Briatore kártyapartija

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.04.19. 01:13
Címkék
Nincs Brawn-Mercedes az első három rajtkockában! Sebastian Vettel révén fennállása első pole pozícióját szerezte meg a Red Bull-istálló, a német pilóta mellől elsősorban az új diffúzorának köszönhetően megtáltosodó Fernando Alonso indulhat. A spanyol főnöke, Flavio Briatore közben hadjáratot indított a Brawn ellen.

„A FOTA gazdasági vezetőjeként a csapatok következő ülésén elő fogom terjeszteni, hogy a Brawn-istálló három évig ne részesülhessen az utazási támogatásból, és semmiféle, a csapatoknak a Formula–1 vezetőségétől származó pénzből. Az FIA jól döntött, amikor nem a Honda utódjaként, hanem teljesen új istállóként kezelte a Brawnt, így arra a harmincmillió dollárra sincs jogosultsága, amelyet a televíziós bevételekből kapna. Azt javaslom, ezt az összeget osszuk szét a többi csapat között. Ross Brawn ugyanis visszaélt a bizalmunkkal, mert azután, hogy az istállók megszavazták nekik a Hondának járó pénzdíjakat, a FOTA technikai vezetőjeként arra kényszerít minket, hogy milliókat költsünk egy alkatrészre. Ő ajándékba kapott egy csapatot a Hondától, és sokkal több pénzből gazdálkodik, mint én a Renault-nál. Nem áll módunkban ilyen drága átalakítást végrehajtani, nincsenek meg hozzá a forrásaink” – ezzel a monológgal folytatta Flavio Briatore, a Renault olasz csapatfőnöke Sanghajban a Brawn-istálló ellen folytatott hadjáratát. Ross Brawnt már hetek óta „kóstolgatja”, pénteken Jenson Buttonba és Rubens Barrichellóba is belekötött, szombaton pedig már tettekre is elszánta magát.

Brawn nem akart reagálni egykori benettonos munkatársa szavaira, mint mondta, nagy szavak terén Briatore verhetetlen. Azt azért tisztességtelennek tartja, hogy Briatore a nyilvánosság előtt beszél az istállók belső ügyeiről. (Max Mosley és Bernie Ecclestone bizonyára örömmel szemléli, hogy a csapatok egyre nehezebben tudják megtartani egységüket, ugyanis a széthúzás az ő pozíciójukat erősíti.)

Briatore Brawnhoz intézett monológjába persze nagy adag önsajnálat is vegyült, és a későbbi szombati események tükrében azt mondhatjuk, az olasz csapatfőnök úgy viselkedett, mintha kártyapartiban venne részt. Mint aki az osztás után elsírja, hogy a világon senkinek sem voltak még ilyen rossz lapjai, aztán a partiban söpör.

Fernando Alonso Renault-jára ugyanis szombatra virradóra felszerelték a francia istálló kezdetleges dupla diffúzorát (amelyre nem volt pénze a Renault-nak), és a spanyol annak ellenére lett második az időmérőn, hogy a délelőtti szabadedzésen csak hat kört tudott megtenni, és a 19. helyen zárt. Bár a mezőnyből neki van a legkevesebb üzemanyaga a rajtnál, a második hely megszerzése újabb bizonyíték Alonso nagyságára.

A Renault söpört az időmérőn, Sebastian Vettel és Mark Webber azután szerezte meg az első és a harmadik rajtkockát, hogy szintén szenvedtek a délelőtti edzésen. Vettel, aki a tavalyi, esős Olasz Nagydíjon a Toro Rosso pilótájaként élete első pole pozícióját győzelemre váltotta, új istállóját is megajándékozta fennállása első rajtelsőségével. A Red Bull pilótái a második szakaszban is megmutatták erejüket, Vettel és Webber akkor is megverte a Brawn kettősét, amely végül a negyedik és az ötödik helyet szerezte meg. Barrichello az idén először végzett az első két futamot az élről kezdő Button előtt, ráadásul nehezebb autóval.

A Brawn pilótái még így is a futam legfőbb esélyesének számítanak, hiszen öt-hat körrel többet tehetnek meg első boxkiállásuk előtt, mint az első három versenyző, akik talán a futam elején túl akarnak lenni a szuperlágy abroncsok használatán, és 12-15 kör után a depóba hajtanak. A rajtnál Alonsónak hiányozhat a KERS, amely Malajziában a kilencedik helyről a harmadikra repítette az első kanyar előtt.

Sanghajban azonban csak három pilóta, Nick Heidfeld és a két mclarenes használja az energia-visszanyerő rendszert. Közülük Lewis Hamilton a kilencedik helyről indul, és ha jól használja a plusz nyolcvan lőerőt jelentő gombot, az első kanyarban az élmezőnyben találhatja magát. Heidfeld sincs sokkal hátrébb, legalábbis sokkal biztatóbb a helyzete, mint csapattársáé, a KERS-től szombatra megszabaduló, de így is bizonytalan Robert Kubicának.

Napok óta nagy esőzés van Sanghajtól délkeletre, s a felhőréteg lassan halad a pálya felé. Az időjósok szerint a verseny idején odaérhet a szemerkélő eső, amelyből a délkeleti szél megélénkülése esetén nagyobb eső is lezúdulhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik