Kínkeserves továbbjutás

„Kettes kapu” – vágta rá reflexből a főbejáratnál álló biztonsági őr, amikor a leengedett ablak mögül felmutattuk neki a sajtóigazolványunkat. A kétszáz méterrel arrébb lévő bejáratnál már nyílt is a kapu, a morózus őr székéből felállva pedig lazán intett egyet, mutatva, már csak hátul van hely. A máskor fél házzal működő parkoló most zsúfolásig telve volt, a fák alatt már minden hely elkelt, csupán a hátsó füves melletti betonon lehetett parkolni: a Magyar Kupa elődöntője a szokásosnál valamivel több embert csalogatott ki a Bozsik-stadionba.

Nem voltak tízezren, ám jó volt látni, ahogy a klubház aljában található shopban többen is a mezeket próbálgatják, vajon melyik lenne a jó méret, a büfében szépen fogyott a tálcákra felsorakoztatott zsíros kenyér, a lépcsőkön pedig piros-fekete sálakat szorongató kisgyerekek beszélgettek arról, hogy Hercegfalvi Zoltán vajon kezdő lesz-e a Siófok ellen.

Nos, Hercegfalvi Zoltán – ahogy azt vártuk – az első perctől kezdve ott volt a pályán, és ha már Sisa Tibor ezúttal a kezdőcsapatba jelölte, a harmadik percben nyomban egy jó paszszal hozta helyzetbe Dobos Attilát.

Aztán sokáig ennyi…

A nagy unalomban volt időnk nézelődni a stadionban: a Siófokot egyetlen szurkoló sem kísérte el Budapestre. A vendégeknek fenntartott szektor üresen tátongott, csupán egy csinos, szőke narancssárga dresszes biztonsági hölgy üldögélt magányosan ott, de kis táskáját az ölében fogva ő is inkább az ég felé fordította arcát, hátha „megkapja” az áprilisi nap.

„Mozogjatok már!” – üvöltött a nagy csendben fél óra elteltével egy kispesti szurkoló. A nézők a lelátón üldögélve telefonálgattak, a szerdai, Milan elleni gálamérkőzésről beszélgettek, akik viszont a meccsre figyeltek, azon tűnődtek, vajon mi kell ahhoz, hogy felpörögjön a találkozó. 1.: a Honvéd lő egy gólt, attól megnyugodnak a hazaiak, s ez majd magával hozza a többit. 2.: a Siófok talál a kapuba, és akkor legalább izgalmas lesz a meccs. 3.: ez a mérkőzés már sosem pörög fel. Hosszú ideig úgy tűnt, a legpesszimistábbaknak lesz igazuk, olyan unalmas volt a találkozó, hogy a legtöbbet talán a kispad és a kapu mögött melegítő cserejátékosok között ingázó Csábi József futotta.

„Bárcsak Dobos Attila is enynyit zakatolna a jobb szélen!”

– sóhajtott hátradőlve székében egy hazai drukker. Aztán a félidő vége előtt Hercegfalvi Zoltán villant egyet, szögletből mesterien tekert Micso Szmiljanics fejére, a szerb játékos pedig derékból, erőből bólintott a Siófok kapujába.

A fordulást követően, ha nem is váratlanul, Aczél Zoltán együttese egyenlített. A vendégek nem játszottak alárendelt szerepet, a Siófok játékosai addig is próbálkoztak becsülettel, a hosszabbítás lehetőségét felcsillantó egyenlítő gólt követően pedig ki is támadtak. Sisa Tibor hiába igyekezett felrázni Csipkerózsika-álmából csapatát, a Siófok jobban játszott, két ziccert is kihagyott, a Honvédtól kölcsönben a Balaton partján futballozó Ivancsics Gellért pedig újabb kupagóllal bizonyította, hiba volt elengedni Kispestről. Úgy tűnt, a Siófok a továbbjutást is kiharcolhatja, Nagy Lajost azonban Bede Ferenc játékvezető kiállította, és amikor már mindenki a hoszszabbításra rendezkedett be, a lefújás előtt fél perccel Hercegfalvi Zoltán váratlanul a kapuba lőtt.

A siófoki játékosok a gyepre rogyva siratták az elszalasztott lehetőséget, az pedig csak apró vigasz lehet számukra, hogy az öltözőbe vonuláskor a hazai szurkolók felállva tapsolták meg őket. A Honvéd kínkeservesen jutott a Magyar Kupa döntőjébe.

Jó: Rabóczki, Hercegfalvi, ill. Ivancsics, Andruskó