Hajszál híján szenzáció

Lehet itt nyerni?

Józan ésszel belegondolva aligha: a fehéroroszok a kilencedikek a világranglistán, a mieink huszadikok, ők voltak már olimpián negyedikek, mi még csak most ízlelgetjük, milyen is a világelitben játszani.

Ne szépítsük, az esélyek egyértelműek.

Pedig a tét… Még leírni is hihetetlen: a rendes játékidőben szerzett győzelem azt jelentené, hogy a magyar válogatott a legjobb tizenkettőben folytathatná.

A – ne feledjük – világranglista-huszadik magyarok…

De lehet itt nyerni?

A fehéroroszok eleve jobbak, ráadásul a meccs előtti órákban megérkezett a tengerentúlról az AHL-ben játszó Vlagyimir Gyenyiszov, hogy megerősítse az amerikai (!) Glen Hanlon irányította együttes hátsó alakzatát, miközben nálunk ugyebár Benk András vasárnap megsérült, így az amúgy is szűkös játékoskeret tovább csappant.

Nem jó előjelek.

De hát miről is beszélünk? A Cortina-csapat eleve úgy jött Svájcba, hogy már az is bravúr, ha sikerül bennmaradnia, most pedig a középdöntőbe jutásról álmodozunk. Szóval maradjunk csak két lábbal a földön. Pláne, hogy itt, ebben a mezőnyben még „nevelgetik” a mieinket: a játékvezetők eddig gond nélkül szórták a kiállításokat a számukra súlytalan magyarok ellen, s nincs ez másként most sem. Még két perc sem telik el, Szélig Viktor máris a büntetőpadon találja magát, a lehetőséget pedig a fehéroroszok szemet gyönyörködtető kombináció végén ki is használják.

0–1.

Lehet itt nyerni?

Ha így folytatódik, aligha. Jön a második magyar kiállítás, ezt szerencsére sikerül megúszni, aztán egy kicsit mintha változna a játék képe: az ellenfél kapujában álló Andrej Mezinnek védenie kell. Először csak egyet, aztán jön még egy lövés.

Egy?

Sorjáznak a magyar helyzetek, Fekete Dániel, Vas Márton majd Peterdi Imre is ziccerbe kerül, de ami máskor, nem az A-csoportban, s kevésbé kiélezett szituációban bemegy, most nem sikerül.

A csudába…

A csudába? Ugyan már, emberek! Pariban vagyunk a világranglista-kilencedik fehéroroszokkal! Kell ennél több?

Naná… Mondjuk egy gól!

A kapu előtt Ladányi Balázs elé kerül a korong, s ahelyett, hogy lőne, hanyag mozdulattal a bal kapuvasnál érkezdő Peterdihez passzol, és…

Úristen…! Micsoda játék, micsoda gól! Elképesztő, hogy Ladányinak milyen szeme, s mennyi esze van ehhez a játékhoz.

Mégiscsak lehet itt nyerni?

A fehéroroszok felpörögnek, a kapuban Szuper Levente zseniális, a mieink kontrái veszélyesek, de a harmadik harmad 1–1-ről indul.

1–1-ről!

Ha ezt a húsz percet sikerül megnyerni, akkor…

Jönnek a fehéroroszok, nagyon jönnek. Nyomnak, de azért hátul egy pillanatig sem lehetnek nyugodtak: benne van, igenis benne van a meccsben a magyar gól is. Különösen, hogy Ladányi továbbra is káprázatos, olyan igazi „ladányis” passzokkal tömi a többieket, tőle már bőven vezethetne a csapat. A norvég Ole Hansen – hogy az Isten áldja meg – újra belenyúl a meccsbe, a derék bíró előbb Palkovicsot, majd Széliget is kiszórja, de Levi, a mi Szuperünk mindent fog. Közben elképesztő sebességgel rohan az idő: kevesebb, mint hat perc van hátra. Helyzetek, lehetőségek mindkét oldalon, gól viszont nincs.

Azaz…

Alekszej Ugarov ugrik meg, a mieink pedig csak a hátát nézik. Mi van itt? Ez nem ér! A kontra a mieink fegyvere, most éppen Peterdinek, Kovácsnak, vagy Feketének kellene így robognia Mezin felé, ehelyett… Ugarov már a magyar kapunál jár: elhúzza jobbra a korongot… Szuper spárgázik, Szuper kapaszkodik, de nem… Képtelenség odaérni.

1–2.

Nem, itt már nem lehet nyerni.

Hetven másodperccel a vége előtt Pat Cortina még meghúzza azt, amit ilyen helyzetben minden edző tesz, s ami csak az esetek elenyésző százalékában hoz sikert.

Miként most sem…

Szupert lehozza, mezőnyjátékost küld a helyére, de ez már csak arra jó, hogy Mihail Grabovszkij is a kapuba találjon.

1–3.

Vége.

Marad az alsóház, amivel nincs semmi baj, elvégre eredetileg is ez volt a terv, de… Annyira közel éreztük az újabb csodát, a minden eddiginél nagyobb világszenzációt jelentő középdöntőbe jutást.

Mert itt, ezen a meccsen tényleg lehetett volna nyerni.

„Igen, ha a játékvezetők is úgy akarták volna, de érezhetően nem erőltették, hogy továbbjussunk a csoportból” – jegyzi meg kissé keserűen a lefújást követő percekben Tokaji Viktor, amire a mellette álló Kangyal, Kovács, Szélig trió nagy bólintással ráerősít, majd megállapodnak abban, hogy eltúlzott volt a kiállítási arány: tekintve, hogy a fehéroroszok csak páros kiállítás alkalmával ültek ki a büntetőpadra, a mieink egyetlen másodpercet sem játszhattak létszámfölényben.

Vicces…

Az viszont már kevésbé, hogy a játékosokon érezhető némi csalódottság, Peterdi és Ladányi például arról beszél az öltözőfolyosón, hogy egyikük sem hitte volna, hogy ennyire sikerül megszorongatni az ellenfelet, sőt a győzelem is benne volt a játékban, Palkovics pedig már előretekint: „Nem csak nekünk, nekik is nagyon jó kapusuk van, el kell ismerni, Mezin óriásiakat védett. Ezért is nem sikerült gólt lőnöm, de bízom benne, hogy az alsóházban már betalálok.”

Pozitív szemlélet.

Így kell, ezért (is) szeretik annyian ezeket a srácokat, akik tényleg kitették a szívüket-lelküket a jégre.

Most is.

S higgyék el, így lesz ez pénteken az alsóházi folytatásban, ahol – vélhetően – Ausztria lesz az első ellenfél.

Ráadásul ott és akkor talán már tényleg lehet nyerni is…