale szerint van fantázia a magyarban

Szerencsére azért akadnak értő nézői a tartalékcsapat mérkőzéseinek. Andrea Carnevale, a klub (néhány éve kokainbotrányba keveredő…) utánpótlásért felelős vezetője nemcsak nyomon követi, véleményt is formál a fiatal játékosok fejlődéséről.

„Ígéretes tehetségnek tartom Tamásit, akinek megszerzése egyértelműen jó döntésnek bizonyult – nyilatkozta tavaly a harmadosztályú Cisco Romától vásárolt középpályásról. – Rajta kívül Vass Ádámot, a Brescia középpályását tartom sokra az Olaszországban játszó magyar légiósok közül. A klub egyébként szándékosan keresi a kapcsolatot a kelet-európai piaccal, Magyarország mellett Romániát is fontos területnek látom, hiszen a szükséges technikai adottságokon túl az itt futballozó játékosokban nagy a sikeréhség.”

A kelet-európai térség mellett Dél-Amerikának is kiemelt figyelmet szentel az Udinese, amely egy ideig például a brazil Alexandre Pato megszerzéséért vívott, végül a 22 millió eurós ajánlattal előálló Milan győzelmét hozó harcban is „helytállt”. Közel ugyanennyiért próbálták egyébként eladni az olaszok a Manchester Unitednek 2008 nyarán a chilei Alexis Sánchezt, akiért 17 éves korában hárommillió dollárt fizettek akkori csapatának, a Cobreolának.

A végül meghiúsult terv jól érzékelteti a gazdaságos működéséről ismert Udinese stratégiáját, amelynek köszönhetően olyan futballistákat „fejlesztettek ki” és adtak el jó áron, mint David Pizarro, Vincenzo Iaquinta, Sulley Muntari vagy a Nápolyból fiatalon szerződtetett Marek Jankulovski.

Tamási esetében még várat magára a nagy ugrás: egyelőre beérnénk azzal is, ha a klub honlapján a Primavera-keretben kijavítanák a keresztnevét Zolotról Zsoltra…