A régi mentalitással

Sértődés ne essék, de kívülről elnézve a Nagytétény pályáját az embernek eszébe sem jutna, hogy itt hetente háromszor válogatott, magyar bajnok játékosok edzenek, és minden második hétvégén futballoznak. Pedig a nem túl bizalomgerjesztő téglakerítés mögötti sporttelepen immár rendszeresen megtalálható az Újpest legutóbbi, 1998-as aranyérmes együttesének három meghatározó futballistája, Kovács Zoltán, Tamási Zoltán és Zombori Zalán.

Mindhárman más utat jártak be a BLSZ I-ig, de közülük a legérdekesebb Kovács Zoltán sorsa, aki hazatért a nagytétényiekhez, hiszen annak idején itt kezdett el futballozni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a klubház egyik szobájában – a berendezésből és a táblából ítélve itt szoktak „taktikázni” a játékosok – több képen is látható a csatár. A legérdekesebb fotó az 1983–1984-es serdülőbajnokságban második helyen végző együttes képe. Ha nem lennének aláírva a nevek, bizony nehéz lenne felismerni Kovács Zoltánt, az alsó sorban guggoló fiatalember az akkoriban még mindig divatos gombafrizurát viselte. A 24 évvel ezelőtti kiskamasz fizimiskája csak egyvalami miatt lehet ismerős: ugyanolyan szigorúan néz, mint később újpesti csapatkapitányként a Ferencváros védőire.

„Ha már úgy alakult, hogy nem futballozhattam tovább Győrben, megengedtem magamnak, hogy érzelmi alapon hozzak döntést – mondta Kovács Zoltán a Vízművek elleni meccs előtt. – A profik között már nem akartam újabb csapatot keresni, így visszatértem oda, ahol minden elkezdődött. Mergl László elnök a barátom, korábban együtt játszottunk, az első hívó szavára igent mondtam. Élvezem a játékot, jól érzem itt magam.”

Közben megérkezett minden nagytétényi futballista. No nem úgy, mint az NB I-ben, két órával a meccs előtt, itt hatvan perc is elég az öltözésre és az utolsó taktikai utasítások meghallgatására. Kovács Zoltán csak egy dolog miatt volt bosszús. Az ellenfélnél pályára léphetett volna egy régi barát, Szlezák Zoltán – szintén tagja az 1998-as újpesti bajnokegyüttesnek –, ám kihagyta a meccset.

„Pedig ha játszott volna, még a fogvédőmet is beteszem, nehogy baj legyen, ha lekönyököl…” – közölte széles mosollyal a csatár. A korábbi társ persze eljött megnézni a meccset, de fájós térde miatt ezúttal a lelátóra szorult.

Amikor melegíteni indult a Nagytétény, észrevettük, hogy vannak dolgok, amelyek nem változnak. A narancssárga mezek közül Zombori Zalán a 7-est, Tamási Zoltán a 9-est, Kovács Zoltán pedig a 10-est viseli, csakúgy, mint annak idején lilában. És az is gyorsan kiderült, hogy Zombori Zalán még mindig ugyanolyan jól lő, mint korábban. Minden átadása társhoz szállt, s a büntetőt is magabiztosan értékesítette.

A szünetig nem is történt ezenkívül semmi érdemleges, vezetett a Nagytétény. A hármas sípszó után természetesen pillanatok alatt megtelt a talpalatnyi büfé – a hideg ellenére is szépen fogyott a sör –, és volt idő felidézni Kovács Zoltán gyerekkorát is.

„Kicsinek is ügyes volt – mondta Kovács László, a csatár édesapja. – Itt laktunk, természetes volt, hogy az akkor még Kohásznak hívott csapatban kezdett focizni. Aztán egyszer eljött Szabó György, aki akkor az MTK megfigyelője volt, és kiszúrta a gyereket. A kék-fehérekhez jó szívvel engedtem el, mert jók voltak az utánpótláscsapatok a Hungária körúton. Persze én már akkor is Újpest-szurkoló voltam. Még 1957-ben láttam a Dózsát, és beleszerettem Göröcs János játékába. Nagy álmom vált valóra, amikor a fiam lila-fehérben futballozott. Kicsit bánt is, hogy nem onnan vonult vissza, de ezen már nem segíthetünk.”

A második félidő elején percek alatt fordított a Vízművek. Kovács Zoltánon látszott, hogy ideges, nem szeret veszíteni, és ugyanúgy küzd az egyenlítésért, mint annak idején az NB I-ben. Nem is eredménytelenül, hiszen nem sokkal később remek gólt szerzett.

„Látja, milyen szép gólt lőtt a gyerek?! – szaladt ki a boldog apa száján. – Fontos neki, hogy itt is jól érezze magát. Tudom, hogy az érzelmeire hallgatott, amikor ideigazolt. Jól tette. Hívták Biatorbágyra is, ott is jó csapatba került volna. Juhár Tamással, Wukovics Lászlóval és Mónos Tamással játszhatott volna együtt, de az én fiam a szívének engedelmeskedett, és ott fejezi be a futballt, ahol elkezdte. Ha már így kellett lennie, mindenképpen jól döntött.”

Kovács Lászlónak percekkel később többen veregették a vállát, hiszen fia ismét gólt szerzett, és megfordította a meccset. Győzött a Nagytétény, amelynek minden pontra szüksége van. Egy, a sportorvosi igazolások körüli malőr miatt ugyanis a szövetség a télen 17 pontot levont a klubtól, s emiatt kieső helyen áll. De ez a legkevesebb…

„Nem lesz itt gond, mert minden meccset megnyerünk – mondta a lefújás után Kovács Zoltán. – De tudja mit, nem is ez a lényeg. Itt még játék a futball. Szórakozunk, jól érezzük magunkat. Más dimenziója ez a labdarúgásnak. Akkor leszek kicsit bajban, ha majd egyszer feljutunk az NB III-ba, mert megfogadtam, hogy a negyedik vonalnál feljebb már nem játszom. Ezen persze ráérek gondolkodni. Azt azért elárulom, hogy van egy álmom, de nyilván mindenki tudja, hogy melyik klub játszik benne szerepet. Újpesten szeretnék dolgozni. Edző nem akarok lenni, noha át tudnék adni egyet s mást a felnőtteknek és a fiataloknak egyaránt”

Akár azt is, hogy lehet élvonalbeli mentalitással küzdeni a BLSZ I-ben.

Valahol itt kezdődött – tízévesen érte el első sikerét, ezüstérmes lett a tétényiekkel