A felnőtté válás útján

Miközben a futballvilág az 1994-es egyesült államokbeli világbajnokságra fókuszált, az eseménytől távol, a mindössze háromezer lelket számláló Nyírlugoson a nyolcéves Dzsudzsák Balázs életre szóló barátságot kötött – a labdával. Hogy honnan jött az indíttatás, azt maga az érintett sem tudja pontosan, így aztán a fantáziánkra hagyatkozva megállapítottuk: az érzés alighanem magától fogant meg. Ezt támasztja alá az első lépésekre is kristálytisztán emlékező szélső beszámolója is.

A Loki kezdőjébe kerülés volt az első nagy kihívás

„A jó ég tudja, hogy tűzoltó helyett miért lettem futballista, mindenesetre nem bántam meg. Valahogy késztetést éreztem arra, hogy állandóan az udvaron focizzak, vagy csak egyszerűen a labdával foglalkozzak. Drága szüleim finoman szólva sem voltak milliomosok, mégis mindent vállaltak az előrejutásom érdekében, pénzt és energiát nem kímélve, holott senki sem garantálta, hogy egy napon a PSV játékosa leszek. Sőt azt sem, hogy a Debrecené.”

Ez, mármint a Loki kezdőcsapatába kerülés volt talán az első jelentős célkitűzés Balázs életében. Tíz évet dolgozott érte. Időközben megjárta a Debreceni Olasz Focisulit, bekerült a sportkollégiumba, korosztályos torna keretében eljutott Olaszországba, mígnem a DVSC juniorjainál futballozva az első csapat közelébe ért.

„Akkoriban remek volt a Debrecen juniorcsapata, Herczeg Bandi bácsi irányította, s éreztem, hogy egyre jobban futballozom nála. Ebben a hitemben csak megerősített Szentes Lázár, az első csapat akkori vezetőedzője, aki elvitt az edzőtáborba, hogy aztán a következő szakvezető, Supka Attila már a felnőttek keretébe is meghívjon, az őt követő Miroslav Beráneknél pedig már alapember voltam. Húszévesen együtt futballozhattam Sándor Tamással, Dombi Tiborral, Szatmári Csabával, Igor Bogdanoviccsal, és közben bajnokságokat nyertünk. Hihetetlenül boldog voltam, s büszke, hogy elértem a célomat.”

Legalábbis az elsőt.

Időközben meghívást kapott a válogatottba, s 2007 augusztusában, kevesebb mint egy évvel szerencsés kimenetelű autóbalesete után ő is részese volt a világbajnok olaszok elleni diadalnak (3–1), amely jelentős hatással volt karrierjére. Az ott mutatott – ne szerénykedjünk – ellenállhatatlan játékára ugyanis nem csupán a honi szakértők kapták fel a fejüket, mást ne mondjunk, az Ajax is szerette volna szerződtetni – csak aztán a megfigyelők szemtanúi voltak Balázs egyik gyengébbre sikeredett bajnokijának, s letettek a szerződtetéséről.

Tavaly januárban már Eindhovenben szerepelt

„Közben akadt egy komoly kérő az angol másodosztályból is, de hálát adok az égnek, hogy akkor nemet mondtunk, életem egyik legjobb döntése volt.”

A holland szál azonban nem szakadt el, 2008 januárjában már az egyszeres BEK-győztes PSV futballistája volt, az üzlet kétmillió euróért köttetett meg a debreceniek és az eindhoveniek között. S a 2012 nyaráig aláíró Dzsudzsák sokkal többet nyert annál, mint hogy kipróbálhatta magát a holland élvonalban.

„A távozásom előtti hónapokban éreztem, hogy kezdek beleszürkülni a magyar mezőnybe. Ezt nem nagyképűségből mondom, hanem tényleg így volt. Nem akartam, hogy elégedettséget érezzek, hogy belenyugodjak abba, ami körülvesz. Valami újra, egészen másra volt szükségem. Legfőképpen újabb célom teljesítésére.”

Hálás köszönet az őt mellőző Huub Stevensnek

Sikerült: 2008 januárjában, tehát első eindhoveni hónapjában három gólt szerzett (az egyiket éppenséggel az Ajax ellen), közönségkedvenccé vált, dalba foglalták a Dzudzak nevet, UEFA-kupa-meccseket játszott, és bajnok lett Sef Vergoossen együttesével. De talán ennél is fontosabb, hogy felnőtté vált. Illetve...

„Jó úton járok, de az biztos, hogy már nem vagyok olyan kisgyerek, mint amikor kikerültem Hollandiába. Egyedül érkeztem, az angol nyelvtudásom sem volt az igazi, senkit sem ismertem, vagyis új világba csöppentem. Kicsit el is szálltam magamtól, a sikerektől, a népszerűségtől, majd jött Huub Stevens, aki gondolkodás nélkül kirakott a kezdőből. Egy világ omlott össze bennem, majd amikor a dánok elleni vébéselejtezőn a szünetben lecseréltek, azt hittem, itt a világ vége. Ekkor tudatosult bennem, hogy valamit nem csinálok jól. És éppen Stevensnek, az ő kegyetlennek tetsző lépésének köszönhetem, hogy megtaláltam saját magamat, azt az embert és futballistát, aki most vagyok.”

Az időközben a Bajnokok Ligájában is megforduló, igaz, a holland bajnoki aranyérmet társaival együtt elveszítő szélső igyekszik maradandót alkotni a PSV-nél, jóllehet még ennél is magasabb szintre vágyik, konkrétan a spanyol bajnokságba, mert klubszinten számára az jelenti a csúcsot. Egyúttal a következő célt.

„Neves futballista akarok lenni, például a Real Madridé. Ha az olvasók ezért kinevetnek, tegyék! Most legyek kishitű? Olyan, aki feladja álmait, és megelégszik a középszerrel? Hát nem leszek az. Mert lehet, hogy sohasem szerződtet a Real, de még mindig több esélyem van rá, ha megpróbálom, nem igaz?”

De. S ezért volt oly fontos esemény az életében egy más világba csöppenés.