Peking 2008: Stefan Schumacher is a lebukottak között

Vágólapra másolva!
2009.04.29. 23:44
Egy német kerékpárosnak, Stefan Schumachernek is pozitív lett a doppingtesztje a tavalyi, pekingi játékokon adott minták újraelemzésekor – jelentette be szerdán a Német Kerékpáros-szövetség (BDR).
Ennek az esetnek az az érdekessége, hogy a kerekest 2009. március elején két évre eltiltotta a versenyzéstől a nemzetközi szövetség, mivel októberben kiderült: doppingolt a tavalyi Tour de France-on. A szervezetében – csakúgy, mint most – utólagos vizsgálattal mutatták ki az eritropoetin (EPO) legújabb generációjához tartozó CERA-t.A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedden közölte, hogy hat sportoló összesen hét, Pekingben vett mintájában találtak CERA-t. Azóta – Schumacher előtt – két név került nyilvánosságra a hatok közül: az 1500 m-en aranyérmes bahreini futó, Rasid Ramzi és a férfiak országúti kerékpáros mezőnyversenyében ezüstérmes olasz Davide Rebellin érintettségét erősítette meg hazája ötkarikás szervezete.
Legfrissebb hírek

Kerékpár: újabb országúti kerekes ismerte be, hogy doppingolt

Kerékpár
2013.03.30. 20:23

Kerékpár: Stefan Schumacher fellebbez az eltiltás ellen

Kerékpár
2009.04.09. 06:28

Kerékpár: Schumachert dopping miatt két évre eltiltották

Kerékpár
2009.03.07. 01:24

Stefan Schumacher az utolsó kilométeren bukta el a sárga trikót

Kerékpár
2008.07.10. 18:01

Kerékpár: Cavendish nyerte a Tour de France 5. szakaszát

Kerékpár
2008.07.09. 17:37

Stefan Schumacher dupla sikere: szakaszgyőzelem és sárga trikó

Kerékpár
2008.07.08. 17:56

Profi kerékpár: nem csak ittasan vezetett a németek klasszisa

Kerékpár
2008.01.08. 19:29

Kerékpár: ittasan vezetett a vb-bronzérmes német Schumacher

Kerékpár
2007.10.10. 23:48
Ezek is érdekelhetik