Pápa, a kis Barcelona

Mi a titok?Mi a titok?

A jókedv – mondta Véber György. – Ha látná az edzéseinket, meglepődne, milyen remek hangulatban zajlanak, s mennyire örömmel, szívesen dolgozik itt mindenki. Tudom, ez afféle idilli állapotnak tűnik, de ez az igazság: nagyon egymásra találtunk.

Nem csodálom, mindig is bohém fiatalember volt, nehéz elképzelni, ahogy kidagadt erekkel üvölt, esetleg a taktikai táblát ráborítja a középpályássorra.

Ha egy edző üvölt vagy büntet, rásóz valakire tízezer forintos bírságot, az már a csőd jele. Intelligens, értelmes emberekkel dolgozom, akik januárban, munkába lépésem első napján megértették, mit képviselek a futballban, és persze mit akarok tőlük. Félre ne értse, nem kiscserkészekkel dolgozom, a játékosaim nagyon is profik, előbb isznak meg egy karton barackízű teát, mint mondjuk egy korsó sört. Ráadásul tökéletesen végrehajtják az általam megálmodott taktikát.

Vagyis?

A támadófutballt.

Divatos kifejezés, sokan és sokféleképpen dicsekedtek már ezzel.

Lehet, de én büszkén vallhatom, hogy a Lombard az első osztályú Kecskemét és a Haladás mellett valóban igazi támadófutballt játszik, és három csatárral rohamozza az ellenfelek kapuját. Ezt a véleményemet még akkor is fenntartom, ha lesznek olyan kollégák, akik tiltakoznak, mondván: mit okoskodik ez a Véber?!

Bátran mondhatja a magáét, hiszen az eredmények önt igazolják. Amikor átvette a Pápát, tíz ponttal volt lemaradva a feljutó helytől, s hatodikként szerénykedett. Most mindössze három pont a hátrány. Bukásként élné meg, ha mégsem jutnának fel?

Az nem kifejezés! Öt forduló van hátra, egyszer ellenfél nélkül maradunk, és játék nélkül kapunk három pontot, háromszor lépünk pályára hazai környezetben, május harmincadikán jön ide a felkerülésre legesélyesebbnek tartott Pécs. Ha minden meccset megnyerünk, bajnokok vagyunk. Szerintem a listavezető Gyirmót pontokat veszíthet, és nagy valószínűséggel rajtengedélyt sem kap az élvonalra.

Megkomolyodott.

Inkább megfontoltabb lettem. De eszemben sincs eljátszani a szigorú edzőt, amint vége az edzésnek, magam is bekapcsolódom a hülyéskedésbe. Játékosaim pontosan tudják, hogy számomra a futball a legfontosabb. Lehet, furcsa lesz, amit mondok, de Barcelona-őrült vagyok, és kicsiben azt a fajta játékstílust szeretném meghonosítani, amelyet a katalánoktól látok. Apró különbség, hogy nálam nem Lionel Messi a jobbszélső.

Barcelona-stílus? Nem tart attól, hogy ezen majd gúnyolódnak?

Azért az sokatmondó szám, hogy meccseinken általában hetven harminc százalék a labdabirtoklási arány a javunkra. Mi már az ellenfél térfelén visszatámadunk, megspórolva a nagyjából hetvenméteres futást. A hadrendünk négy–három–három, természetesen variálva. Bármily furcsa, de igaz, a jobb és bal szélről érkező beadásaink többségének a két szélsőhátvédünk a végrehajtója. Mondom, igazi támadófutballt játszunk.

Ennyire egyszerű?

Igen, csak az edzőnek vállalnia kell ezt a fajta harcmodort. Ezért sem értem, hogy itthon a kollégák többsége miért választja mégis a biztonságra törekvő, védekező taktikát. Persze mindenhez kellenek megfelelő képességű futballisták, márpedig Pápán NB I-es szintű kerettel dolgozhatok.

És NB I-es lesz a Pápa?

Persze, az előbb már mondtam. Csak mi ronthatjuk el.

A nyártól is a pápai kispadon marad?

Szerződésem határozatlan időre szól, és jól érzem magam ebben a városban. Egyedül élek Pápán, az életemet szó szerint a futball tölti ki. Ha szükség van rám, dolgozom tovább. Azt mindenképpen írja le, nem akarok szövetségi kapitány lenni, sem jövőre, sem harminc év múlva.

Ehelyett?

Tudja pontosan, mire gondolok: egyszer majd Újpesten szeretnék dolgozni. De ez a kérdés most nem aktuális, rádásul előbb a pro licencet kell megszereznem.