Azért még tudnak nevetni

Kabát Péter már biztosan bajnok. Bori Gábor és Korcsmár Zsolt is. Ők hárman. Simon Attila mintegy felvilágosodva és szomorúan jegyezte meg: „Hiába, a második hely kudarc!”, de nem tehetett mást, bele kellett törődnie.

A bajnoki cím még mindig téma Újpesten.

A Megyeri úton nincs temetői hangulat

Miért is ne lenne az, hiszen papíron még a lilák is végezhetnek az élen. Hátrányuk mindössze három pont a Debrecen mögött, két forduló van hátra, tehát elméletileg még minden lehet. Mindenki tudja: ha péntek este a Loki nyer Diósgyőrben, nincs miről beszélni, mert bár győri győzelme esetén az Újpest pontszámban még behozhatná vetélytársát, annyi győzelmet már nem tudna elérni, mint a Debrecen, és ez minden vitás kérdést eldöntene.

Az Újpest vezetőedzője, Szentes Lázár a forró csütörtök délelőttön játékos átmozgató edzést tartott, ahogy az a legtöbb helyen az idény vége felé lenni szokott. Arra a megjegyzésre, hogy feltűnően jó hangulatban lábtengóztak a fiúk, csak annyit mondott, hogy a hangulattal eddig sem volt gond, aztán ebben is maradtunk.

Kétségtelen, a jópofa beszólások, a szellemes ugratások sűrűn követték egymást, a zrika és a nevetés nem számított ritka vendégnek a Megyeri úti edzőpályán – a mosoly csupán akkor váltott át tűnődő elkomolyodásba, amikor másokat is az esélyekről kérdeztem. Tűnődő, mert senki sem vágta rá kapásból, hogy az arany meglesz, vagy már elúszott, valóságos gondolatfüzéreket kaptam válaszként. Ha ezeket összegezni akarom, azt a látszatra ellentmondásos következtetést kell levonnom, hogy a bajnoki címet a szíve mélyén talán senki sem látja elérhetőnek, de amíg a remény él, mindenki mindent meg akar tenni érte. Bori Gábor például azt elemzi, hogy az őszi idény végének döntetlenjei és a tavaszi, otthon csupán egy pontot hozó Diósgyőr elleni mérkőzés okozzák a legnagyobb hiányérzetet, és ha csak az utóbbit megnyerik, most kevésbé lennének kiszolgáltatottak – azaz nem a Debrecen nyert túl sokszor, hanem az Újpest túl kevésszer. Egy-egy vereség a legjobbak életébe is belefér, így volt ez Pakson, ám ettől még nem kellene keresztet vetni az aranyéremre.

Biztos vagyok benne, hogy a paksi kudarcot illetően az újpestiek többsége másként vélekedik. Már múlt pénteken, a Zalaegerszegi győzelem előtt és után boldog-boldogtalan azt regélte, hogy a debreceniek pénzt ígértek a paksiaknak, ha legyőzik a lilákat, és lám, le is győzték. A felháborodás zajába azért szerencsére keveredett némi józan hang is, amely szerint a Paks ettől még nem lett jobb csapat – ismerik: Tudsz úszni? Nem? És ha megfizetem? –, a jóval erősebb Újpestnek így is illett volna legyőznie, s tudomásom szerint az öltözőben a játékosok és a vezetők is erre az álláspontra jutottak.

Bori Gábor fogadalma: nem nézi meg a Loki meccsét

Ugyanakkor például Bori Gábor másokhoz hasonlóan szemlátomást keserű szájízzel emlegeti, hogy Éger László, a paksiak korábban Debrecent is megjáró védője az egyik gól után éppen a DVSC jelenlévő elnökének nyakába ugrott örömében, mondván, ez talán érthető, mégis ízlésesebb lett volna a közös boldogság szűkebb körben. Ugyanígy esik szó arról is, hogy miután a DVTK döntetlent ért el a Szusza Ferenc Stadionban, futballistái az öltözőbe vonulva a játékoskijáró falát döngették azt kiabálva, hogy „Hajrá, vidék, hajrá, Debrecen!”, és mindez együtt teszi tűnődővé az újpestieket. Hogy teljesen világos legyen: a DVSC hátralévő két ellenfele a Diósgyőr és a Paks. Ezzel persze senki sem kérdőjelezi meg az érintettek tisztességét, csupán az a magyar politikában fogant bonmot juthat az eszünkbe, hogy nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.

„Nekem mindegy, mit játszik a Loki Diósgyőrben – mondja Bori Gábor. – Meg sem nézem a meccset, csak idegesítene. Bármi lesz az eredmény, nekünk saját magunk és szurkolóink miatt kell nyernünk Győrben, majd itthon a Fehérvár ellen is. Persze remélem, az utóbbi meccsnek is lesz még tétje, és sokan kijönnek a stadionba. Én mindig nyerni akarok, még a lábteniszben is. Az ezüstérem nekem kudarc.”

Itt ismét helye lenne némi tűnődésnek: mi a siker vagy a kudarc valójában?

Lábteniszben azért már vannak bajnokok a liláknál

Ha egy csapat vezeti a tabellát, majd megtorpan, veszít néhány pontot, s ezzel második lesz, mondhatjuk, kudarc. Ám ha egy közösségen belül sokan a létminimumon élnek, ha a tehetősebb társaknak tartoznak, mert a klub hónapok óta nem fizet, és mégis képesek végig versenyben lenni az elsőségért, akkor a ledorongolásnál indokoltabb az elismerés. A kulisszák mögé is belátó „valaki” csak annyit mondott néhány napja az Újpestről: „Nem akarok sokat elárulni, de higgye el, le a kalappal a fiúk előtt!”

Egyben egyébként mindenki egyetért: ha a csapat nem lesz bajnok, azt magának köszönheti, hiszen ha csak a kötelezőt hozza, most ő lenne kényelmes helyzetben, nem a Debrecen, és ezzel nehéz vitatkozni. Így viszont készül a Győr és a Fehérvár ellen, mintha mi sem történt volna, sorsát már kiengedte saját kezéből.

Kabát Péter, Bori Gábor és Korcsmár Zsolt pedig ennek ellenére már bajnok: ez a hármas nyerte meg a csütörtök délelőtt rögtönzött lábteniszbajnokságot. Büszkék is voltak, de valahogy mégis inkább a döntőben vereséget szenvedő Simon Attila szavai csengtek a legéletszerűbben: „Hiába, a második hely kudarc!”