Londonért és önmagáért

Ma négy meg egy versenyző je lenti a férfiak között a magyar öttusát: Kasza Róbert, Marosi Ádám, Tibolya Péter, Németh Róbert és Horváth Viktor. Illetve inkább fordítsuk meg a sorrendet, hiszen a pályán eltöltött évek és az eredmények alapján feltétlenül Horváth Viktort kell első helyen említeni, aki a huszonévesek mellett olyan, mintha a többiek bátyja lenne.

Kedden a Magyar Sportok Házában megtartott sajtótájékoztatón ültek egymás mellett, miközben a szövetség a pénteki és vasárnapi, pesti TriGránit-világkupára csábított mindenkit: a Nemzeti Lovardában lézeres légpisztolylövészettel, gyermeklovaglással, felfújható ugrálóvárral igyekeznek családbaráttá tenni a programot. Ahogy Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány ránézett erre a jókedvű csapatra, a magyar indulókra, azt mondta: „Nagyon fiatalok még, a hét végén az ugrálóvárat várják a legjobban.”

Horváth Viktor nincs a rajtlistán, azért jött, hogy nyilvánossá tegye az utóbbi hetek, hónapok történetét, pályafutása újabb kritikus időszakát.

„A pekingi olimpia után nekiálltam ismét az alapozásnak, hosszú pihenőt amúgy sem tartok soha – kezdett bele Horváth Viktor. – A februári tesztversenyen jó eredményt értem el, de aztán kivizsgálásra kellett mennem, több orvos is megnézett, végül a Sportkórházban hosszabb pihenőt javasoltak. A túledzettség magas vérnyomáshoz vezetett, de úgy tűnik, mára vissza tudták szorítani, és nem gátol abban, hogy folytassam a pályafutásomat. Lelkileg sem érzem akadálynak, hiszen nem ez az év volt előttem a cél, hanem Londonra készülök, megpróbálom addig kitolni a pályafutásomat. Ebben az életkorban az egészség már nagyon fontos. Az ősszel újra nekikezdek az alapozásnak, októberre eldől a sorsom.”

Horváth Viktor pályája tavalyelőtt járt a zeniten, egyéniben az Európa- és a világbajnokságot is megnyerte. Tavaly, a nyár eleji pesti vb-n második helyen állt a záró szám előtt, már addig is sérülékeny vádlija azonban a rajt után részlegesen elszakadt, az olimpia érdekében fel kellett adnia a küzdelmet. A pekingi játékok előtti szöuli edzőtáborban hátfájása, pontosabban idegbecsípődése miatt az utolsó pillanatig kérdéses volt az indulása, végül életében először, harmincévesen olimpikonná vált. (Hatalmas lovasbukása miatt viszont rossz emlékei is maradnak Kínáról.) Ő is némi letargiával fogadta az ősszel a hírt a szabályok megváltoztatásáról, de folytatta, keményen, mint mindig. Az ősszel újra nekifut, hogy visszakapaszkodjon a csúcsra, immár a kombinált öttusában.