Az MLSZ-elnök már az idén változást vár

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.05.18. 23:02
Címkék
Csütörtökön pont kerül a hazai futballreform hetek, hónapok óta húzódó kérdésére. Amit már most tudunk: az élvonal létszáma nem változik, a lebonyolítási rendszer annál inkább. George F. Hemingway, a tulajdonosi bizottság első embere nem akar a dolgok elébe menni, azt mondja: rengeteg javaslat hever az asztalán, többek között Kisteleki István MLSZ-elnöké is, aki alsó- és felsőházat tervez – de már a 2009–2010es bajnokságtól!

„Valami biztosan történik.”

Erről George F. Hemingway biztosított bennünket, azonban az élvonalbeli klubtulajdonosok bizottságának első embere bővebbet nemigen tudott (akart…) mondani, amikor a futballreformok kapcsán érdeklődtünk nála. Holott változások – akár jelentős változások is! – várhatók, ám hogy mikor s milyenek, azt egyelőre aligha lehet kristálytisztán látni. Ami biztos, hogy nem lesz létszámváltozás az élvonalban, vagyis 16 csapattal kellene kivitelezni a honi NB I-es, bővebben a profi futball reformját.

George F. Hemingway: márpedig lesz reform!

Szombati számunkban megírtuk, hogy a lebonyolítási forma átalakítása lehet egy szebb, sikeresebb jövő záloga. Megtudtuk azt is, hogy a részletesen kidolgozott tervezeteket írásban megkapják a csapatok, hogy aztán a tulajdonosok május 21-i, csütörtöki ülésén a résztvevők megvitassák, és a még aznap összeülő MLSZ elnöksége elé terjesszék a választásukat. A sietős „ötletbörzéhez” az utca embere nem csatlakozhatott, elnökségi tagoknak, illetve a klubtulajdonosoknak jutott a feladat, hogy törjék a fejüket a megoldáson.

„A javaslatok elkészültek, akad belőlük több is – ismerte el George F. Hemingway. – Részleteket azonban a csütörtöki megbeszélés előtt felesleges lenne mondanom, hiszen minden olyan képlékeny, lehet, hogy valamit most megírnak, és annak éppen az ellenkezője valósul meg. De reform biztosan lesz! A szövetség és a tulajdonosi bizottság közös érdeke, hogy végül valami jó süljön ki a dologból. Egyelőre azonban nem tisztázott, hogy milyen irányba megyünk. Csak olyan javaslatot támogatunk, amelyről biztosan úgy gondoljuk, hogy pozitív változásokkal jár. Akármit nem vagyunk hajlandóak elfogadni!”

Korábban a tulajdonosok határozottan elutasították Kisteleki István MLSZ-elnök létszámcsökkentési javaslatát, amiért úgy látták, hogy hiányoznak az ok-okozati összefüggések a 12 csapatos élvonal tervezetéből.

„Olyan megoldást választunk, amely javítja a bajnokság színvonalát” – mondta George F. Hemingway, miközben úgy sejtjük: amit saját kútfőből tesznek le az asztalra, azzal szemben kisebb lehet az ellenállás, mint a „fentről” érkező javaslattal szemben.

Amúgy a szombati, Újra rájátszás lesz az NB I-ben? című írásunkkal nem lőttünk mellé.

Úgy tudjuk, hogy az újpestiek ötletét valamennyi résztvevő elfogadhatónak tartotta, vagyis nem lehet akadálya annak, hogy a „kiemelt pozíciókban” (bajnoki arany, nemzetközi kupaindulást, avagy kiesést eldöntő helyen) azonos pontszámmal végző csapatok oda-vissza vágós (több csapatnál bonyolultabb) rendszerben döntsenek a helyezésekről. A tervezet támogatottságából arra következtetünk, hogy az MLSZ elnöksége csütörtökön írásos formában is rögzítheti.

Elkészült a második nagyszabású tervezet is

Ami a kardinálisabb változásokat illeti: Kisteleki István újabb – immár második számú… – javaslattal állt elő, amelyet prezentáció formájában eljuttatott az élvonalbeli csapatoknak. A szövetség első embere ötvözni kívánja a tulajdonosok, valamint az MLSZ elvárásait, így marad a tizenhatos létszám, de az izgalom fokozása, valamint a nézőszám növelése érdekében a tavasszal nyolc-nyolc csapatos alsó- és felsőházra válik szét az élvonal – a korábban leírtakkal szemben viszont nem egy, hanem két kieső lenne.

Nem szabad várni a jelentős módosításokkal

„Fontosnak tartom, hogy a csapatok mögött teljesítmény is legyen, mert így növelhető futballunk társadalmi elfogadottsága – érvelt Kisteleki István, az MLSZ elnöke. – Ha mindkét csoportban kiélezett küzdelem lesz, megindulhat a szakmai fejlődés, amelynek nem pusztán az a következménye, hogy emelkedik a színvonal, hanem megerősödő csapatok jutnának ki a nemzetközi kupaporondra.”

Az „időzítéssel” azonban – úgy fest… – még adódhatnak gondok.

„Azt javaslom, már a nyártól jöjjön az igazi reform – hangsúlyozta Kisteleki István. – Ha megállja a helyét a javaslat, nem érdemes még egy évet várni. Az azonnali cselekvés híve voltam és vagyok, nem értem, mire várnánk még. Az elmúlt ötven esztendő bizonyította, hogy nem járható út, ha mindig azt mondjuk: valami keveset tenni kellene, de ne most – majd valamikor később… Ha másért nem, hát azért érdemes változtatni, mert egy esztendő múlva már elmondhatjuk, hogy vannak tapasztalataink. A tulajdonosokon múlik, miképp döntenek, ha ellenzik, semmi baj, én felteszem a kezem, nem kívánok velük konfrontálódni.”

A lényeg: valami így is, úgy is történik.

Végre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik